Györfi András

Tele van a hócipőm

2019. február 22. 17:00 - Györfi András szerk

04-snow-boots-ode_w600_h315_2x.jpg

Néhány napja közel húsz év után először a kezembe került egy Hócipő. Farkasházy Tivadar, a jelen kormányzat egyik megrögzött, örök kritikusának lapját egészen fiatalon szerettem, minőségi karikatúrák és aranyos poénok. Az én humoromnak például tökéletesen kielégítő volt Göncz Árpádot látni, amint egy korai PC előtt ülő embert figyelve, a "megnyitok egy ablakot" kijelentésre egész egyszerűen annyit reagál, miközben a függönyök felé mutat, hogy:

"Dehát már nyitva van."

Mára úgy tűnik, eltűntek a remek rajzok, a fotósorozatokból álló poénok viszont megmaradtak. Pontosan az utóbbi kategória egyik "munkája" volt különösen elszomorító. Andy Vajna temetésén készült fotók, a meghívottak kerültek bemutatásra, bármiféle kommentár nélkül.

Nem egészen világos, hogy miért.

Mi lehet humoros egy ember halálában? Miért kell harmincakárhány oldalnyi bamba, néhol legalább egy kicsit tényleg szellemes poén után betenni jópár képet egy temetésről? Mi ebben a vicc? Miért nem volt gyerekszobája annak, aki ezt kitalálta?

Az egyik leggyakoribb kritika a jelen kormánnyal és rendszerrel szemben az érzéketlenség, a tapintat hiánya, a stílustalanság. Hogy ez valóban így van-e, azt mindenki ítélje meg maga. Az viszont egészen biztos, hogy az elegancia, stílus, kifinomultság hiányával vádolni valakiket, majd egy temetéssel viccelődni nem szerencsés, legkevésbé sem hiteles.

A dolog pikantériája, hogy Farkasházy Tivadar évekkel ezelőtt perben állt Andy Vajnával. Volt egy haragosa, meghalt, erre betette a vicclapjába a temetéséről készült képeket. Miféle stílus ez? Milyen ember csinál ilyet?

komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.Démonmac1 2019.02.23. 21:57:11

Ahány ház annyi szokás.
S ha már a kérdés feltevődött, igenis csinálunk.
Ott van például a Brian élete -című film.
-
Vajna pofátlanul kihasználta az Orbán féle rendszert, és sajnos nem úgy került be a köztudatba, hogy "jótékony /adakozó, szegények gyámolítója... Távoztával szebb lett a világ. Mégha csak egy kicsit is.

szepi79 2019.02.23. 23:29:08

lehet viccet csinálni egy ember halálából, csak nem mindegy a szándék. ha az a cél, hogy az elhunytba még egy utolsót belerúgjon a "humorista", akkor az nyilván kerülendő.

darlacko 2019.02.24. 00:26:10

Nincsenek szent tehenek. Andy Vajna egy oligarcha volt, aki a kaszinómonopólium kedvezményezettje lett, elvett egy nőt, aki azzal lett ismert, hogy egy csúnya nemi erőszakos ügybe keveredett. Vajna az Orbán-rendszer egyik szekértolója volt, egy kortünet, hogy hogy lehet a 2010-es években Magyarországon előrejutni.
Farkasházy már 10 éve is csak mérsékelten volt vicces, de próbálkozni neki is szabad.
Bármiből lehet viccet csinálni, a holokausztból, az afrikai éhezőkből, a daganatos betegségekből is. Ez lenne a szólásszabadság, ami mondjuk Amerikában működik.

Andy Vajna halálánál mondjuk viccesebb lesz azt látni, hogy a becses neje mihez kezd a brutális méretű vagyonnal, ami hites ura után maradt. Elképzelhető, hogy szétkapkodják a vagyont az egykori üzlettársak, bennfentesek.

apro_marosan_petergabor 2019.02.24. 00:50:26

Farkasházy és a heti hetes. A kis gnóm éveken át volt szereplője nevezett politikai maszturbáló műsornak. Melyben humor nem nagyon, politikai önkielégítő durva, elfogult anyázás annál többet volt. Nos, akkor min kell meglepődni?

kacagány 2019.02.24. 05:47:54

Ha tényleg rendszeresen olvastad volna a Hócipőt, akkor tudnád, hogy nem csupán szatirikus, hanem kordokumentációs anyagok is vannak benne. Ha egy képsorozat kommentár nélkül fut benne, honnan a francból veszed, hogy viccet csinál belőle? Szánalmas vegődésed a krónikus témahiány eredménye?

darlacko 2019.02.24. 06:36:19

@kacagány: A stílusoddal nem, de a kommented tartalmával egyet tudok érteni. Andy Vajna egy kortünet volt, a Orbán sokadik országlásának egyik legnagyobb kedvezményezettje, aki celebként élte az életét, temetése, házassága, kaszinóbiznisze, minden megmozdulása közérdeklődésre tarthatott számot.
Ha nem poénkodtak a halálán, akkor miért ne lehetne benne a Hócipőben? De ha poénkodtak is volna... Közszereplőnek többet kell tűrnie. Halálában is.
Semmi kegyeletsértő nincs abban, ha egy lap képeket közöl egy celeb temetéséről.
Fajkasházy nem vicces, de ebben az ügyben nincs semmi, amin fel kellene háborodni.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2019.02.24. 06:48:28

&riska... ez minden eddiginél szánalmasabbra sikerült.

John Brennan 2019.02.24. 07:19:47

A hócipőben a politikai témák kapcsán mindig csak humortalan tahóságok voltak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.24. 08:04:07

Atya Isten, téged megvett a Zorbán!

Nem tudtad, hogy nem-ballib emberek halálakor kötelező a gyalázkodás? S aki meg a gyalázkodókat kritizálja, az antiszemita.

szepipiktor 2019.02.24. 08:11:05

Gyakorlatilag egyetértek a posztolóval, de nem azért, amit az ő véleménye képvisel.
Eredetileg a hócipő egy remek lap volt, sok szerző, rengeteg maró póén, csodás képek képvilsete azt a humort, amiét jómaga is szeretek.
Idővel valóban eltünt belőle az eredeti értékek döntő része és a fajkasházi saját lapja valóban a saját lapjává silányult, jómagam nagyon régen leszoktam róla.
Az egykori minőségi humort felváltotta a hazug politikai demagóg propaganda.
Ahogy öregedett teddy, ugy lett belőle önjelőlt, kinyilatkoztató "bölcs", úgy cserélte le a régebbi értékeket a saját ostoba szemléletét "igazoló" tartalomra.
Fajkasházy ezt képviselte mindenhol, jellemzően azokon a fórumokon, ahova mgehívták, már csak a tehetetlen düh a másik oldal ellen és a saját - senkit sem érdeklő - csalkádja, gyerekei, hobbijai volt a "tartalom".
Azt el tudom fogadni, ha valaki ideológia hazugságokat ír-mond, az kiszürhető, de amikor a tárgyi tévedések hazugságok kerülnek előre, azért hamisít meg bármit is, hogy igazolja a törz nézeteit, az számomra elfogadhatatlan, a laposföld hívőkkel sem érdemes vitatkozni. Utoljára, amikor belenéztem egy hócipőbe, már csak ilyen propagandahazugság dömping volt benne.
Szóval a temetési kép - nem láttam -, szerintem nem vajnáról szól, nem a szokásos busszúalapú lejáratást a lényege, hanem a klasszikus bulvármocsok, amit anno az index is képviselt, még szilyék, bedéék idején.
A fotó arra jó, hogy vajna halála után is nyitvamaradhasson a kapu, a temetésen résztvevők megbélyegzése volt a cél.
Fajkasházi okos, de 1 bites és korlátolt, neki a bosszúhoz most azok kellettek, akik megjelentek a temetésen - az ugye egy celebesemény is volt, egy társadalmi esemény -, azaz akik a gyűlölt temetésén megjelentek, azokat teddy berakott a gyűlöltek dobozzába és most velük folytatja (fojtatja) a ostoba tevékenységét.
A gond az, hogy ezt a palit még hívják stúdiókba, pedig még az 5 tagú liberálisoknál is kevesebb híva van ma már, gyakorlatilag légüres térben pár idős, ma már szellemileg leépült kor és fajtársávan rázzák az öklüket.
Nem kell vele foglalkozni, ez az írás is értelmetlen ebből a tekntetből.

Helga Beauty Salon. 2019.02.24. 09:32:48

Szerintem mindez semmit nem von le a Hócipő és Farkasházy "értékéből" .

zati 2019.02.24. 09:45:39

Egyetértek a szerzővel. Magamat a kormány és a hozzá csapódott pénzéhes slepp kritikusának tartom, ám felfordult a gyomrom Andy Vajna halálakor felcsapott gúnyos és kárörvendő hangoktól.
Akinek volt gyerekszobája, az tudja: egy ember halála nem vicces. Az ellenfélé nem örvendetes. Farkasházyt kedvelem, de neki beégett a tudatába a harc, és már cseppet sem vicces az egykori vicclap.
Éppen hogy az embertelenség, a lelketlenség a mai kormányzat legnagyobb baja. Amikor felvesszük - illetve a kritikusok egy része felveszi - a stílust - akkortól mennyivel lesznek különbek mint orbán és csapata? Azzá válnak, ami ellen harcoltak. Mint a valamikori "lánglelkű" fiatalok és demokraták. Mint a XX. század egykori forradalmárai.
Vagy mint Jones Gazda orwelli disznói.

mildi 2019.02.24. 09:59:08

de.
viccet mindenből lehet csinálni.

tudom, h azt hiszed, erkölcsileg magasabbrendű vagy, mert szted ízléstelen halálon viccelődni. nos, sztem meg megszabni, h mivel viccelődhet az ember baromira nem erkölcsi fellevár, sőt.
ami meg a halottat illeti... hát ugye, mkit érdemei szerint...

Willkommenskultur 2019.02.24. 10:01:31

Majd raszarok fajkashazy sirjara, ha eljon erte az ordog.

Karipapa01 2019.02.24. 10:21:01

@szepipiktor: "Fajkasházi okos, de 1 bites és korlátolt..."

Az alma meg piros, de kék! :D Tipikus példája a Fidesz-következetességnek. Gondolom a pártszékházban szerezted a diplomádat :)

impala 2019.02.24. 10:38:47

McCain halálakor micsoda göcögve röhögcsélés ment az Echo TV-ben bayer vezérletével.

jajdehülyevagyok 2019.02.24. 11:06:45

@darlacko: Farkasházy is kortünet, s egyben kórtünet is.

Helga Beauty Salon. 2019.02.24. 11:07:19

@impala: McCain halálakor micsoda göcögve röhögcsélés ment az Echo TV-ben bayer vezérletével...........................

Ez a duma, meg hogy Bayer nevét kis betűvel írtad, tipikus libbant húzás.
Egy politikai műsorban egy fajsúlyos politikai szereplőről beszélni teljesen rendjén való, a göcögést vitatnám, az meg hogy az egyáltalán nem baráti Mc Cain elkövetkezendő hiánya nem érződött rajtuk, gondolom nem meglepő. Tiszteletlenséget semmiképpen nem tanúsítottak. Ezzel ellentétben egy vicclapban (ezt mondjuk boncolgathatnánk hogy Farkasházy köszönő viszonyban van e egyáltalán a humorral) temetésről közölni képeket eléggé érdekes fogás, de ez legyen azoknak a baja, akik azt a szart olvassák. Ismerve egyébként a ballib értékrend színvonalát, nem tudom mi ebben a meglepő.

impala 2019.02.24. 11:10:09

@Helga Beauty Salon: a halála apropóján röhögcséltek, és ha engem libbantnak gondolsz, annak csak az az oka, hogy tipikus NER birka vagy

jajdehülyevagyok 2019.02.24. 11:13:26

@Dr.Démonmac1: Vajna nem volt rászorulva a kormányzati támogatásra, nem Magyarországon gazdagodott meg. Meglepő módon még jótékonykodott is, csak nem kürtölte szét.
Mindenesetre a tiszteletlenség az tiszteletlenség, bárkiről is van szó.

Helga Beauty Salon. 2019.02.24. 11:23:59

@impala: : a halála apropóján röhögcséltek, és ha engem libbantnak gondolsz, annak csak az az oka, hogy tipikus NER birka vagy..........................

Politikai műsor és egyébként érthető a megrendülés hiánya. Vicclapban temetés betenni kicsit furább, de amúgy leszarom az egészet, régóta nem lepődök meg semmin a libsikkel kapcsolatban. És igen! Nem én gondollak annak, hanem tipikus libbant vagy a kisbetűs Bayerrel, a Ner birkázásoddal, meg hogy nyomod a saját kis faszságodat és nem vagy hajlandó megérteni egy politikai műsor és egy vicclap közötti különbséget!

Ellenzéki Tüntető 2019.02.24. 11:57:11

Nyihaha, próbálják a lippsik menteni a menthetetlent.

impala 2019.02.24. 11:58:08

@Helga Beauty Salon: ha nem vetted volna észre, nem foglalkoztam a Hócipővel, csak a "lehet-e..." feltett kérdésre válaszul írtam, amit írtam.

nem érdekel a Farkasházy, hetihetesből perceknél többet soha nem láttam, a Bayert viszont, bár nem tartom tehetségtelennek, rendesen megutáltam, annyira szolgai módon teszi, amit tesz.

Willkommenskultur 2019.02.24. 12:00:56

farkashazy addig szamitott tehetseges muvesznek, amig a volt kommunista sajto adott neki munkat

mara megtalalta a kierdemelt helyet, az ujsagiras aluljarojaban

Sir Gombóc 2019.02.24. 12:20:44

@Helga Beauty Salon: Vajna halálából és temetéséből imádott kormányod csinált viccet azzal, hogy végakaratának ellenében itthon temették el - egy részét - míg a többit Amerikában. Ne ez a vicc, egy igazán morbid vicc, az ember, aki két helyen van eltemetve...

John Brennan 2019.02.24. 12:38:51

@Sir Gombóc: Sok ilyen eset van. Habsburg Ottó Bécsben és Pannonhalmán van eltemetve, Rákóczi Ferenc Kassán és Grosboisban, hogy csak néhány ismertebbet említsek.

Karipapa01 2019.02.24. 12:47:34

@Helga Beauty Salon: Mit háborogsz? Vajna temetése az M1 hiradóban is benne volt, pedig az is egy vicclap!

Venesz 2019.02.24. 12:56:07

@jajdehülyevagyok: "Vajna nem volt rászorulva a kormányzati támogatásra, nem Magyarországon gazdagodott meg. Meglepő módon még jótékonykodott is, csak nem kürtölte szét."
Lehet, hogy nem volt rászorulva a kormányzati támogatásra, de azért hoztak egy törvényt, hogy a kizárólagosan őáltala üzemeltetett kaszinókban ne kelljen már rögzíteni a forgalmat.
Amerikában már meggazdagodott, csak aztán hazamenekült, mert volt ott egy kis adócsalása.
Állítólag havi 10 milliót jótékonykodott, a kaszinóból meg havi 100 millát tehetett zsebre feketén. Csoda, hogy nem kürtölte szét?

Willkommenskultur 2019.02.24. 12:57:46

@Venesz: Lenyeg, hogy mas zsebehez kozod nincs.

Thomas Dantes 2019.02.24. 13:26:52

Temetésből nem csinálunk viccet Nem? Tényleg nem? Ajánlanám Örkényt...

szepipiktor 2019.02.24. 13:37:54

@Karipapa01: A pártszékházban téged oktatanak, hiszen te képviseled azt az "értéket", hogy aki nem a te oldaladon áll, nem a te kedvenc seggedet nyalja, az csak valami másik oldalon álló ellenség lehet.
Farkasházi egy tanult okos cionista pali, aki az öregesése és a sok indokolatlan szerepeltetése során elhitte magááról, hogy valaki!
Tehát ma egy 1 bites senki, egy olyan senki, aki még mindig az összekacsintós Móricki-féle zsidóhumort képviseli, kiegészítve az önjelölt magmondófunkcióval.
Azaz BUTA, EGYSÍKÚ!
A kettő nem zárja ki egymás, mert példáué a mai Y generációsok nagyrésze is tanult, diplomás, nyelveket beszélő, de valójában ostoba,. Tanult, de buta.
Fajkasházi eljutott ide, anno nem ő volt a központ, ő egy remek szerző és szerkesztő volt, egy igazi "felszopó".
Ezt a szerepet cserélte le már az ostobaság-alapú attillázós, mimizős privátdolgaival és a korábban tényalapú újságírást egy balos, dogmás megmonsóember szereppel. Anno a hetesben is rendszeresen gúnyoltá, akkor is mosolygott, hiszen neki az volt a szerepe.
Szóval kiskomám, a pártközpontban majd kérd meg, hogy kicsi intelligenciát is toljanak a faék fejedbem te ócska kirekesztő, árosásó senkiházi.

kvadrillio 2019.02.24. 14:30:34

A pap, aki megmentett ezer gyereket a biztos haláltól ???

A ZSIDÓKRÓL MÁR TÚL SOKAT OLVASGATTAM !

MAGYAR CSALÁDOKRÓL, EGYÉB NEMZETISÉGŰ CSALÁDOKRÓL SZERETNÉK OLVASNI, AKIK ÁTÉLTÉK A II. VILÁGHÁBORÚ BORZALMAIT, AZ Ő TÖRTÉNETÜKRE VAGYOK KIVÁNCSI. 70 MILLIÓAN HALTAK AKKPR MEG. BIZTOS SOKMILLIÓ CSALÁDI TÖRTÉNET LÉTEZIK A BORZALMAKRÓL.

NEHOGYMÁ CSAKIS A ZSIDÓKRÓL SZÓLJON A II. VILÁGHÁBORÚ !!!!!!!

ZON 2019.02.24. 15:25:24

@kvadrillio: IGAZAD VAN ! A ZSIDÓK MEGTÁMADTÁK A BÉKÉS NÉMETORSZÁGOT, ÉS SZÖVETSÉGESEIT, ÉS MÉG ŐK PANASZKODNAK A VESZTESÉGEIK MIATT !? VÉRLÁZÍTÓ !

ZON 2019.02.24. 15:28:26

Az tényleg nem zavarja a tisztes "konzervatív" oldalt, hogy egy monopolhelyzetbe hozott , NAV elől eldugott oligarchát az adófizetők pénzén temettek el ? Még Tímeának kellene a "Nemzet Özvegye" címen valami életjáradékot kieszelni.

Kunhalmi Nelymar 2019.02.24. 15:45:45

Farkasházy egy sunyi kis féreg lett, amikor látta, hogy a szocialista rendszer bukását büntetlenül megússzák a régi káderek. A "reformer" SZDSZ őt is bevette a buliba, és onnantól nagy bátran ugathatta az ellenségeit, félig behúzódva a kutyaházba. A Heti hetes egy szatirikus műsor lehetett volna, ha ő nem lett volna ilyen bátor kis bunkó, elterelve az egészet az "Orbán hüje" színvonalú "közéletiségéig".

Karipapa01 2019.02.24. 17:21:28

@szepipiktor: Olvastam az akadémiai székfoglalódat! Az egészben csak egy értelmes mondat volt, miszerint "Szóval kiskomám, a pártközpontban majd kérd meg, hogy kicsi intelligenciát is toljanak a faék fejedbem te ócska kirekesztő, árosásó senkiházi." :D
Sőt még egy kis zsidózás is belefért, ami tudvalevőleg a magas intelligenciájú emberekre kifejezetten jellemző. Legalább is azokra, akik azt hiszik magukról.

Mindebből megértettem, hogy ha valami nem tetszik neked hisztériarohamod lesz. Oké, rendben, vannak gyenge idegzetű emberek. El kell tűrni. És csak feltételezem hogy a választ nekem írtad, hiszen nem vagyok a kiskomád, mert attól Isten óvjon mindenkit!
Szép napot!

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2019.02.24. 18:06:25

@szepipiktor: és nem érzed még mindig, hogy tképp önmagad köpöd szembe minden egyes mondatoddal. :D
Hát téged senki sem fog azzal gyanusítani, hogy gazember vagy, azért álltál a fideSS birkái közé. :D
(mert ugye kétféle fideSSes van: buta és/vagy gazember)

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2019.02.24. 19:00:42

@darlacko: Már Amerikában sem. A szólásszabadság alkotmányos jogát már ott is korlátozzák, ha a holokausztról van szó. Mármint konkrétan egy holokauszt, nem az európai hódítók általi, nem a kambodzsai, nem a szovjet, nem a kínai, nem az amerikai általi nukleáris holokauszt. Csak a zsidók elleni.

Helga Beauty Salon. 2019.02.24. 20:17:20

@ZON: ! A ZSIDÓK MEGTÁMADTÁK A BÉKÉS NÉMETORSZÁGOT, ÉS SZÖVETSÉGESEIT, ÉS MÉG ŐK PANASZKODNAK A VESZTESÉGEIK MIATT !? VÉRLÁZÍTÓ !.................................

A panaszkodással nincs is különösebb probléma,. Viszont a veszteségek pénzre váltása iparszerű módon és a bűnösség kiterjesztése újabb generációkra tényleg vérlázító.

Leooo 2019.02.24. 22:23:41

@Willkommenskultur: Nyilván a tied is hasonló 'értékelésben' fog részesülni, ha egyszer elpatkolsz, mivel az ördög is ki- és lesz@rja a magadfajta 'nemeslelkű trollicus hadfiakat'...De ne búsulj, koszorú gyanánt egy nagy adag ürülék kifejezetten decensen fog mutatni a volt fejed helyén! ;-P

Measurer 2019.02.24. 23:05:46

Epésen, bulvárosan, de azért kiegyensúlyozottan, méltóságteljesen kb. így lehet búcsúztatni:

www.dailymail.co.uk/wires/pa/article-6612995/Film-producer-Andy-Vajna-dies-aged-74.html
"In 2016, Son of Saul, financed mostly by Hungary’s National Film Fund, won the Oscar for best foreign language film."

John Brennan 2019.02.25. 09:16:27

@mildi: "de.
viccet mindenből lehet csinálni.
tudom, h azt hiszed, erkölcsileg magasabbrendű vagy, mert szted ízléstelen halálon viccelődni."

Majd amikor harsányan röhögnek szüleid, gyerekeid, barátaid halálán az abból viccet csinálók, akkor emlékezz erre.
süti beállítások módosítása