Lassan Amerikával vetekszik az elhízottak száma itthon, ők vezetik a kövérek nem különösebben dicsőséges listáját, bronzérmes Mexikó, a harmadik pedig egy apró ország Európa szívében. Lovas nemzetnek mondják zseniális tudósokkal, sok paprikával és gulyással, hirtelen haragú emberekkel. Könnyen lehet azonban, hogy hamarosan könnyedén kikapcsolható lesz az éhség, ezen keresztül visszaszorulhat a tömeges túlsúly.

Miután ettünk, a gyomrunk ezt jelzi az agynak és az éhségérzet megszűnik, a logikát könnyű átlátni. A fordított szituációban a gyomor szintén jelez az agynak, az éhségérzet megjelenik. Egy amerikai kutató nemrég azokat a hormonokat adta egereknek, amik az emésztés során jelennek meg a szervezetükben. Az éhségérzetért felelős neuronok aktivitása csökkent, noha valójában nem ettek az állatok.

A képlet ésszerű, ha az idegrendszer azt hiszi, hogy minden rendben, zajlik az emésztés, akkor az éhségérzet megszűnik függetlenül attól, hogy mennyi pénzt hagytunk éppen a Mekiben. Természetesen a helyzet nem ennyire egyszerű, ahogy a kutatók mondani szokták, az emberek nem nagy patkányok (egerek). Ezzel én nem feltétlenül értek egyet, de a biológiában ez bizonyára így van.

A kritikusok szerint ha egyáltalán sikerül ebből valamiféle terméket fejleszteni, az kockázatokkal jár majd. Például harmadik világ béli országokban ha az emberek elkezdik ezt a csodabogyót szedni, hogy legalább ne érezzék, hogy éheznek, az nem feltétlenül szerencsés, emberséges szituáció. 

Ha nincsenek titkaid, nem vagy ember. Ha nincsenek sötét titkaid, nem vagy a világ egyik vezetője. Kétértelmű megjegyzések a titkárnőnek, egy kis üzleti stikli, ronda válás. Ezek még az enyhébb esetek közé tartoznak. Nemrég viszont Donald Trump-ról kiderült, hogy bankot rabolt. A felvételek önmagukért beszélnek, Olaszországban követte el tettét.

Az emberi történelem telis-tele szép, nemes, tiszta szívű gondolatokkal amik nagy bajhoz vezettek. A pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve. Ékes példája ennek a kommunizmusnak nevezett szociológiai torzszülött, mindenki egyenlő, építsünk erre komplett országokat. Nem, nem mindenki egyenlő, a képességeinkben óriási eltérések vannak.

Roppant érdekes de annál szomorúbb módon ismétlődik az egyetemes emberi igazság a modern társadalmak, pontosabban az internet szülte párkeresési eszközökben. Az online társkeresés, annak élén zászlóshajóként a Tinder ígérete nem más, mintsem, hogy neked is jár a potenciális párok szinte végtelen tárháza.

Természetesen kétség sem fér hozzá, minden embernek jár a szabad párválasztás lehetősége. A baj csak az, hogy nem mindannyian bírjuk el a nagyszámú lehetőséggel járó pszichés terhet. Mindannyian egyetlen egy, kitüntetett, számunkra különleges társra vágyunk, mégsem látjuk a mai világban az erdőtől a fát. Mindig is voltak Don Juan-ok és forró vérű nők akik akár havi, heti szinten váltogatták a párjukat, szexpartnerüket.

Ezzel nincs is semmi baj, viszont nem minden embernek ilyen a szexualitása, étvágya, lelkülete. Az online társkeresés a szexualitás kommunizmusa. Mindenki egyenlő, mindenkinek ugyan olyan sok lehetőség jár. Persze, hiszen attól jó üzlet az online társkeresés, hogy sokan használják. Viszont a lelkünk kisközösségekben evolválódott, 50-100 fős csoportokban találtuk meg a párunk a múltban.

Olyan nekünk az internet adta társkeresés, mint kutyának a nyitva felejtett éléskamra. Addig zabál, míg rosszul nem lesz. Egyszerűen ez túl sok. Még a párválasztásban a külső vagy más tényezők miatt hátránnyal induló embernek is annyi lehetősége van ma, mint a nyű. Ez nem jó, nem egészséges, nem erre vagyunk kondicionálva.

Soha nem volt még annyira könnyű dolgunk a párkeresésben, mint ma, de sohasem volt még ennyire nehéz társat találni. Ha tetszett a poszt, kövess a Facebookon!

Nem tartozom azok közé, akik úgy gondolják, a média tolja a béka segge alá az emberek ízlését, értelmi, érzelmi színvonalát. Ha valamit el lehet adni, akkor az el lesz adva, ha valamit nem lehet, akkor nem lesz. Az embereknek az kell, amit megvesznek, nem az, amit kínálnak nekik.

Különösen sokat támadott szegmense a mai médiavilágnak a trash, scripted, luxy, egyéb reality. Egy kigyúrt, nem az eszéért szeretett srác mindennapi bénázásai, néhány tehetős férjet fogott, aranyéletű nő, szex a Villában, ilyen celeb, olyan botrány. 

Persze, ezekre könnyű legyinteni, puffogni, hogy micsoda mocsok, de valamiért mégis nézzük, szeretjük. Legyünk egy pillanatra teljesen őszinték, legalább egyszer, csak titokban, önmagunkhoz. Én nem mondom el senkinek. Szereted ezeket a szarokat nézni.

Mert mélyen belül kíváncsi vagy a fitnesz celebnő melleire, combjaira. Mert valójában érdekel, hogy mekkora tahósággal áll megint elő az ügyeletes bulvárüdvöske. Olyan számodra a médiának ez a szegmense, mint a savanyúcukor. Nagyon rossz a szádba venni, valamiért mégis jó.

Illetve nem, nem egyszeri fogyasztásról van szó. Újra és újra előveszed, ha a kábeltévét már le is mondtad mert ugye ez a divat, akkor csendes magányodban online megnézed a Luxyfeleségeket, a Pumped Gabókat, a ValóVillákat. Igaz?

Budapest szórakozóhelyeit járva újra és újra találkozom egy bizonyos nőtípussal. 35 feletti, csinos, jól szituált. Barátnőivel járja a bulinegyedet, szeret inni, de persze a szalonspicc határán legfeljebb néhány lépéssel megy túl. Imádja a zenét, szívesen táncol, kell a pezsgés, pörgés, minden amivel a bulizás, az édes élet jár. Ezzel önmagában még nincs is semmi baj, nyilván én magam is azért vagyok ott, mert szeretek szórakozni.

Van azonban ezzel az egésszel mégis egy probléma. Mielőtt belemennék, fontos hangsúlyozni, hogy kizárólag azokra a nőkre gondolok, akiknek nincs férje, barátja, gyermeke. Ha egy nő kimenőt kap a hétköznapi mókuskerékből, miután ellátta a munkáját és a családját, vitán felül áll, hogy megérdemli a kikapcsolódást.

Nem, nem ezekről a nőkről van szó, ezzel nincs semmi baj. Azokra az egyedülálló nőkre gondolok, akiknek a munka mellett az élete a bulikázás. Akik természetesen azt mondják, hogy szeretnének egy stabil, kiszámítható, minőségi kapcsolatot és vágynak a családalapításra de annak ellenére, hogy vonzóak, ez valamiért mégsem valósul meg.

Azokra a nőkre gondolok, akik elhajtanak minden olyan férfit, aki kiváló társ és családfő lenne, aki körülrajonganá őket, egész egyszerűen nem elég izgalmasak. Mert nekik több, más kell. Persze, hogy pontosan mit jelent az, hogy “más”, jó kérdés, ne is firtassuk.

Természetesen mindenkinek szíve joga a saját ízlése, elvárásai szerint párt választani. Sőt, ha egy nő úgy dönt, hogy nem szeretne gyereket vállalni, családban élni, az ismét olyan alapvető szabadságjog, amit nem szabad megkérdőjeleznünk. De érzek egy nagy ellentmondást ezekben a nőkben.

A lelke mélyén szeretne családot, tenni érte viszont már nem igazán hajlandó. Ha úgysem jön a “megfelelő” férfi, akkor miért is kellene ezen görcsölnie, inkább jól akarja érezni magát. De vegyük észre, az idő telik, kérlelhetetlenül!

Mire egy párból család lesz, az nem kevés idő, akár három-öt év is lehet. Megismerkedés, összecsiszolódás, összeköltözés, adott esetben házasság majd gyermekvállalás. Hosszú folyamat amit ha nem kezd el egy nő idejében, könnyen kifuthat az időből.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem akarom megmondani, hogy kinek és mikor kell gyereket szülnie. Még véletlenül sem kérdőjelezem meg, hogy ezt minden nőnek szuverén joga eldönteni. Viszont a fene nagy válogatásnak, az élet élvezetének könnyen lehet rossz vége. Könnyen találhatja magát egy nő olyan helyzetben, amikor szép emlékből ugyan sok van a fejében, ahhoz, amit igazán szeretne viszont már túl késő. 

Aki igazán szereti a filmeket, az jól tudja, ha egy munka kicsit is rezonál a saját lelkületével, akkor azt újra és újra meg kell néznie. Persze ahogy változik az ember, árnyaltabban látja már a korábbi kedvenceket is, viszont ez sem változtat az örökérvényű igazságokat bemutató alkotások jelentőségén.

Az 1985-ben készült Szökevényvonat kapcsán könnyű legyinteni, kijelenteni, hogy csak ostoba börtöntöltelékek keserű szenvedéstörténete. Sokkal több ennél. Minden egyes párbeszédből jéghideg őszinteséggel vág az arcunkba az emberi, különösen a férfi lét minden harca.

Semmi és senki sem vagy, ezzel az üvöltéssel nyomja az arcunkat legjobb esetben a sárba és nem a szarba a világ. Pontosabban nem a világ, az élet maga. Harcban állsz mindennel és mindenkivel. Vagyis csak azt hiszed, hogy mindenkivel viaskodsz, valójában az élettel. Nem, ezzel még mindig távol jársz az igazságtól.

Az ellenség aki bármi áron el akar pusztítani nem más, mint te magad. A börtönigazgató csak jelkép. A rivális banda csak ürügy. A bűnözés csak egyszerű manifesztációja a belső viharnak. Te vagy saját, feloldhatatlan ellentmondások hadával teli, betörhetetlen, kérlelhetetlen ellenséged.

Semmi jelentősége sem a börtönnek, sem a szökésnek, sem a menekülő rabok által elkötött vonatnak. A film csúcspontja sem a végkifejlett, a végre, valahára egymással szembe kerülő notórius bűnöző és a börtönigazgató csatája. Valahol félidőben hangzanak el a film legfontosabb sorai a központi alak és a vele együtt menekülő rabtársa dialógusában:

-Eszembe jutott az a bank, amit kirámoltál Renoban. Én éppen javítóintézetben voltam, onnan csodáltalak. Több mint kétmillió dolcsi. Nem rossz fogás.

-Több mint kétmillió, ez azért túlzás, a biztosítótársaságok ennyit szoktak mondani.

-Mindegy, akkor is állati frankó voltál! Ismerek egy jó kis bankot, Frisco külvárosában, félmillió meglenne, onnan viszik a Macy's-be a fizetések. Na mindegy, fene régen várok már egy jó kis balhéra. Elutaznék Las Vegas-ba, ha bármelyik kis dögöt megkívánom, nem lenne semmi gond. Tudod, én már évek óta minden egyes éjszaka erről a baromságról álmodom.

-Álmodozol?

-Naná!

-Hát persze. Te nem vagy komplett. Jobb lenne, ha leszoknál az álmodozásról. Elmondom én, mi vár rád kölyök. Szerzel valami melót, örülhetsz ha sikerül, az is olyan lesz, amit egy elítélt kaphat. Jó esetben mosogathatsz egy önkiszolgálóban, vagy pucolhatod a klotyókat és tíz körömmel ragaszkodsz majd a melódhoz, mintha csak aranyat érne! Figyelsz rám te anyaszomorító?

Amikor a főnököd este odamegy hozzád, hogy ellenőrizze a melódat, te majd nem nézel a szemébe, csak a földet bámulod. Nem akarod látni a félelmet a tekintetében, mert attól reszket, mikor ugrasz neki és mikor vágod a falhoz!  És neki még pitizni kell az életéért, jegyezd meg amit mondok tökkelütött! Szóval amikor odamegy, hogy megnézze, milyen munkát végeztél, azt mondja majd:

"Ó, mintha lenne itt egy kis foltocska! Hát ezt az oldalt kifelejtette? Hogy kerül ide ez a maszatocska?"

És hiába nyílik ki a bicska a zsebedben, nekiállsz, hogy újra megcsináld. Fogod és újra kezded az egészet, addig glancolod, amíg fényes nem lesz! És amikor pénteken megkapod a fizetésedet, ha végig tudod csinálni, úgy érzed majd, mintha te lennél a Manhattan bank elnöke!

-Nem, én ezt nem tudom végigcsinálni, ennél már jobb a dutyi is!

-Felkötheted magad fiacskám, ha nem tudod megcsinálni.

-Miért, te végig tudnád csinálni?

-Bárcsak tudnám.

Nem is beszélve azokról a gyöngyszemekről, mint amikor az elszabadult vonaton talált vasúti dolgozó lány önmagából kikelve ripakodik rá a főhősre amiért önmaga helyett a társát küldi a szinte biztos halálba, a szerelvény elejére:

-Mi vagy te, egy állat?

-Nem, rosszabb. Ember.

Zseniális film, kötelező darab mindenkinek, aki egy kicsit is szereti a komoly filmeket. Eric Roberts, Jon Voight döbbenetesen jó alakításai, csontig hatoló mondatok, egészen szép fényképezés, minden tárgy és minden karakter egy-egy fontos jelkép. Nálam 10/10. Ha tetszett a poszt, kövess a Facebookon!

Ugyan itthon is egyre nagyobb jelentősége van a YouTube-nak és az úgynevezett influencereknek, még mindig a fasorban sem vagyunk Amerikához képest. Hirdetési pénzek százmilliói pörögnek át a videómegosztón hiszen sokmilliós nézettséget produkálhat egy-egy népszerű tartalomgyártó.

Ez tök jó, remek dolog ha az ember megél a saját kreativitásából. Az idei év azonban egy nem várt, bár kevésbé meglepő fordulatot hozott szinte minden videós számára. Történt ugyanis, hogy a komoly, nagy hirdetők sorra fedezték fel, a hirdetéseik bizony olyan tartalmakban is megjelennek, amik nem igen tesznek jót a brand megítélésének.

A NIVEA például a szépség, egészség, szeretet képzettársításokra utazik, nem szerencsés ha egy fehér fajvédő mocskolódásait szakítja meg pár pillanatra egy gyönyörű női arc a cég termékeit hirdetve. A szólásszabadság jegyében neonácik, indulatoktól szétcsattanó emberek anyagait találhatjuk az oldalon, ezerszám.

Márpedig a hirdetési rendszer még nem elég finomhangolt ahhoz, hogy elkerülhessük a brandünk megjelenését olyan anyagokban, amik nemhogy nem segítik az ügyünket, kifejezetten ártanak. Nem is teketóriáztak sokat a multik, elkezdték kivonni a hirdetési pénzeiket, ezzel nem kevés bosszúságot okozva a tartalomgyártóknak.

Nem egy, nem két alkotó abba is hagyta a videókészítést, egyszerűen már nem tudnak megélni belőle. A Google azt ígéri, hogy csiszolja a rendszerét, remélhetőleg már nem fog fröcsögő őrültek között megjelenni egyetlen gyermektermék ajánlat sem.

Eddig azt sikerült elérni, hogy a szigorításoknak köszönhetően nem jelenhetnek meg hirdetések például az egyik, a világháborúval foglalkozó csatornán, hiszen az "indulatoknak ad teret". Nem megy ez még igazán jól, de biztos vagyok abban, hogy sikerül ésszerűen finomítani az ellenőrzési rendszeren. Hamarosan újra megéri majd jó anyagokat készíteni!

Vannak lelki állapotok, amiket mindannyian átéltünk már. Személyiségtípustól, neveltetéstől, az önfegyelem mértékétől és sok egyéb tényezőtől függően mindenki másképp élte meg pontosan ugyan azt, a híres- hírhedt szerelmi bánatot. Pokoli erővel hasít a mellkasunk közepébe a felismerés: nincs tovább. Kész, vége, elhagytak. De nem akárki, olyasvalaki, akit a saját értelmezésünk szerint őszintén szerettünk.

Egészen más kérdés, hogy mit jelent a szerelem, a szeretet, mikor és pontosan miért vág fejbe a péklapát amikor azokat a jéghideg szavakat kell hallanunk. Ezzel most nem foglalkozunk, az viszont egészen biztos, hogy az ez nem működik, az engedj el, a neked is jobb lesz így elementáris erővel képes szétrázni a létezésünk egészét. Persze a férfiak és nők gyökeresen másképp élik meg az elhagyatást, egyiknek sem könnyű, mindkét nemnek másképp nehéz.

Ami egészen biztos az az, hogy jóval komolyabb traumáról van szó, mint ahogy azt a külvilág gondolja. Olyan mint a villamos, mindig jön a következő, előbb-utóbb amúgy is vége lett volna, ilyen és ezekhez hasonló bölcseletek egész sorát hallhatjuk a környezetünktől. Persze az okosok mind voltak már abban a cipőben, amiben éppen mi is járunk, túl hülyék vagy túl jószándékúak ahhoz, hogy visszaemlékezzenek, akkor nekik sem segített semmi.

A hosszas bevezetőt elvágva térjünk a lényegre, lássuk, hogy mi is zajlik az emberben akkor, amikor elveszíti a szerelmét, illetve mit gondol erről a modern tudomány. Lássuk, mi történik a testben és az agyban akkor, amikor valaki összetöri a szívünket.

Voltál már keménydrog függő?

Ha nem, viszont már elhagytak, akkor többet tudsz a drogfüggőkről, mint hinnéd. A szerelmi bánatban szenvedők agya MRI-vel vizsgálva kísértetiesen hasonló képet mutat, ming a hirtelen elvonóra került kokain függőké. Márpedig a kokain kőkemény drog, csak sejthetjük, hogy egy függő mit élhet át, amikor szinte egyik pillanatról a másikra le kell állnia. 

Éreztél már erős fizikai fájdalmat?

Ha szerelmi csalódás még nem ért, viszont már háztartási, közlekedési, bármilyen egyéb baleset során éreztél erős fájdalmat, légy erős, a lelki fájdalom is hasonló lesz. Az úgynevezett Anterior Cingulate Cortex agyterület jelentős aktivitást mutat azoknál, akiket kidobtak, bizony ez az agyterület felelős a fizikai fájdalomért. Szintén MRI vizsgálatok eredménye. 

Az erős stressz érzete nem véletlen

A kortizol a félelemért, szorongásért felelős hormon, az adrenalin szintén vészhelyzetkor szabadul fel a szervezetben Mindkettő tombol a testünkben amikor véget ér egy olyan kapcsolat, ami számunkra fontos volt. Ez könnyen okozhat fizikai tüneteket, nehéz légzést, akár szédülést is. Illetve az erős szorongás mellett gyakran megjelenik a depresszió is. 

Volt már szívrohamod? 

Remélem még nem, az viszont biztos, hogy a szerelmi bánatnak van egy különösen súlyos esete, az úgynevezett takotsubo cardiomyopathy. Mellkasi fájdalom, egyéb, a szívrohamhoz hasonló tünetek. Ez az úgynevezett összetört szív szindróma. Hozzátartozó elvesztésekor vagy párkapcsolati kudarc esetén fordulhat elő. Extrém esetben halált is okozhat.

Tovább fogsz lépni

Viszont mielőtt mindenki a Dunának menne, akit éppen elhagytak, zárjuk némi pozitívummal. Tovább fogsz lépni, túl fogsz jutni az exeden. Egész egyszerűen azért, mert az emberi agy úgy van beállítva, hogy bármi történjék is, bármilyen trauma érje is az embert, újra össze fog állni a rendszered. 

Végezetül a sok okos véleménnyel szemben néhány praktikus tanács. Nem, nem lesz jobb, rövidtávon semmiképp. Legalább hat-nyolc, de lehet, hogy tizenkét hónapig nagyon szarul fogod érezni magad. Persze szakaszosan enyhülni fog, kisebb-nagyobb visszaesések is lesznek. Fontos, hogy ne igyál, az alkohol csak tovább növeli a kortizol szintjét a szervezetedben, márpedig éppen azt kell minél alacsonyabban tartanod.

Szerencsére erre is van megoldás, mégpedig a mozgás. Konditerem, futás, úszás, bicikli, bármi, csak legyen megerőltető. A mozgás elégeti a kortizolt és endorfint termel, sokkal jobban fogod érezni magad egy-egy edzés után. Ha pedig megpróbálod elterelni a figyelmed bulizással, ismerkedéssel, utazással, azzal csak elkened a problémát ami újra és újra a felszínre fog törni.

Éld át rendesen amin keresztül mész, több, erősebb, tapasztaltabb leszel tőle. A rossz hír viszont az, hogy nem ez volt az utolsó eset, pár évvel később újra át fogod élni, egy másik ember kapcsán, kicsit másképp de pontosan ugyan azt. De előbb vagy utóbb, ha valóban ez a célod, akkor lesz valaki, akivel már nem mentek szét.

Gyerekkoromban imádtam a repülőgépeket, különösen a vadászgépeket. Tinédzser koromban egy másik dolog keltette fel az érdeklődésemet, ez nem volt más, mint a szex. Ennek szellemében előszeretettel rajzoltam a kis pajtásaimmal péniszeket padokra, párás buszablakokra, szinte bárhova. Azt hiszem nem voltam túlságosan különleges sem gyereknek, sem tininek. 

Az viszont biztos, hogy a férfiak java ilyen. Az igazi nagy királyság viszont az, amikor az ember minden szenvedélyét összehozza egyetlen tökéletes, monumentális alkotásban. Pontosan ezt tette nemrég egy óriási arc, egy amerikai vadászpilóta. Fogta magát és Washington államban, Okanagon megye felett rajzolt egy hatalmas péniszt az égre. A felettesei már nem találták ezt olyan jó mókának, vizsgálat indult. 

Szakértők szerint ennek semmilyen gyakorlati haszna nincs - na ne mondd - illetve a kiképzést sem segíti, gyakorlatnak sem jó. Ellenben nem ez az első eset, idén nyáron Anglia felett rajzolt egy RAF gép pilótája 35 mérföldes péniszt a radarkezelők szórakoztatására. Okanagon megye egyik lakója azért panaszkodott, mert nem volt könnyű megmagyaráznia a gyerekeinek, hogy pontosan mit látnak az égen.

Világéletemben imádtam az új technológiákat. Mindent megnézek, kipróbálok a világ új fejlesztései közül, amit csak tudok. Legyen az egy új app, ilyen virtuális valóság, olyan repülő autó, bármit. Azt viszont fejcsóválva nézem már jó pár éve, hogy szép lassan mi magunk is gépekké változunk, pontosabban gépektől függő, lusta, tohonya lényekké. Komolyan, miért olyan nagy dolog pár kilométert sétálni? Összeszedtem azokat az eszközöket, amik leszoktatnak minket arról, hogy a lábunkat használjuk.

Tény, egy reptér lehet jó nagy, de pár perc alatt még egy féllábú is bejárja az egészet, miért kell olyan bőrönd, ami kismotorrá változik? Persze, értem én, így nem kell cipelni a csomagokat. De azért nem árt az ember testének ha legalább néha cipel némi terhet a vállán. Illetve kíváncsi vagyok, hogy mennyi ruha fér el ebben a csodában.

Segway, minden ezzel kezdődött. Persze, zseniális dolog, ha például valakinek egy raktárban kell egész nap rohangálnia, bizonyára praktikus, bár én ott is inkább egy biciklit használnék. Nem lenne egyszerűbb esetleg sétálni a további környezetpusztítás helyett? 

Ez még jópofa is lenne, biztos szeretik a gyerekek, talán az új gördeszka. Viszont a gördeszka kihívás, szinte sport, a lábunkat, testünket kell hozzá használni, egy mozgásforma. Ezen a valamin viszont meg kell tanulni egyensúlyozni, majd ott állsz és visz. Még véletlenül se erőltesd meg magad!

A Segway nem volt elég kényelmes, jobb lenne, ha még állni se kellene! Persze, hiszen ha az irodában kell átmenned az egyik szobából, részlegből a másikba, nehogy felállj és járj! Még a végén megerőlteted magad egy kicsit, azt pedig nem akarhatjuk.

Még egy Segway mutáció, ez ugyan nem irodai közlekedésre van kitalálva, de szép példa arra, hogy még állnunk sem kell egy guruló akármin. Persze, állni nem jó, hiszen fárasztó, akkor is, ha éppen egy motoros, kerekes csoda repít minket a célunk felé.

Én gyerekkoromban örültem, ha néha felvettek a szüleim és levittek a szocialista játszótér rozsdás mászókáin majomkodni. A mai gyerekeket viszont már olyan babakocsiban közlekedtetik, ami magától megy, az anyuka telefonját követi. Bár legalább adott az a lehetőség is, hogy az anyuka fusson, úgy kövesse a kocsit a rakományával. Tény, ez a pont némiképp öngól a listán, de mégis lehetne tolni azt a kocsit motorok nélkül.