Ugyan itthon is egyre nagyobb jelentősége van a YouTube-nak és az úgynevezett influencereknek, még mindig a fasorban sem vagyunk Amerikához képest. Hirdetési pénzek százmilliói pörögnek át a videómegosztón hiszen sokmilliós nézettséget produkálhat egy-egy népszerű tartalomgyártó.
Ez tök jó, remek dolog ha az ember megél a saját kreativitásából. Az idei év azonban egy nem várt, bár kevésbé meglepő fordulatot hozott szinte minden videós számára. Történt ugyanis, hogy a komoly, nagy hirdetők sorra fedezték fel, a hirdetéseik bizony olyan tartalmakban is megjelennek, amik nem igen tesznek jót a brand megítélésének.
A NIVEA például a szépség, egészség, szeretet képzettársításokra utazik, nem szerencsés ha egy fehér fajvédő mocskolódásait szakítja meg pár pillanatra egy gyönyörű női arc a cég termékeit hirdetve. A szólásszabadság jegyében neonácik, indulatoktól szétcsattanó emberek anyagait találhatjuk az oldalon, ezerszám.
Márpedig a hirdetési rendszer még nem elég finomhangolt ahhoz, hogy elkerülhessük a brandünk megjelenését olyan anyagokban, amik nemhogy nem segítik az ügyünket, kifejezetten ártanak. Nem is teketóriáztak sokat a multik, elkezdték kivonni a hirdetési pénzeiket, ezzel nem kevés bosszúságot okozva a tartalomgyártóknak.
Nem egy, nem két alkotó abba is hagyta a videókészítést, egyszerűen már nem tudnak megélni belőle. A Google azt ígéri, hogy csiszolja a rendszerét, remélhetőleg már nem fog fröcsögő őrültek között megjelenni egyetlen gyermektermék ajánlat sem.
Eddig azt sikerült elérni, hogy a szigorításoknak köszönhetően nem jelenhetnek meg hirdetések például az egyik, a világháborúval foglalkozó csatornán, hiszen az "indulatoknak ad teret". Nem megy ez még igazán jól, de biztos vagyok abban, hogy sikerül ésszerűen finomítani az ellenőrzési rendszeren. Hamarosan újra megéri majd jó anyagokat készíteni!
2017.11.25. 00:40:50
Ha valaki az "all lives matter" mellett érvel higgadtan, az is kivívja a neonáci megbélyegzést. Ellenben egy fekete faji aktivista, aki arról osztja az észt, hogy minden fehérember rasszista és elnyomó, azok a fehérek meg főleg, akik azt mondják, hogy vannak fekete barátaik, nos az ilyen youtuber rasszizmusa teljesen elfogadott.
Az se számít gyűlöletbeszédnek, ha egy radikális feminista azt mondja egy youtube videóban, hogy minden férfi erőszakoló.
Az ilyen "blanket statement" szerintem minden irányban elítélendő.
A Google egyértelműen egy politikai vonalat nyom, "demonetizálja" olyan alkotók, kommentátorok videóit is, akik egyszerűen konzervatív iranyt képviselnek, de például Trumpot se tartják normálisnak. Ilyen pl. Steven Crowder, aki át is állt más forrásokra a Google miatt, csinált egy mug clubot, aki előfizet, az több tartalmat kap.
De a Google cenzúra teljesen elszabadult olyan csatornák esetében is, ahol semmi politikai töltet nincs. Mint például a Psychedsubstance esetében, aki egyszerűen egy drogokról szóló ártalomcsökkentő, rendkívül informatív (politikamentes) csatornát csinál, roppant népszerű, mégis demonetizálják a tartalmait a Google cenzorai. Úgyhogy ő is elfogad Patreon felajánlásokat.
A Google cenzúra fellép teljesen apolitikus, legális tartalmakat gyártó lőfegyverekkel foglalkozó csatornák ellen is. Mint hickok45 csatornája, ami egy időre el is tűnt. Közben egy teljesen nyugis, fegyvereket gyűjtő öregember az illető. Amolyan joviális nagypapa alkat.
Ami meg PewDiePie körül történik az utóbbi időben az már tényleg durván mutatja, hogy a világ hol áll a szólásszabadság kérdésében.
A Google saját magát fogja tökönszúrni hosszabb távon azzal, hogy egy teljesen egyoldalú youtube-ot kreál. Persze magáncégként joga van azt csinálni amit akar, de egykor a Microsoft is azt hitte, hogy azt csinál, amit akar, aztán rossz vége lett, a piac beárazta a visszaéléseit.
Facebook dettó.
Lehet cenzúrázgatni, csak az internetes tartalom az egy olyan hidra, aminek ha levágják egy fejét, akkor kettő nő a helyébe.
maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.25. 07:30:38
bandiras2 2017.11.25. 08:29:20
Az újság üzleti vállalkozás. Vannak ügyek, amiket nem lehet feszegetni a beszüntetés
veszélye nélkül. Ez különösen azóta igaz, amióta az újságok nem a lap árából, hanem a
hirdetésekbõl tartják fenn magukat. Az a pénz, amit az olvasó fizet, még a fehér papírra sem
elegendõ, így a hirdetõket nem szabad figyelmen kívül hagyni. New Yorkban az áruházak
hirdetnek a legszélesebb körben és a legtöbb áruház zsidó kézben van. Ebbõl logikusan
következik, hogy zsidók gyakran befolyásolják az újságok alapelveit, melyekben hirdetnek.
Ebben az idõben a zsidók égtek a vágytól, hogy New Yorkban zsidó polgármestert vá-
lasszanak. Kivárták azt az idõt, amikor a vezetõ pártok a jelöltek listáján dolgoztak. A
módszerük jellegzetes volt.
Úgy okoskodtak, hogy az újságok nem merik majd visszautasítani az áruháztulajdonosok
egységes véleményét, és írtak egy „szigorúan bizalmas” levelet, amelyet elküldtek minden
New York-i laptulajdonosnak. A levélben a zsidó polgármesterjelölt támogatását követel-
ték.
A laptulajdonosok zavarban voltak. Napokig azon tanácskoztak, hogyan reagáljanak.
Mindnyájan csendben maradtak. A Herald szerkesztõi elsürgönyözték a hírt Bennettnek,
aki ekkor épp külföldön tartózkodott. Ekkor történt, hogy Bennett arról a bátorságáról és
ítélõképességének egyenességérõl tett tanúbizonyságot, amely õt mindig is jellemezte.
Visszasürgönyzött: „Nyomtassátok ki a levelet.” A levél megjelent a Heraldban, a zsidó
hirdetõk gõgösségét feltárták, a nem-zsidó New York fellélegzett és megtapsolta a bátor
lépést.
A Herald õszintén megmagyarázta, hogy nem támogathatja magánérdekek jelöltjét, mert
a közérdeknek kötelezte el magát. De a zsidó vezetõk bosszút esküdtek a Herald és tulajdo-
nosa ellen, aki játszmájukat fel merészelte tárni. Egyébként már régóta nem szerették Bennett-
tet. A Herald volt New York igazi társasági lapja, de Bennett szabálya szerint csak a valóban
példás családok neveit jelentette meg nyomtatásban. Újságírói berkekben a legjobb történe-
tek arról szóltak, hogy az újgazdag zsidók milyen nagy erõfeszítéseket tettek azért, hogy a
Herald tásadalmi hasábjain megjelenhessenek. Írányelvébõl nem engedett.
Bennett ravasz volt annyira, hogy ne keveredjen nyílt konfliktusba a zsidókkal. Nem
voltak elõítéletei a fajjal szemben, csak egyszerûen zokon vette, hogy meg akarják félemlí-
teni.
Az ügy – Bennett és Nathan Straus német zsidó, a R. H. Macy & Co. tulajdonosa közötti
verseny – valóságos háborúban tetõzött. Macy skót volt, akinek örököseitõl Straus felvásá-
rolta az üzletet. Straus valami filantrópféle volt a gettóban, de a történet szerint Bennett
nem volt hajlandó filantrópnak nyilvánítani, és ez haraghoz vezetett. Hosszú sajtóháború
következett, a téma a tej pasztõrözése volt. Bolond vitatéma, és persze senki nem vette
komolyan, kivéve ezt a kettõt.
Természetesen a zsidók Straus pártjára álltak. Zsidó szónokok a mennyekig emelték
Nathan Straust és átkozták James Bennett-tet. A laptulajdonost a leghitványabb módon úgy
ábrázolták, hogy „üldöz” egy nemes zsidót. A dolog olyan messzire ment, hogy a zsidók a
városatyákhoz fordultak döntésért.
Straus, aki már régóta nagyon aktív hirdetõ volt, kivonta hirdetését a Heraldból és az
Evening Telegramból. Aztán pedig a New York-i zsidóság összegyûlt, hogy együttes erõvel
hatalmas ütést mérjen Bennettre – csakúgy, mint évekkel ezelõtt New York egy másik pol-
gárára. Az „uralkodj vagy pusztíts” zsidó elve forgott kockán, és a zsidóság hadat üzent.
A zsidó hirdetõk egy emberként kivonták hirdetéseiket. Azzal indokolták, hogy a Herald
ellenségesen viselkedik a zsidósággal szemben. A valódi ok az volt, hogy összetörjék az
amerikai laptulajdonost, aki független merészelt maradni velük szemben.
Hatalmas ütést mértek rá. A veszteség évi 600.000 dollár volt. Ez New Yorkban bármely
más újságot csõdbe vitt volna. Tudták ezt a zsidók is, és várták, hogy mikor omlik össze az
ember, akit ellenségüknek tekintettek.
De Bennett nem futamodott meg, és emellett talán jobban ismerte a zsidók lélektanát,
mint bármely más nem-zsidó New Yorkban. Meglepõ és váratlan módon megfordította a
kockát. A lapban a legjobb hirdetési helyek a zsidóknak voltak fenntartva. Ezeket kizáróla-
gos szerzõdéssel azonnal kiadta nem-zsidó kereskedõknek. Azok a kereskedõk, akik koráb-
ban az utolsó oldalakon és láthatatlan sarkokban voltak összezsúfolva a dúsgazdag zsidók
miatt, most a legnépszerûbb helyeken, egész oldalakon hirdethettek. Az egyik nem-zsidó
kereskedõ, aki kihasználta az új helyzetet, John Wanamaker volt, akinek nagy hirdetései
sokáig szembetûnõk voltak Bennett újságában.
Az újság továbbra is töretlen példányszámban és tele hirdetési oldalakkal jelent meg. A
jól kitervelt katasztrófa nem következett be. Helyette inkább egy komikus helyzet adódott.
bandiras2 2017.11.25. 08:29:57
ben a zsidó kereskedõk képviselet nélkül maradtak. Ezen felül a „büntetés”, amit a zsidók
mértek a lapra, mégcsak kellemetlen helyzetet sem okozott, nemhogy fájdalmat. A „boj-
kott” a bojkottálókat sújtotta leginkább.
A zsidók képtelenek voltak nézni, ahogy az üzlet kicsúszik a kezükbõl a nem-zsidó
kereskedõk javára, így felhagytak ellenséges viselkedésükkel, és egyenként visszaszállin-
góztak, hogy igénybe vegyék a lapot hirdetésre. Bennett rosszallás nélkül visszafogadott
mindenkit, aki jött. A régi helyeiket akarták vissza, de Bennett nemet mondott. Vitatkoztak,
de Bennett hajthatatlan maradt. Ígértek több pénzt, de mindhiába. A helyek megválasztásá-
nak jogát eljátszották.