Tegnap nagy napra ébredtünk a munkatársaimmal, hiszen elérkezett az, amire másfél éve várunk. Bizony, megjelent a könyvünk, legalábbis előrendelhetővé vált, a fizikai könyv kézbevételére még várnunk kell egy-két hetet. Ebben a posztban megpróbálom összefoglalni mindazt, amit ebből az egészből, egy könyv megírásából megtanultunk.

Könyvet írni pokoli nehéz és nagy munka.

Ezzel véget is érhetne a poszt, de ennél azért legyünk igényesebbek, nézzük meg, hogy mit szűrtünk le az egész folyamatból.

Kiadják, vagy nem adják?

A kiadó meglehetősen másképp néz ki, másképp viselkedik, mint ahogy azt a jó öreg hollywoodi filmeken szocializálódott ember elképzeli. Nem csapják rád ordítva az ajtót, nem aláznak meg azzal, hogy amit írtál, az úgy szar, ahogy van.

A kiadó konstruktív, segítőkész, elhalmoz tanácsokkal, útmutatást nyújt, segít, amiben csak tud, még jóval azelőtt, hogy végső döntést hozna arról, hogy kiadja-e a könyvedet, vagy sem. Mindez persze nem jelenti azt, hogy könnyű eljutni a szerződéskötésig, ez ugyanis nehéz, hosszadalmas és rengeteg munkát igényel.

Folyamatosan csiszolni, módosítani, újra és újraírni kell az anyagot ahhoz, hogy a kiadót meggyőzd arról, hogy a munkád méltó arra, hogy a nevüket adják hozzá. Nem lehetetlen azonban eljutni idáig, a titok az, hogy hallgass rájuk, fogadd meg minden tanácsukat, te az első könyvedet írod, ők viszont évtizedek óta adnak ki könyveket, mindent, és mindennek az ellenkezőjét látták már ebben a szakmában.

Ha úgy döntenek, hogy kiadják

Amikor eljutottunk a szerződéskötéshez, akkor elégedetten dőltem hátra, úgy gondoltam, hogy a lassan egy éve tartó munkámnak vége, elértük a célunkat, lesz egy remek könyvünk. Nem is tévedhettem volna nagyobbat. A szerződéskötés önmagában ugyanis még nem jelenti azt, hogy a könyved ki lesz adva.

Ha ugyanis nem vagy képes és hajlandó arra, hogy az ezen a ponton megjelenő kiadói szerkesztővel közösen átdolgozd a könyved, akkor nem lesz kiadva, hiába van szerződésed. Forrásokat kell pótolnod, a fejezetek terjedelmi arányait kell csiszolnod, a személyes hangvételből néhol vissza kell venned, máshol fel kell ütnöd egy kis humorral a táviratira sikeredett stílusod.

Bizony, a munka oroszlánrésze a szerződéskötés után következik. A kiadó nagyon magas elvárásokat támaszt, egész egyszerűen azért, mert egy könyv azért könyv, mert igényes, minden apró részlet átgondolt, alaposan kimunkált. Nem lehet átgondolatlan, összecsapott egyetlen egy bekezdés sem, minden egyes gondolatnak "ülnie" kell a maga helyén, kerek egész, kifogástalan munkát várnak.

Mivel tehettem volna egyszerűbbé a saját dolgom?

Ez a pont az egész poszt legfontosabb része, hiszen itt összeszedem azokat a "titkokat", amikkel jóval könnyebbé tehettem volna a kiadóval közös munkámat. Ehhez persze tudnom kellett volna, amit akkor még nem tudtam, de remélem, hogy nektek segíthetek:

A forrásmegjelölés elengedhetetlen, bárhol, ahol felmerülhet a "honnan tudjuk?" kérdés, ott szükség van egy forrásra, méghozzá az adott kiadó által megkövetelt formában. Ha ezt nem tesszük meg, akkor hosszú napokat, akár heteket tölthetünk majd a források pótolgatásával. Ha megvan minden forrás, akkor azokat még a megfelelő szerkesztéssel is el kell látnunk, unalmas, kihívás nélküli, monoton munka, éppen ezért jobb, ha menet közben oldjuk meg a feladatot.

Az arányoknak nagy jelentősége van. Az író önérzetes típus, ha úgy gondolja, hogy valaminek 25%-al több figyelmet szentel, mint más témáknak, akkor az úgy van jól. Legalábbis az író szerint. A kiadónak viszont az olvasó kényelmét kell szem előtt tartania, sok munkát megspórolhatunk, ha eleve odafigyelünk az arányosságra a fejezetek megírásakor.

Rengeteg energiát öltem abba, hogy minden egyes mondat tökéletes legyen stilisztikában, szavak számában, mondandóban, az információ pontos mennyiségében szintúgy. Ez is nagy hibának bizonyult utólag. A kiadó munkatársai át fogják írni a mondataink szinte mindegyikét, a saját elképzeléseik szerint, ezt a magyar nyelv legszigorúbb szabályai határozzák meg. Írjunk szépen, helyesen, jó stilisztikával, az elütéseket is javítsuk, de ne fektessünk túl sok energiát a mondataink tökéletesítésébe.

Aki sokat markol, keveset fog

Ez a gondolat az előző ponthoz tartozik, ám olyan fontosnak érzem, hogy külön bekezdésben lesz róla szó. Aki sokat markol, az keveset fog, ez az élet minden területére igaz, egy könyv megírására különösképp. Egy könyv sosincs kész, egy idő után viszont egyszerűen le kell zárni, mert ha ezt nem tesszük meg, akkor sosem lesz kiadva.

Csak annyi fejezetbe, témába kezdjünk bele, amennyit van időnk, erőnk, lehetőségünk a fenti kritériumok szerint tisztességesen be is fejezni, ha nem így járunk el, akkor a végtelenségig fogjuk írni. Arról nem is beszélve, hogy csak olyan témákat érdemes megragadni, amikről tudunk annyit mondani, hogy önálló fejezetté, egységgé válhassanak a könyvben.

Ez szintén egy olyan hiba, amit én elkövettem, az lett a vége, hogy sok munkát egyszerűen ki kellett dobni az ablakon, hiszen kiderült, hogy nem áll meg a lábán, mint önálló fejezet, a meglévő fejezetekben pedig egyszerűen nem találtuk meg a helyét.

Amiért érdemes könyvet írni

Bár ahogy írtam, a mi könyvünk még csupán az előrendelésnél jár, így egyelőre nem tudok túl sok eredményről beszámolni, mégis azt kell mondanom, hogy egy könyv megírása olyan út, amin érdemes végigmenni. Hosszú, nagyon hosszú, megerőltető, rengeteg kitartást és lelki erőt igényel. Viszont hatalmasat fejlődhetünk általa. A szó minden értelmében többé válunk, nem csak az alkarizmok, de a lelki izmok is szépen megerősödnek, tengernyi jogos kritikát kell ugyanis meghallgatnunk és megfogadnunk.

Nem állítom, hogy vízen járok azóta, hogy kiadták a könyvem. De erősebb ember lettem. Mindenkinek, aki a könyvírás gondolatával kacérkodik azt javaslom, hogy keressen egy kurrens, aktuális, releváns témát, írja meg a legjobb tudása szerint, majd kezdjen el kiadókkal beszélni, üsse végig az elképzelését. Sok sikert mindenkinek!

Ahogy közeledünk egy esetleges klímakatasztrófa, vagy valamiféle világvége elérkeztéhez, úgy szaporodnak a közösségi médiában, és általában a közbeszédben a környezetvédelemmel kapcsolatos hangok, kiállások. Ezek persze jobban hasonlítanak egy-egy pánikszerű fellángolásra, mintsem megfontolt cselekvésre, de nem is vártunk ennél többet.

Az mindenesetre biztos, hogy akár egy kopár, halott gömböt hagyunk hátra a dédunokáinknak, akár nem, mostanában nagy a zaj, egyre többen gondolják úgy, hogy valamit tenni kellene. A baj csak az, hogy miközben megy a károgás a fészbúkon meg az instán, aközben olyan magasról szarik bele az emberek döntő többsége az egészbe, hogy csak na. Mutatom miért:

A maci és a repcsi

Megosztod a csontsovánnyá aszott jegesmaci fotóját, gondosan ügyelve, hogy az aktuális utazásocskád szépen beállított fotósorozatait elkerülje a horrorisztikus látvány, csak előtte, vagy utána egy-két héttel kerülhet ki az ujjaid közé szorított napocska, netán a megtámasztott ferdetorony. A baj csak az, hogy a repülőutad hozzájárult a jegesmedve pusztulásához, európán belül nyugodtan utazz vonattal, hidd el, a "Vigyázz Olasz, jövünk!" a peronról lőve is sok like-ot fog kapni.

Cukiság előnyben

Sűrűn like-olgatod az állatvédő szervezetek fotóit, akár még meg is osztasz egyet-egyet, persze csak akkor, ha bizton számíthatsz jó sok like-ra az állat cukiságából adódóan. Ha nagy bajban van, netán az utolsó lehetőségről van szó a faj megmentésére, ám kellemetlen, legalábbis nem like-mágnes a külseje, akkor már robogsz is tovább, dögöljön meg ott, ahol van.

A tengernyi szemét

Fancsali pofával nézed szemétszőnyeggé változott tengert, megy is a mérges fejecske egyből. Majd robogsz is tovább, csüccs a kocsikába, három kilómétert a kávézóig mégsem gyalogolhatsz le! Pikk-pakk ott is vagy, már megy is a dumcsi a barátosnéval vagy haversráccal, ha nem hozott szívószálat a paraszt a fröcsikébe, akkor már mehet is vissza érte!

Zacsi

A méhek pusztulása komoly probléma, bár nem sokat értettél a Laci bá' biológia óráiból a gyenge / középszar / elit gimibe, ahova jártál, de annyit még te is átlátsz, hogy a méhek isszák a valamit a növényből, a hátukra megy az az izé, aztán a másik növénynek ez jó valamiért. Vagyis ha nem lesznek méhek, akkor lehet, hogy felmegy a kaja (méz?) ára, bár itt megint van egy összefüggés ami nem teljesen tiszta, de annyian mondják, hogy tutira így van. Mindeközben persze 4 különböző tárgy megvásárlását hajtottad végre 3 különböző boltban, 3 zacsikát szorongatva, ne feledd: a legnagyobb márka kerüljön kívülre, úgy lóbáld, lássák!

Fényár

Dühítő, hogy egyre többen halnak meg a légszennyezettség következtében, röpül is a komment a páros-páratlan rendszám váltogatásának szükségességéről. Ez persze téged nem érintene, hiszen okosba nyomod, az mégsem lehet, hogy BKV-val utazz, még azt hiszik, hogy paraszt vagy. Mindeközben annyi fény tölti be a lakásodnak még azokat a pontjait is, ahol nincs senki, amennyi energiával egy kisebb űrhajót fel lehetne lőni, de ez nem baj, nincs összefüggés.

Szemétszedés? Hülye vagy?

Tök jó látni, hogy egyre több szemétszedő akció van, megy is a like, ha egy ismi ott volt, persze csak akkor, ha jó a csaj, vagy helyes a pasika. Hiszen ez szép dolog, egy milliomod másodperc erejéig (nem tovább), valóban úgy gondolod, hogy ez tök jó. Aztán jön az invájt, menni kéne jövő héten, kemény húsz percre lesz tőled legközelebb szemétszedés. Menjen el az, akinek két anyja van.

Ez mind így van jól. Még véletlenül se emészd magad, ne érezd úgy, hogy a te lelkedet bármiféle teher nyomhatná. Egyértelmű, hogy a totál fölösleges százötvenedek ruhadarab, dizájnelem a kéróba, az ezredik magazin, amit még csak át sem lapozol semmilyen hatással nem lehet a környezetünkre. Hiszen az az egy önmagában olyan kicsi, hogy nem lehet belőle baj!

Van az úgy, hogy egy termék csúnyán mellémegy. A lelkes vállalkozók minden igyekezete ellenére kiderül, hogy egyszerűen nincs piac, a projekt megy a süllyesztőbe, milliónyi bukott társa mellé. Ezzel nincs semmi gond, aki valaha vállalkozott, az jól tudja: több a kudarc, mint a siker, tanulni és próbálkozni kell folyamatosan.

Vannak azonban olyan termékek, amiket látva az ember egyszerűen nem érti, hogy mi járhatott az alkotók fejében. Pontosan ilyen az alábbi videóban részletesebben is bemutatott spermaleszívó gép, bizony a vaginát imitáló szerkezet kiszívja a spermát a delikvensből, jól. A hüvely mozgását, egyéb tulajdonságait, például hőmérsékletét is reprodukálja az eszköz, mindent a siker érdekében.

Állítólag egy egészségügyi készülékekben utazó cég van a háttérben, a videó szerint azoknak szól, akik "szégyellősek maszturbálni egy kórházban". Nehéz elképzelni egy spermadonort, aki ahhoz túlságosan meg van szeppenve, hogy kiverje a kórházban, az viszont nem okoz gondot, hogy beletegye a szerszámot egy gépbe, majd különböző gombokkal állítgassa a sebességet, a pulzálást, egyebeket.

Egy személyi edzőként dolgozó kedves barátom a videó megtekintése után azt mondta, hogy a kardio gépeket már ki is lehet dobni, vesz párat ebből a csodából, hatalmasat fog nőni az eladott bérletek száma a teremben. Az mindenesetre biztos, hogy ebben a túl-technologizált világban már nincs semmi személyes, pedig egykor még így nézett ki egy spermadonáció:

Mi a különbség egy tízmilliós ország és egy katonai nagyhatalom saját fejlesztésű közösségi oldala között?

A nagyhatalom oldala marad, a Facebook sáskajárása után is.

Bizonyára sokan emlékeznek még a MyVIP-re, vagy sikeresebb versenytársára, az iWiW-re. Na, ezeket elsöpörte Mark Zuckerberg gépezete, ma már a Wikipédia megemlékező szócikkét kell elővennünk, ha többet szeretnénk megtudnia működésükről. Nem így Oroszországban, ahol a "nemzeti" közösségi oldal, a VKontakte (VK) mind a mai napig él és virul.

Persze sebesülések nélkül még ez a platform sem úszta meg az amerikai inváziót, 2014-ben még 280 millió felhasználója volt, mára ez a szám alig éri el a százmilliót. A "legnagybb európai közösségi oldal", így szól önmeghatározásuk, a jelenleg használt arculat kísértetiesen hasonlít a piacvezető design-jára.

Így is a világ negyedik leglátogatottabb oldala, Oroszországban pedig még a helyi keresőt (igen, nekik ilyen is van), a Yandex-et is megelőzi látogatottságban. Azon magyarok körében is népszerű, akik valamiért szeretnének eltűnni a hatóságok szeme elől, de annyira azért nem, hogy a deep web-re kellene menniük.

Az alapító, Pavel Valerjevics Durov sajátos figura, 300 millió dollárra becsült vagyona ellenére (vagy éppen azért) számos forrófejű megmozdulása van. Néhány évvel ezelőtt mintegy 1000 fontnyi papírpénzt dobált ki irodája ablakán papírrepülőként, valamiféle társadalmi szerepvállalás keretében.

Amikor a Kreml arra kérte, hogy adjon nekik több ellenőrzési jogot a platform felett, kiposztolt egy kutyát, aki éppen kinyújtja a nyelvét. Ez utóbbi hibának bizonyult. Aznap este terepmintás ruhába öltözött emberek lepték el a lakását, nem sokkal később szinte totális kontrollt adott egy kormányközeli cégnek.

Most azonban más okból került be a hírekbe a VKontakte, ugyanis saját kriptopénz bevezetésén gondolkodik. Nem lenne előzmények nélküli Durov megjelenése ezen a piacon, hiszen ő hívta életre a népszerű Telegram applikációt is. Sőt, állítólag maga a fejlesztés már el is kezdődött, a bevezetésről viszont még nem született végső döntés.

A kiszivárgott információk szerint egyfajta tokenizációjáról lenne szó a közösségi oldalnak, a likeolás, megosztás, egyebek lennének tokenekkel jutalmazva, melyeket bizonyos célokra fel is használhatnak a userek.

Néhány héttel ezelőtt járta körbe az internetet egy borotvagyártó cég új reklámfilmje, ahogy az a nagyvállalatok körében manapság szokás, fontos társadalmi kérdésekbe tenyereltek bele. Nem véletlenül, olyasmiről van szó, ami szinte mindenkit érint, remek módja annak, hogy figyelmet szerezzenek maguknak.

Ez így van jól, szép és fontos dolog az, ha egy cég részt vesz egy társadalmi párbeszédben, próbál állást foglalni, arra törekszik, hogy a termékét pozitív gondolatokkal, benyomásokkal társítsák az emberek. A szokásosnál hosszabb anyagban azt láthatjuk, hogy férfiak egymást szabályozva, finoman, barátságosan fegyelmezve elérik, hogy szebben, több tisztelettel, szeretettel viszonyuljanak egymáshoz és különösen a nőkhöz.

Az egyik jelenetben az utcán ácsorgó férfiak egyike szinte ösztönösen közelítene egy arra sétáló fiatal nőhöz, a társa megállítja, egyértelművé teszi, hogy ez nem illendő, a nőkkel nem szabad így bánni. Egy másik aprócska történetben verekedő fiúkat választanak szét felnőtt férfiak, megintcsak egyértelműsítve, hogy ez nem szép, szeretettel kell bánniuk egymással.

Előkerül még többek között a “cyber bullying”, vagyis az online zaklatás témája, a munkahelyi zaklatás és persze az is, hogy hogyan javítják ki a nőket menetrendszerűen a férfiak, bármiről legyen is szó. Visszatérő, sokszor elhangzó kifejezés a “toxikus férfiasság”, vagyis az, hogy a férfiak mentalitása, ösztönszerű viselkedése hogyan mérgezi a környezetüket, hogyan tesznek tönkre lelkileg másokat.

A reklámfilm üzenete az, hogy a férfiaknak óriási felelőssége van abban, hogy fegyelmezzék önmagukat és a környezetünkben lévő férfiakat, legfőképp pedig példát kell mutatniuk a fiatal fiúknak arról, hogy hogyan kell viselkedniük az életben.

A példamutatás olyasmi, amivel nehéz vitatkozni, viszont az, ahogy az anyag általában szexuális ragadozóknak, erőszakos, szinte vérszomjas ösztönlényeknek állítja be a férfiakat kifejezetten káros és visszás. Nem igaz az, hogy a férfiak mindegyike, legjobb esetben is többsége semmibe veszi a nőket, tiszteletlenül bánik velük az élet különböző területein. Ahogy az sem igaz, hogy a férfiak mindegyike, legalábbis többsége örömmel kezd verekedést bárkivel, akit egy kicsit is gyengébbnek, védtelenebbnek lát.

A mai világ, a kultúránk egésze - nagyon helyesen - az általánosítás, a megbélyegzés, a rasszizmus ellen emel hangot, ennek fényében egészen abszurd, ahogy a társadalom egyik csoportját, a férfiakat különböző negatív asszociációkkal látja el a film.

Képzeljük el ugyanezt “fordítva”, micsoda felháborodás lenne abból, ha nőket ábrázolna egy reklámfilm úgy, hogy különböző buta sztereotípiák egész sorát mutatja be. Vagy akár képzeljük el azt, hogy egy adott rassz, például a feketék kerülnek bemutatásra úgy, hogy a kirekesztő indulatok kapnak teret.

Ráadásul a fiatal fiúk egymással szembeni agressziója nem olyasmi, amit szép szóval meg lehetne oldani, ahogy felnőttként sem rohanhatunk vigasztalásért másokhoz, ha rosszul bántak velünk, mindenkinek meg kell tanulnia kiállni önmagáért, határozottan képviselni az érdekeit, akár sportoláson keresztül elérni, hogy erős, határozott fellépést érhessen el.

A nőkkel szembeni tisztelet fontos, minden férfinak kötelező. Viszont a megbélyegzés és az általánosítás olyasmi, amit senki sem érdemel meg, ez alól a férfiak sem képezhetnek kivételt.

Ahogy a fél ország, úgy én is döbbenten olvastam a Kertész utcában történt elképesztő támadásról. A híradások szerint két ember brutálisan összevert számos másikat, fogak repültek, arccsontok törtek, nem kíméltek még nőket sem az elkövetők.

Arról is olvashattunk, hogy az eset nem előzmények nélküli, állítólag a szórakozóhely tőszomszédságában él a társaság, aminek két tagja aznap este jó ötletnek gondolta, hogy azt teszi, amit, rendszeresen zaklatják a hely vendégeit. Hallhattunk designer drogokról, részegségről, elvetemültségről, egyebekről.

Tibi atya blogján a szórakozóhely felelősségét pedzegette, mondván egy ilyen helynek kutya kötelessége lenne betartani az alapvető szabályokat, legalább egy biztonsági őr árválkodhatott volna a helyszínen. A Facebook népének férfi tagjai közül sokan váltig állították, hogy bezzeg ha ők a helyszínen vannak, akkor úgy eltángálták volna azt a két embert, hogy ihaj.

Ki-ki a maga vérmérséklete, vélt vagy valós tudása, hiteles vagy éppen teljességgel hiteltelen tapasztalatai mentén jól megmondta, hogy egy ilyen helyzetben mi a teendő. Kevés szó esett azonban a mögöttes okokról, a sajnos távolról sem páratlan eset miértjeiről.

Aki egy kicsit is ismeri ezt az országot, az jól tudja, pályaudvarok, vasútállomások, aluljárók, körutak, Budapest és a vidéki városok egyes - vagy inkább szinte bármely - részén elő-elő fordulnak olyan emberek, akiknek úgy tűnik egyetlen egy dimenzió határozza meg a gondolatvilágát, ez nem más, mint az erőszak.

Nincs belátás, nincs mérlegelés, nincs józanság a szó átvitt értelmében. A szép szó, az emberbaráti szeretet, az európai együttélés szabályai teljességgel üres, többnyire inkább ismeretlen frázisok, fel sem merül, hogy ezeket elvárásként támasszuk velük szemben.

Mielőtt a rasszizmus bélyegét villámgyorsan reám sütnék a hiperliberális olvasók, sietve hozzá kell tennem, hogy a bőrszín, rassz, etnikai hovatartozás teljesen jelentéktelen és mellékes körülmény, olyannyira nem érdekel, hogy csak na. Általános jelenségről van szó, a "származásnak" ehhez vajmi kevés köze van.

Egy embertípusról van szó. 

Az ATV a történtek napvilágra kerülése után meghívott egy pszichológust, az amúgy valóban hiteles, remek szakember néhány percbe sűrítve átadta a szakma álláspontját, megtudhattuk, hogy bizony a jó öreg gyermekkori traumák, a sérült- és torzult lélek, a másik kiszolgáltatottsága, szenvedése okozta öröm, a rossz környezet mind-mind lapok a pakliban.

Remekül hangzik, logikus, kerek egész magyarázat, a szakembernek bizonyára tökéletesen igaza van. Az egyetlen hiba az egyenletben, hogy gyermekkori traumái minden második embernek vannak, kit molesztált a nevelőapja, kit vert a vérszerinti apja, kinek meghalt az édesanyja, kit úgy gyötörtek, hogy felnőtt ember létére azt sem tudja a maga lelki, tudati terében, hogy merre van előre, merre hátra.

A gyermekkori traumák nem jelentenek mentséget, legfeljebb harmatgyenge magyarázatot a Kertész utcai eseteke.

Nem jelentenek sem mentséget, sem magyarázatot a nehéz életkörülmények, az anyagi problémák sem. Megannyi ember él ebben az országban száz-kétszázezer forintokból, akár ennél is jóval kevesebből anélkül, hogy szombat esti szórakozásként nők fejberúgását választaná.

Mi a megoldás?

Az nincs. Csak remélhetjük, hogy felébred a társadalom immunrendszere.

Bár a 2017-es nagy felfutás óta a bitcoin és általában a kriptopénzek piaca sokak számára feledésbe merült, a terület fejlődik a maga útján. Az argentin tömegközlekedési vállalatnál már bitcoinnal is fizethetünk az utazásért, Svájc nagy múltú bankjai kezdenek el kriptopénz befektetési lehetőséget nyújtani ügyfeleiknek, a sor hosszan folytatható.

Egyre több az elfogadóhely, hamarosan hétköznapi fizetőeszközzé válnak a kriptopénzek, annak ellenére is, hogy lassan másfél éve tart az úgynevezett medvepiac, az árfolyamok lejtmenete. Nem lesz ez mindig így, vagy még ebben az évben, vagy 2020 során újra lesz egy jelentős felfutás.

A lehető legjobb szakmai tanács, amit bárkinek adhatok az az, hogy most fektessen kriptopénzekbe, amíg ilyen alacsonyak az árak.

Addig is nézzük meg hogy állunk mi az elfogadóhelyek tekintetében! Az egyik legnagyobb név a hazai elfogadóhelyek listáján a 220Volt, nemrég az Alza is csatlakozott, egyre több és több terméket, szolgáltatást vehetünk bitcoin ellenében. A Coinmap lesz segítégünkre a rövidke vizsgálathoz, lássuk! A fizikai elfogadóhelyekről, boltokról lesz szó, ezeknél jóval több webes vállalkozás fogad el itthon is bitcoint.

Nyugat-Európa élen jár, de a franciák valamiért lassan zárkóznak fel.

Magyarország teljes térképe, országosan durván 80 helyen fizethetünk bitcoinnal.

Budapesten és vonzáskörzetében nagyjából 30 elfogadóhely van.

Régiós összevetésben megelőz minket Ausztria, Csehország, Szlovákiában nagyjából ugyanannyi elfogadóhely van, mint nálunk.

A világ bitcoin- és egyéb kriptopénz elfogadóhelyei.

A hazai elfogadóhelyek teljes listája itt látható, vehetünk már utazást, autóalkatrészt, ügyvédi szolgáltatást és sok egyebet kriptopénzek segítségével. Végezetül szavazzunk, arra vagyok kíváncsi, hogy tervezed-e, hogy kriptopénzt vásárolsz a következő időszakban!

Miközben ezeket a sorokat írom, mellettem van - az amúgy tökéletesen helytálló - Hüvej telefonom, a töltő csatlakozója már rongyosra lett használva, csak bizonyos szögben bedugva működik, éppen tölt. Épphogy hazaértem vele, már rá is kellett dugni a töltőre, holott tegnap töltöttem fel.

Ennek vége.

Feltéve, hogy hajlandó leszek megvenni és magamnál hordani egy téglát. Úgy tűnik visszatérnek a régi szép idők, azok a bizonyos kilencvenes évek, már csak egy fehér Merci kellene és egy ötvenes kar, néhány tetkó. Az Energizer áll a dolog mögött, egyelőre nem világos, hogy promócióról van-e szó csupán, vagy komolyan gondolják, hogy megjelennek az okostelefonok piacán ezzel a monstrummal. 

This #Energizer phone is a real thick boi. I’d like to think there is just 8 AA batteries under the case of this thing. pic.twitter.com/22sVVsmdtY

— Noodlecake ���️ (@NoodlecakeGames) 2019. február 26.

Annyi bizonyos, hogy az ígéret szerint 50 (ötven) napig fogja bírni egyetlen feltöltéssel, azt nem tudjuk, hogy mennyi ideig kell tölteni. A francia Avenir gyártja, Power Max P18K Pop néven kerül forgalomba, az idei Mobil World Congress eseményen került bemutatásra.

18 000 MAh-t tud az akkumulátor, az 50 nap a stand-by módra vonatkozik, így vigyáznunk kell, hiszen ha sokat telefonálunk, akkor akár az is lehetséges, hogy havonta egyszer kénytelen-kelletlen töltőre kell tennünk az új kincsünket. Az biztos, hogy a feszülős farmert elfelejthetik a mai fiúk.

All of us: Stop making phones smaller at the expense of battery! I don't mind a thick phone with an all day battery.

Energizer: Say no more. pic.twitter.com/0qO9MbJ3SC

— Afdtechtalk (@afdtechtalk) 2019. február 26.

A gyártó szerint 90 órát telefonálhatunk, 100 órányi zenét hallgathatunk, ráadásul 48 órányi videónézegetés is belefér. 6 GB RAM, 128 GB memória, 5 kamera, ebből kettő előlapi. 18 mm vastag, a rendeléseket hamarosan elkezdik felvenni, nyárra akár már meg is érkezhet, az árról nincs információ, a súlya szintén rejtély. Végezetül szavazzunk!

Ápdét: Kiderült a súly és az ár: 472 gramm, 600 USD.

Mivel én csupán egy porszem vagyok a magyar közélet káprázatos színpadán, ezért az sem lehet köztudomású rólam, hogy nem különösebben kedvelem Puzsér Róbert közszereplőt. Hozzá képest különösen jelentéktelen vagyok, ennek ellenére ha időm engedi, megírom egy-egy ámokfutásáról a véleményem.

Mikor Puzsér bejelentette, hogy megméretteti magát a főpolgármesteri székért folytatott harcban, minden ellenérzésem dacára úgy gondoltam, hogy nahát végre, egy kis színfolt a politikai palettán, végre valami friss és új, hiába totál alkalmatlan és úgy általában nevetséges az egész, mégis jó látni, hogy itthon még ez is megtörténhet.

Isten látja lelkemet, valahol mélyen, a lelkem egyik apró szobájában még drukkoltam is neki. Az elmúlt hetek eseményei alapján azonban úgy tűnik, Puzsér indulása nem csak első hallásra rossz vicc, valóban az. Pár napja történt ugyanis, hogy az egyik közvéleménykutató cég első emberét és egyben névadóját nemes egyszerűséggel elküldte a "halál faszára", azért, mert az illető véleménye szerint csak az egyik másik jelöltnek van esélye.

Itt nem állt meg a hisztiroham, azt is megtudhattuk, hogy Puzsér bizony nem vesz részt az előválasztáson, ha még egyszer "megpróbálnak egy demokratikus választást befolyásolni". Juj. A poszt persze még további dühöngéseket is tartalmaz, csak a szokásos. Ma pedig újabb hőbörgések és hisztéria érkezett a filmkritikustól.

Tény és való, bizonyos mértékig még szórakoztató is lehet egy totálisan felkészületlen ember szerencsétlenkedése, bár az inkább ártalmas, hogy vergődését látva a budapestiek hajlamosak lehetnek úgy érezni, hogy jobb a jól megszokott rendszer, mintsem ez a kutyakomédia, így nem hogy nem éri el a változás célját, csak további cementet önt a rendszerbe.

Az viszont kifejezetten nevetséges, hogy egy efféle posztra készülő embert ennyire váratlanul érjen az, hogy mivel is jár ez a világ. A közélet szereplőit, a politikusokat amióta világ a világ támadások érik, hogy ez Puzsérnak miért új, az rejtély. Ráadásul nem is támadásról van szó, egész egyszerűen egy közvéleménykutató mondta el a véleményét, akár hitelesen, akár hiteltelenül, ez másodlagos.

Egy polgármestert az ellenlábasai, versenytársai, kritikusai, néhol akár még választói is rendszeresen támadják, ez mindig is így volt és mindig is így lesz. Érthetetlen, hogy miből gondolja valaki, hogy alkalmas a posztra, ha már a választás, sőt, a választás előkészülete során sem képes elviselni a feladattal járó terheket. Végül szavazzunk, mondja el a véleményét az olvasó.

Néhány napja közel húsz év után először a kezembe került egy Hócipő. Farkasházy Tivadar, a jelen kormányzat egyik megrögzött, örök kritikusának lapját egészen fiatalon szerettem, minőségi karikatúrák és aranyos poénok. Az én humoromnak például tökéletesen kielégítő volt Göncz Árpádot látni, amint egy korai PC előtt ülő embert figyelve, a "megnyitok egy ablakot" kijelentésre egész egyszerűen annyit reagál, miközben a függönyök felé mutat, hogy:

"Dehát már nyitva van."

Mára úgy tűnik, eltűntek a remek rajzok, a fotósorozatokból álló poénok viszont megmaradtak. Pontosan az utóbbi kategória egyik "munkája" volt különösen elszomorító. Andy Vajna temetésén készült fotók, a meghívottak kerültek bemutatásra, bármiféle kommentár nélkül.

Nem egészen világos, hogy miért.

Mi lehet humoros egy ember halálában? Miért kell harmincakárhány oldalnyi bamba, néhol legalább egy kicsit tényleg szellemes poén után betenni jópár képet egy temetésről? Mi ebben a vicc? Miért nem volt gyerekszobája annak, aki ezt kitalálta?

Az egyik leggyakoribb kritika a jelen kormánnyal és rendszerrel szemben az érzéketlenség, a tapintat hiánya, a stílustalanság. Hogy ez valóban így van-e, azt mindenki ítélje meg maga. Az viszont egészen biztos, hogy az elegancia, stílus, kifinomultság hiányával vádolni valakiket, majd egy temetéssel viccelődni nem szerencsés, legkevésbé sem hiteles.

A dolog pikantériája, hogy Farkasházy Tivadar évekkel ezelőtt perben állt Andy Vajnával. Volt egy haragosa, meghalt, erre betette a vicclapjába a temetéséről készült képeket. Miféle stílus ez? Milyen ember csinál ilyet?