Ahogy a fél ország, úgy én is döbbenten olvastam a Kertész utcában történt elképesztő támadásról. A híradások szerint két ember brutálisan összevert számos másikat, fogak repültek, arccsontok törtek, nem kíméltek még nőket sem az elkövetők.
Arról is olvashattunk, hogy az eset nem előzmények nélküli, állítólag a szórakozóhely tőszomszédságában él a társaság, aminek két tagja aznap este jó ötletnek gondolta, hogy azt teszi, amit, rendszeresen zaklatják a hely vendégeit. Hallhattunk designer drogokról, részegségről, elvetemültségről, egyebekről.
Tibi atya blogján a szórakozóhely felelősségét pedzegette, mondván egy ilyen helynek kutya kötelessége lenne betartani az alapvető szabályokat, legalább egy biztonsági őr árválkodhatott volna a helyszínen. A Facebook népének férfi tagjai közül sokan váltig állították, hogy bezzeg ha ők a helyszínen vannak, akkor úgy eltángálták volna azt a két embert, hogy ihaj.
Ki-ki a maga vérmérséklete, vélt vagy valós tudása, hiteles vagy éppen teljességgel hiteltelen tapasztalatai mentén jól megmondta, hogy egy ilyen helyzetben mi a teendő. Kevés szó esett azonban a mögöttes okokról, a sajnos távolról sem páratlan eset miértjeiről.
Aki egy kicsit is ismeri ezt az országot, az jól tudja, pályaudvarok, vasútállomások, aluljárók, körutak, Budapest és a vidéki városok egyes - vagy inkább szinte bármely - részén elő-elő fordulnak olyan emberek, akiknek úgy tűnik egyetlen egy dimenzió határozza meg a gondolatvilágát, ez nem más, mint az erőszak.
Nincs belátás, nincs mérlegelés, nincs józanság a szó átvitt értelmében. A szép szó, az emberbaráti szeretet, az európai együttélés szabályai teljességgel üres, többnyire inkább ismeretlen frázisok, fel sem merül, hogy ezeket elvárásként támasszuk velük szemben.
Mielőtt a rasszizmus bélyegét villámgyorsan reám sütnék a hiperliberális olvasók, sietve hozzá kell tennem, hogy a bőrszín, rassz, etnikai hovatartozás teljesen jelentéktelen és mellékes körülmény, olyannyira nem érdekel, hogy csak na. Általános jelenségről van szó, a "származásnak" ehhez vajmi kevés köze van.
Egy embertípusról van szó.
Az ATV a történtek napvilágra kerülése után meghívott egy pszichológust, az amúgy valóban hiteles, remek szakember néhány percbe sűrítve átadta a szakma álláspontját, megtudhattuk, hogy bizony a jó öreg gyermekkori traumák, a sérült- és torzult lélek, a másik kiszolgáltatottsága, szenvedése okozta öröm, a rossz környezet mind-mind lapok a pakliban.
Remekül hangzik, logikus, kerek egész magyarázat, a szakembernek bizonyára tökéletesen igaza van. Az egyetlen hiba az egyenletben, hogy gyermekkori traumái minden második embernek vannak, kit molesztált a nevelőapja, kit vert a vérszerinti apja, kinek meghalt az édesanyja, kit úgy gyötörtek, hogy felnőtt ember létére azt sem tudja a maga lelki, tudati terében, hogy merre van előre, merre hátra.
A gyermekkori traumák nem jelentenek mentséget, legfeljebb harmatgyenge magyarázatot a Kertész utcai eseteke.
Nem jelentenek sem mentséget, sem magyarázatot a nehéz életkörülmények, az anyagi problémák sem. Megannyi ember él ebben az országban száz-kétszázezer forintokból, akár ennél is jóval kevesebből anélkül, hogy szombat esti szórakozásként nők fejberúgását választaná.
Mi a megoldás?
Az nincs. Csak remélhetjük, hogy felébred a társadalom immunrendszere.
