Aki igazán szereti a filmeket, az jól tudja, ha egy munka kicsit is rezonál a saját lelkületével, akkor azt újra és újra meg kell néznie. Persze ahogy változik az ember, árnyaltabban látja már a korábbi kedvenceket is, viszont ez sem változtat az örökérvényű igazságokat bemutató alkotások jelentőségén.

Az 1985-ben készült Szökevényvonat kapcsán könnyű legyinteni, kijelenteni, hogy csak ostoba börtöntöltelékek keserű szenvedéstörténete. Sokkal több ennél. Minden egyes párbeszédből jéghideg őszinteséggel vág az arcunkba az emberi, különösen a férfi lét minden harca.

Semmi és senki sem vagy, ezzel az üvöltéssel nyomja az arcunkat legjobb esetben a sárba és nem a szarba a világ. Pontosabban nem a világ, az élet maga. Harcban állsz mindennel és mindenkivel. Vagyis csak azt hiszed, hogy mindenkivel viaskodsz, valójában az élettel. Nem, ezzel még mindig távol jársz az igazságtól.

Az ellenség aki bármi áron el akar pusztítani nem más, mint te magad. A börtönigazgató csak jelkép. A rivális banda csak ürügy. A bűnözés csak egyszerű manifesztációja a belső viharnak. Te vagy saját, feloldhatatlan ellentmondások hadával teli, betörhetetlen, kérlelhetetlen ellenséged.

Semmi jelentősége sem a börtönnek, sem a szökésnek, sem a menekülő rabok által elkötött vonatnak. A film csúcspontja sem a végkifejlett, a végre, valahára egymással szembe kerülő notórius bűnöző és a börtönigazgató csatája. Valahol félidőben hangzanak el a film legfontosabb sorai a központi alak és a vele együtt menekülő rabtársa dialógusában:

-Eszembe jutott az a bank, amit kirámoltál Renoban. Én éppen javítóintézetben voltam, onnan csodáltalak. Több mint kétmillió dolcsi. Nem rossz fogás.

-Több mint kétmillió, ez azért túlzás, a biztosítótársaságok ennyit szoktak mondani.

-Mindegy, akkor is állati frankó voltál! Ismerek egy jó kis bankot, Frisco külvárosában, félmillió meglenne, onnan viszik a Macy's-be a fizetések. Na mindegy, fene régen várok már egy jó kis balhéra. Elutaznék Las Vegas-ba, ha bármelyik kis dögöt megkívánom, nem lenne semmi gond. Tudod, én már évek óta minden egyes éjszaka erről a baromságról álmodom.

-Álmodozol?

-Naná!

-Hát persze. Te nem vagy komplett. Jobb lenne, ha leszoknál az álmodozásról. Elmondom én, mi vár rád kölyök. Szerzel valami melót, örülhetsz ha sikerül, az is olyan lesz, amit egy elítélt kaphat. Jó esetben mosogathatsz egy önkiszolgálóban, vagy pucolhatod a klotyókat és tíz körömmel ragaszkodsz majd a melódhoz, mintha csak aranyat érne! Figyelsz rám te anyaszomorító?

Amikor a főnököd este odamegy hozzád, hogy ellenőrizze a melódat, te majd nem nézel a szemébe, csak a földet bámulod. Nem akarod látni a félelmet a tekintetében, mert attól reszket, mikor ugrasz neki és mikor vágod a falhoz!  És neki még pitizni kell az életéért, jegyezd meg amit mondok tökkelütött! Szóval amikor odamegy, hogy megnézze, milyen munkát végeztél, azt mondja majd:

"Ó, mintha lenne itt egy kis foltocska! Hát ezt az oldalt kifelejtette? Hogy kerül ide ez a maszatocska?"

És hiába nyílik ki a bicska a zsebedben, nekiállsz, hogy újra megcsináld. Fogod és újra kezded az egészet, addig glancolod, amíg fényes nem lesz! És amikor pénteken megkapod a fizetésedet, ha végig tudod csinálni, úgy érzed majd, mintha te lennél a Manhattan bank elnöke!

-Nem, én ezt nem tudom végigcsinálni, ennél már jobb a dutyi is!

-Felkötheted magad fiacskám, ha nem tudod megcsinálni.

-Miért, te végig tudnád csinálni?

-Bárcsak tudnám.

Nem is beszélve azokról a gyöngyszemekről, mint amikor az elszabadult vonaton talált vasúti dolgozó lány önmagából kikelve ripakodik rá a főhősre amiért önmaga helyett a társát küldi a szinte biztos halálba, a szerelvény elejére:

-Mi vagy te, egy állat?

-Nem, rosszabb. Ember.

Zseniális film, kötelező darab mindenkinek, aki egy kicsit is szereti a komoly filmeket. Eric Roberts, Jon Voight döbbenetesen jó alakításai, csontig hatoló mondatok, egészen szép fényképezés, minden tárgy és minden karakter egy-egy fontos jelkép. Nálam 10/10. Ha tetszett a poszt, kövess a Facebookon!