Budapest szórakozóhelyeit járva újra és újra találkozom egy bizonyos nőtípussal. 35 feletti, csinos, jól szituált. Barátnőivel járja a bulinegyedet, szeret inni, de persze a szalonspicc határán legfeljebb néhány lépéssel megy túl. Imádja a zenét, szívesen táncol, kell a pezsgés, pörgés, minden amivel a bulizás, az édes élet jár. Ezzel önmagában még nincs is semmi baj, nyilván én magam is azért vagyok ott, mert szeretek szórakozni.
Van azonban ezzel az egésszel mégis egy probléma. Mielőtt belemennék, fontos hangsúlyozni, hogy kizárólag azokra a nőkre gondolok, akiknek nincs férje, barátja, gyermeke. Ha egy nő kimenőt kap a hétköznapi mókuskerékből, miután ellátta a munkáját és a családját, vitán felül áll, hogy megérdemli a kikapcsolódást.
Nem, nem ezekről a nőkről van szó, ezzel nincs semmi baj. Azokra az egyedülálló nőkre gondolok, akiknek a munka mellett az élete a bulikázás. Akik természetesen azt mondják, hogy szeretnének egy stabil, kiszámítható, minőségi kapcsolatot és vágynak a családalapításra de annak ellenére, hogy vonzóak, ez valamiért mégsem valósul meg.
Azokra a nőkre gondolok, akik elhajtanak minden olyan férfit, aki kiváló társ és családfő lenne, aki körülrajonganá őket, egész egyszerűen nem elég izgalmasak. Mert nekik több, más kell. Persze, hogy pontosan mit jelent az, hogy “más”, jó kérdés, ne is firtassuk.
Természetesen mindenkinek szíve joga a saját ízlése, elvárásai szerint párt választani. Sőt, ha egy nő úgy dönt, hogy nem szeretne gyereket vállalni, családban élni, az ismét olyan alapvető szabadságjog, amit nem szabad megkérdőjeleznünk. De érzek egy nagy ellentmondást ezekben a nőkben.
A lelke mélyén szeretne családot, tenni érte viszont már nem igazán hajlandó. Ha úgysem jön a “megfelelő” férfi, akkor miért is kellene ezen görcsölnie, inkább jól akarja érezni magát. De vegyük észre, az idő telik, kérlelhetetlenül!
Mire egy párból család lesz, az nem kevés idő, akár három-öt év is lehet. Megismerkedés, összecsiszolódás, összeköltözés, adott esetben házasság majd gyermekvállalás. Hosszú folyamat amit ha nem kezd el egy nő idejében, könnyen kifuthat az időből.
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem akarom megmondani, hogy kinek és mikor kell gyereket szülnie. Még véletlenül sem kérdőjelezem meg, hogy ezt minden nőnek szuverén joga eldönteni. Viszont a fene nagy válogatásnak, az élet élvezetének könnyen lehet rossz vége. Könnyen találhatja magát egy nő olyan helyzetben, amikor szép emlékből ugyan sok van a fejében, ahhoz, amit igazán szeretne viszont már túl késő.
2017.11.25. 06:26:17
Amíg forog a faszkörhinta, addig élvezik az életet a csajok. És persze a férfiak is. Az ilyen 30-35 év körüli, bulikázó szingli csajok könnyen kaphatók bármire. Uraim, élvezzük az életet, de az ilyen buliribiket csak arra használjuk, amire valók. Feleségnek, anyának nem lesznek jók, de pár kellemes estére megfelelnek.
oddball 2017.11.25. 09:58:52
Burgermeister 2017.11.26. 20:01:19
Barbarita 2017.12.12. 22:20:21
Ricoka 2017.12.13. 10:31:18
Azelõtt bulikázós voltam, mert a 'rendes' fickókkal a randik a következõképp néztek ki:
1. Ismerkedès kávézóban, intelligens fickó, szimpatikus. 3.randi elején jelzi, h van kis elintéznivalója kb. 10 perc, be kell menni valahova, nem zavar? Nem gond. Kiderül egy szórakozóhely, ami zárva, õ a tulaj. Megkínál itallal, üdítõt kérek. Kicsit késõbb szájon puszil, nem tiltakozom. Következõ mozdulattal tolja le a sliccét, jelzem, hogy ez kissé gyors tempò. Kikéri magának, ha megengedem a csókot, ezzel 'felhúztam' neki kell és kész, ne csináljam a mûbalhét. El akarok menni az ajtó zárva. Kérem engedjen ki. Elõbb kiveri. Jobb híjján kivárom. Amint kienged rohanok. Egész héten hív, mem érti h mi a gondom, mit mūbalhézok.
2. Netes randi - mondjam én, hogy hová. Nem látok a zsebébe, nyàr van, autóval érkezett, ezért Szentendrét ajánlom, ott lehet sétálni és minden árkategóriában vannak jó helyek. Kb. 3 órája sétálunk, nem hív sehova (nem zavar), de szomjas vagyok. Feldobom, hogy mit szólna egy lángoshoz, belemegy. Kèrek magamnak, õ nem, amikor fizetni akarok, mondja a hölgy, hogy 300 ft. Emberünk egy laza csipõmozdulattal odêbbtaszít, 'ennyi még belefér' és kifizeti. Fél órával kèsőbb padon ülünk, bal oldalamo ő, előrehajol és a jobb oldalamon néz valamit, odafordulok. Két csajt bámul. Ekkor jeleztem, hogy mennék haza. Hónapokig írogatott, hogy mikor randizunk újra.
2. Céges rendezvényes találkozunk, mindketten luxusmárka munkatársaiként. Telefonszàmcsere, Kellemes beszélgetések, sok közös vonás. Mivel mindketten szabin vagyunk épp, amelyik napra randit egyeztetünk, megkérdem, hogy ebédeljünk otthon vagy inkább együtt? Válaszként ' inkább együtt, de legyen valami magyaros proli hely, ahol lehet étkezési utalvánnyal fizetni'. Elmentem, első és utolsó randi volt. Nem az anyagi részével volt gondom, ez soha nem érdekelt. De ez így nagyon gáz! Egyrészt meg sem kérdezte, hogy én mit szeretek? Másrészt simán megkérdezhette volna, hogy mit szólnék valami családias magyaros helyhez, utána meg nem érdekel, h mivel fizet. Se így kva gáz. Gyakorlatilag engem méltatott ennyire. Ő is hívogatott utána.
Sajnos hosszan tudnám sorolni még a korombeliekkel való randis élményeimet. Egy -egy ilyen sikersorozat után inkább bulikázok és megpróbálom elfelejteni azt, amit nem lehet.
Hozzáteszem, diplomás, magas beosztásban dolgozó, saját lakásal rendelkező nő voltam.
Nem vártam el ugyanezt a férfitól, de azért van egy minimum.
34 évesen találkoztam jelenlegi férjemmel, aki diploma nélküli szobafestő. Imádom és a legnagyszerűbb ember, akivel valaha találkoztam, de sok varangyos békával összehozott a sors mielőtt őt megismertem.
Szóval uraim, előbb a saját házuk táján is célszerű takarítani és utána kritizálni.
whatisevenworse 2017.12.13. 19:10:52
Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2017.12.17. 16:05:51
A Tyne folyó déli partja 2018.03.03. 20:37:02
randomburvi 2018.03.07. 22:17:10
Aurora Borealis het noorderlicht 2018.03.08. 13:23:03
2018.03.08. 14:28:53
Ja, a "bulikázó" nők csak "arra" jók, de a "bulikázió" férfiaknak jár a bontatlan konzerv, mi?
Vírusbácsi 2018.03.08. 17:49:56