Ki ne emlékezne a Csillagközi Invázió című sci-fi remek híres jelenetére, melyben a főhősök egy robottal tetováltatják magukat, hogy jól felcsigázva, kidíszítve indulhassanak harcba a rovarszörnyekkel. A helyzet az, hogy mindez valósággá vált. No persze, még nem arról van szó, hogy egy távoli bolygó óriás rovarai támadtak ránk. Viszont tetováló robot már létezik.

A gép egy autóipari gyártósoron szolgáló robot módosításából született, az első kísérletben egy spirál vonalat alkotott a bátor jelentkező lábára. Mielőtt elkezdhetne dolgozni, egy 3D szkennerrel felvételeket készítenek az adott testrészről, persze csak miután jól lekötözték, nehogy elszaladjon az áldozat.

Már csak párat kell aludni, és itt a választás, újra jól kifejezhetjük a véleményünket két aprócska tollvonással. Jól. Feltéve persze, hogy erre van szándékunk. Sokan gondolják úgy, hogy nem mennek el szavazni, mert csak. Ez azonban nem egy szerencsés hozzáállás, lássuk, hogy mégis miért kell elmenned szavazni!

1. Egy szavazat semmit sem ér

Tény, egyetlen szavazat semmit sem ér, viszont ha úgy éled az életed, hogy elfogadod, hogy a te szavadnak és szavazatodnak úgy sincs súlya, akkor vesztettél. Vesztettél az életben, vesztettél a választásokon, függetlenül attól, hogy kire szavaztál volna, ha szavaztál volna. Ki kell állnod magadért, abban, amiben hiszel. Ha mélyen hívő kommunista vagy, netán Jehova tanúja, akkor is el kell mondanod, hogy mit gondolsz, különben átlép rajtad a világ, a közösség. Szavazz, ne légy csicska, akivel bárki azt csinál, amit csak akar. Ugye nem vagy csicska?

2. Minden szavazat nagyon sokat ér

Ellentmondásban és szoros összefüggésben az első ponttal, minden szavazat nagyon sokat ér. Mivel a választható pártok száma és a szavazásra jogosult emberek száma között összehasonlíthatatlanul nagy a különbség, természetesen szinte nulla az esélye annak, hogy pont egy szavazat fogja erre vagy arra billenteni a végeredményt. De mivel egy maroknyi lehetőség közül választ nagyon sok ember, ezért rengetegen vannak, akik ugyan úgy gondolkodnak, mint te. Lásd át a modellt, összeállsz sok olyan emberrel, akiket nem is ismersz, egységben az erő.

3. A demokrácia olyan, mint az izmok

Aki valaha járt konditerembe, az jól tudja, csupán két hét is elég arra, hogy a nehezen megszerzett erőnket elkezdjük elveszíteni. Az emberi test nagyon takarékos rendszer, ha valamit nem használsz rendszeresen, azt visszabontja, az izmokra ez szó szerint igaz, az agyra úgyszint. Nincs ez másképp a demokrácia esetében sem, ha nem használjuk, akkor elsatnyul, elkopik, elveszti a lényegét. A demokrácia rossz rendszer, de jobb ötletünk még nem volt. Ha nem szavazol, akkor azoknak kedvezel, akik nem érdekeltek a demokrácia rendszerében, jöjjenek bárhonnan, üljenek bárhol is a parlamenti patkóban vagy éppen máshol.

4. A változás jó

A világ úgy van kitalálva, hogy az állandóság ugyan fontos, de nem korlátok nélkül. A változás jó, a változás mindenben jó és kell is. Időnként érdemes munkahelyet váltani, ha egy kapcsolat elfárad, célszerű váltani, az autónkat is lecseréljük néha, költözni is szoktunk. A változás minden rendszer fontos része, változik a természet, ritkán ugyan, de változnak az emberek, változik a divat, ez így van jól. Kell a vérfrissítés, mindig kell valami más, valami új.

5. A választás igzalmas

Nekünk, magyaroknak foci sikerből nem jut túl sok, de szerencsére azért van még pár sport, amiben örömünket lelhetjük. A politika és a sport sok hasonlóságot mutat, drukkolhatunk a kedvencünknek, annak, akiben hiszünk. A választás jó buli, elmész, voksolsz, majd hazamész, a barátokkal és a családdal izgulhatsz a TV előtt. A rendszer nagy, időbe telik, míg megvan az eredmény, lehet várakozás közben inni, enni, beszélgetni, szurkolni. Az eredmények lassan, fokozatosan bontakoznak ki, remek szórakozás végignézni a folyamatot, követni egészen a végkifejlettig!

+1

Találkozhatsz olyanokkal, akiket régen nem láttál. Amikor szavazunk, akkor vissza kell mennünk általában oda, ahol születtünk, ahonnan származunk. Találkozhatunk régi barátokkal, ismerősökkel, felidézhetjük a fiatalságunkat, a gyerekkorunkat.

Ha tetszett a poszt, kövess a Facebookon továbbiakért!

Bizony, nem tévedés, a bitcoin mögött álló technológia, a blokklánc megállíthatatlanul tör előre. Sorra veszi be a kikezdhetetlennek hitt bástyákat, az üzleti élet legkülönbözőbb területein. Ez alól a milliárdos online kaszinó piac sem lehet kivétel. A FUN, teljes nevén FUNFair nevezetű projekt célja, hogy a blokklánc segítségével gyorsabb, biztonságosabb, kényelemesebb online játékélményt biztosítson a szerencsevadászoknak.

Úgy tűnik, igaza volt a pszichiáteremnek, valóban mazochista vagyok. Megnéztem ma a Skót meccset, ismét egy megalázó, pokoli élmény. Ékköve volt az eseménynek a már-már kötelező, bullshit csokrokkal tarkított magyarázkodása a hazai játékosoknak és szakértőknek a meccs után.

Egészen elképesztő. A Skót csapat harmatgyenge volt. Lassú, dinamikát nélkülöző, fantáziátlan. Az hagyján, hogy nem sikerült legyőzni őket, közepes ellenfelei voltunk csupán egy bénácska csapatnak. A múlt pénteki, foci szempontjából nem is létező Kazahsztán elleni rettenetes vereség után, egy újabb, megsemmisítő csapás.

Az egyik magyar focista kevésbé hiteles, könnyes arccal azt találta mondani, hogy elég volt a kudarcokból, elég volt a vereségekből. Illetve azt is, hogy ők azért próbálkoztak. Minden csapatnak vannak vereségei, ez természetes, ezzel nincs is önmagában semmi baj.

Nem vagyok nagy Forma 1 rajongó, de a környezetem elmondása alapján a sportot sokáig az tette unalmassá, hogy mindig Schumacher nyert, már borítékolható volt az eredmény, alig ültél le a TV elé, már tudtad, hogy mi fog történni. Könnyű belátni, egy sportnak az tesz jót, ha néha nyer akinek drukkolsz, néha veszít.

Egészséges, kiegyensúlyozott elegyére van szükség a vereségeknek és győzelmeknek, ettől szép a sport. De az, ami a focinkkal történik az távolról sem egészséges vagy kiegyensúlyozott, erre már nincsenek szavak. Andorra, Kazahsztán, csak két példa a közelmúltból.

De nem is ez a lényeg, ez megy évtizedek óta, a Kazah meccs után is írtam erről. Az embernek elmegy a kedve az egésztől. Már nem akarja nézni, nem kell ez a hangulat, nem kell az újabb tragikomédia. A magyar foci már nem létezik.

Én nem nézek több magyar focit, elég volt.

Dagad a botrány a piacvezető közösségi média platform körül. Bizony, a Facebook kapcsán nemrég kiderült, egy jókora adatelemző, politikai tanácsadó cég egy butácska játékon keresztül több millió felhasználó adataihoz jutott hozzá, majd használt fel a munkája során.

Ez elég kellemetlen, bár józan paraszti ésszel könnyen belátható, nem egyértelmű a Facebook felelőssége az ügyben, ha valaki annyira hülye, hogy kitölt egy tesztet, ami "apró betűkkel" ugyan, de felhívja a figyelmet arra, hogy az adataihoz hozzá fognak férni, akkor lelke rajta.

De azért aggasztó lehet sokunknak a tény, hogy gyakorlatilag az életünk egészéből képeznek egy digitális lenyomatot, azt jól el is teszik. Hogy miért? Mert unásig ismert a gondolat: az információ hatalom. Márpedig akinél annyi információ gyűlik össze, mint Cukorhegynél, annak nem kevés a hatalma.

Egy új-zélandi újságíró utánajárt, hogy fellelheti e a róla eltett információkat az oldalon, kiderült, hogy pofonegyszerű rálelni mindenre, amit archivált az életéről, munkájáról a felület. A Messengeren küldött számlák, végeláthatatlan beszélgetések, a legkülönbözőbb intim, diszkrét információk. Lássuk a lényeget:

 Lépjünk be, majd kattintsunk a jobb felső sarokban lévő, lefelé mutató háromszögre.

Válasszuk ki a "Settings" vagy "Beállítások" menüpontot.

Végül kattintsunk a "Download a copy of your Facebook data.", illetve az ennek megfelelő, magyar szövegezésű linkre. Meg kell majd adnunk a jelszavunkat a letöltés előtt, egy .zip file fog a desktop-ra érkezni. Az enyém például 316 MB.

Ápdét:

Beleolvastam pár régi beszélgetésembe. Nem igen örülök annak, hogy tönkrement kapcsolatok utolsó veszekedései, üzleti ügyek részletei ilyen gondosan el vannak téve.

Ki mondta, hogy kötelező egy országnak a nemzeti labdarúgó válogatott? Miért lenne a nemzeti tizenegy olyasmi, mint a nemzeti zászló, a himnusz, az adott ország saját, vagy egy közösség által meghatározott pénze? A magyar foci évtizedes lejtmenetét és szerencsétlenkedését látva lehet, hogy szembe kell néznünk a ténnyel:

Nekünk nem megy a foci.

Messzire vezet a miértek boncolgatása. Én nem tudom, hogy az a baj, hogy túl sokat, vagy túl keveset futnak a focistáink az edzéseken. Nem tudom, hogy az utánpótlás kinevelésében van e a kutya elásva. Nem tudom, hogy a mentalitásban van e óriási probléma.

Az viszont biztos, hogy ha egy csapatot megaláz Andorra, majd Kazahsztán is, akkor le kell ülni, és át kell gondolni, hogy van e értelme az egésznek. Az elmúlt évek szerencsétlenkedései csak a jéghegy csúcsát jelentik. Több évtizede ugyan ez megy.

Néha egy-egy reménysugár, majd újra jönnek a kijózanító pofonok. Pofonok... ezek nem pofonok. Ezek egyértelmű bizonyítékai annak, hogy a magyar foci nem létezik. Ez nem foci. Ez szánalmas. Nem is az a kérdés, hogy mennyi pénzt pazarlunk a focira, sokkal inkább az, hogy meddig akarunk még totál hülyét csinálni magunkból a világ előtt.

Nem biztos, hogy baj, ha egy országban egyáltalán nincs foci. Én is szeretem a focit, persze, hogy rossz lenne a tudat, hogy nekünk nincs csapatunk. De ami nem megy, azt nem kell erőltetni! Ha egy tehetséges magyar külföldön sikeres lesz, arra mindannyian büszkék lehetünk. De a nemzeti csapatot, a nemzetközi szerepléseket el kéne felejteni. Valaha ment, az maradjon meg szép, történelmi emlék.

Teljesen természetesnek vesszük, hogy tudjuk, mi a pénz. De biztos, hogy jól értjük, hogy mit is takar a fogalom? Egyáltalán miért jelent meg a pénz? Mi a pontos célja, mire jó, mire nem jó, honnan ered? Az alábbi, vitaindítónak szánt videóból kiderül néhány alapvető tudnivaló a pénzről.

Teljesen természetes, hogy egy kormány munkája hagy némi kívánni valót maga után. Egy országot vezetni nem könnyű, tengernyi ügy, probléma, óriási felelősség. Arról nem is beszélve, hogy az igazán ragyogó elmék inkább a piacon értékesítik magukat, jobban megéri, mint a köz szolgálatába állni, így ami nekünk marad, az nem feltétlenül a tudás, tehetség színe-java.

A korrupció is természetes, tetszik, nem tetszik normális velejárója a politikának. Mindenhol van lopás, Tokió, Los Angeles, Köln, minden település, falu, kisváros, város, ország vezetői időről időre saját magukra is gondolnak egy kicsikét. Ez van, mindig is így volt, el kell fogadnunk.

Természetesen nem állítom, hogy a jelen kormány minden tagja korrupt lenne, sőt, legyünk jóhiszeműek (vagy hülyék), egy pillanatra tegyük fel, hogy az elmúltnyócév minden botránya kacsa. Tegyük fel, hogy 2010 óta soha, senki, egyetlen fillért sem lovasított meg.

Legyen így. De könyörgöm, hogy lehet valaki annyira hülye, hogy elutazik egy másik országba, ott a vadászat számomra undorító hobbijának hódolva kilő egy szarvast, ami valakinek a tulajdona? De komolyan, használjuk már egy kicsit a józan paraszti eszünket.

Ha én vadász lennék és külföldön vadászkodnék, akkor azért feltenném a kérdéseket az út és a bulika szervezőinek, hogy:

• hol vagyunk pontosan?
• kié ez a terület, az államé vagy magántulajdon?
• ez egy vadásztársaság szervezése?
• az állatokat egy vadásztársaság menedzseli?
• mik a helyi szabályozások?
• mire kell figyelnem?

De nem, emberünk egyetlen ilyen kérdést sem tett fel, ha megtette volna, akkor nem lő ki egy vadat, ami egy magánszemély tulajdonában áll. Egészen elképesztő és érthetetlen. Kik ezek az emberek, hogyan vagy hogyan nem gondolkodnak és miért?

Álmatlan éjszakákon gyakran élek az intellektuális savanyúcukor eszközével, ha fizikailag nem tudok pihenni, legalább mentálisan is szeretem kínozni magam, mert megérdemlem. Komolyra fordítva a szót, rábukkantam Puzsér Róbert egy újabb gyöngyszemére, mivel Györfi Andrásnak Puzsér Róbert az, ami Puzsér Róbertnek Hajdú Péter, billentyűzetet ragadtam.

Kéjes örömet okoz az önjelölt megmondóemberek stílusát utánozni, fantasztikus élmény játszi könnyedséggel reprodukálni valamit, amit az alany rendkívülinek és megismételhetetlennek tart. Lássuk...

A Magyar Nemzet Puzsér opportunista Róbertnek az, mint Kárász Róbertnek az ATV. Amikor rámosolyog a szerencse az intellektuális bűnözőre, alkalmi tolvajként surran be a nyitva felejtett kertkapun. Aztán mit ad Isten, a gazda hazaér, tetten éri, de nyájas stílusával a tolvaj megenyhíti a szívét, házi kedvencnek fogadja a szerencsétlent. Majd ottmarad, elfér az a Bodri mellett, az se baj, ha néha dolgozik, adjon azért bele a közösbe! Persze látja a gazda, hogy nem tesz le túl sokat a közös szellem asztalára, dehát a magyar gazda büszke fajta, nem ismeri el, ha hibázott.

A Puzsér Róbert karaktersort összeolvasva a tudatom színpadán a magyar "értelmiség" archetipikus alakja jelenik meg. Okos, de távolról sem kiemelkedő képességű, amilyen gátlásos, olyan elvtelenül hajhássza a rivaldafényt. Puzsér Róbert nem más, mint a legújabbkori Magyarország okostojása, egy ügyeskedő perszonálbrend építőbe oltott Nemecsek Ernő. A hatalmasra fújt, távolról sem eredeti elképzeléseibe foggal, körömmel ragaszkodó diák, a digitális csatatér eminens kis harcosa.

Ha megfürösztik a jeges vízben, ő akkor is kitart, nem úgy van az, hogy bármit is újragondoljon. Íme az olvasottak örök hőse, cipőjének márkátlansága, karórája hiánya, frizurája nemtörődömsége 70-75 évre kalibrált mementója a tanultaknak. Az üzenet egyértelmű, ő ért, tud, lát és átlát, fog, érez, a szavak frappáns mondatokká, a mondatok csavaros gondolatokká állnak össze páratlan elméjében.

Puzsér Róbertnek egy téma nem csupán lehetőség a levegő rezgetésére, a japán kardkészítő mesterek alaposságával foglalja tökéletes, megsemmisítő rendszerbe mindazt a szennyet, amit a tanulat-lan-ok sokasága eléje okád. 

Ha egy sebész szikével felmetszené Puzsér Róbertet, a harmincas burokban egy tizenéves, mélyen szorongó, önmarcangoló tinifiút találna. Puzsér Róbert nagyon is létezik, pszichopátiás producerek remek érzékkel arra használják, hogy a fél és ál, de kiállni képtelen értelmiségieket, a Pumped Gabó és Antal Imre közti el Camino korai szakaszán megakadt szerencsétleneket a közösségi média butácska zugaiba csábítsák.

Puzsér Róbert az Astoria Elfekvő egyiptológusainak, és a fehérmerdzsós helyett diplomás pasikra vágyó kozmetikusoknak az, mint Liberace az autókereskedő feleségeknek, a hatvanas évek amerikai kultúrális apokalipszisában.

Ma azonban el kell ismerni Puzsér Róbertet, hiszen a hazai (és nemzetközi!) etikai, erkölcsi, morális és legfőképp ízlés-béli tér fekete lyukként zabálja fel saját magát, innen bizony még a fény sem szabadul, sic! maga az idő is felfalja maga-magát.

Időutazóként kerül hurokba a modern ember, naponta visszarepülünk a Homo Erectus értelem és érzelem kvadránsába, csontokat csapkodunk miután lekászálódtunk a random választott, meghágott nőstényről de csak azért, hogy abban a minutumban visszarepüljünk jelenünkbe, hogy a civilizációs mázt ismét magunkra locsolva maszturbálhassunk, az IKEA tükörben csorgó nyállal saját magunkat bámulva.

Ebben a fekete lyukban egyetlen entitás létezik, amit nem képes magához rántani az igénytelenség hadronütköztetőbe illő mágnese, ez maga Puzsér.

Najó, meguntam. Az üzenet tök egyszerű:

Robi! Halál értelmes ember vagy és zseniális filmkritikus! Bizonyára történésznek is jó voltál! De felnőttél! Ma már nem toporzékolhatsz mint egy kislány amikor kiborít, hogy léteznek a médiában olyan emberek, mint Kárász Róbert! Felnőtt ember NEM ír hat oldalas dörgedelmet azért, mert méltatlannak érzi egy újságíró kolléga kitüntetését. 

Igen, látjuk az igénytelenséget mindannyian. De tovább kell lépned azon, hogy pusztán az orgánumoddal és a frappánsnak szánt mondataiddal kiabálsz a tévében és a Facebookon. Ez NEM komoly teljesítmény. Persze le a kalappal a kitartásodért, sokszor valóban fontos ügyek mellett állsz ki.

De rendre páros lábbal repülsz bele komplett szakmákba és totál hülyét csinálsz magadból azzal, hogy olyasmiről beszélsz, amiről alig-alig valamicskét tudsz. Ez nem jó. Robi, ha húsz, netán huszonöt éves lennél ugyan ezzel a munkával, akkor tátott szájjal bámulnálak.

De már érett, komoly ember vagy, a szintet, színvonalat, amit még mindig képviselsz már rég meg kellett volna haladnod. Ez NEM értékelhető munka. Olyan köröket futsz, amiket megfutni gyerekjáték számodra és még sokunk számára. Vagy talán még az sem. 

Nagyon sokan vagyunk, akik olyanokat tudnak írni, mint te. Egyszerűen kiabálsz. Szó szerint és tartalmaidban egyaránt. Pontosan azzal élsz vissza, ami ellen kiállsz! A szellemi igénytelenségből táplálkozol ugyan úgy, mint az általad mélyen megvetett Berki Krisztián. Felületesek és sokszor igénytelenek a gondolataid.

Ha Puzsér olyan elszántsággal tenné egyre magasabbra és magasabbra az intellektuális standardokat a saját fejében, mint Berki a súlyokat a konditeremben, akkor Puzsér már nem is Puzsér lenne, hanem egy szellemi Schwarzenegger, de így csupán Kokó Klitschko mellett. Látod, ilyeneket én is tudok írni, pedig nekem csak érettségim van.

Robi, kérlek próbálj meg továbblépni, amit most csinálsz, komolyan gondolkodó emberek között olyan, mint Geszti Péter az aranyszínű Nike cipőben. Ennyi idősen ez már gáz.

Baráti üdvözlettel:

Györfi András

Az ókor óta léteznek kémek, egy-egy uralkodó vagy érdekcsoport megbízásából mindig is gyűjtöttek információkat egyesek, másokról. De nem feltétlenül kell bizalmas információk jogosulatlan megszerzésére gondolnunk, ha valakiről a lehető legtöbbet szeretnénk megtudni.

Bizony, az Open Source Intelligence izgalmas terület, kissé leegyszerűsítve arról van szó, hogy egyszerűen összeszedünk mindent, ami egy személyről, vagy bármi másról nyilvánosan elérhető. Könnyű belátni, hogy a digitális korban megjelent információ robbanás kánaánt jelent a kíváncsi szemeknek.

Az OSINT a nyilvánosan, legális eszközökkel megszerezhető, vagy korlátozott körben terjesztett, de nem minősített adatoknak a hírszerzés szakmai szempontjai alapján történő felkutatását, gyűjtését, szelektálását. elemzését-értékelését és felhasználását jelenti.

Így szól a vonatkozó Wikipédia cikk, ezek alapján szinte bárkiből lehet hírszerző a mai világban. Nem kell hozzá más, mint egy laptop, internetkapcsolat és némi kitartás. Persze azért ez nem ilyen egyszerű, a szakma elsajátításához nem kevés tanulásra van szükség.

De érzékletes példa, hogy 1935-ben egy német újságíró 175 oldalas tanulmány írt a német hadsereg felépítéséről, a vezérkarról és egyebekről. Letartóztatták, de bizonyítani tudta, hogy minden egyes információmorzsát a napilapokból szerzett.

Sőt, az amerikaiak a hidegháború során saját bevallásuk szerint az információik 40%-át nyílt forrásokból szerezték. Az interneten a lehetőségek tárháza óriási. Gondoljunk csak a híroldalak tömegére, az ingyenes műhold felvételekre, a fizetős vagy ingyenes tanulmányokra, kutatásokra, nyilvános kormányzati információkra.

A területet jól ismerő hazai szakember Bardóczi Ákos remek előadásának diái itt láthatóak. Bardóczi az előadások mellett oktatással is foglalkozik, egyre többen álmodoznak arról, hogy kémmé váljanak a nélkül, hogy egy eldugott bázison kellene megtanulniuk, hogy hogyan kell áramot vezetni különböző testrészekbe.

Az információrobbanás azonban nem csak komoly lehetőségeket, de nehézségeket is hozott a szakembereknek. Egyrészt kihívás a mai információmennyiséget feldolgozni, másrészt a források hitelessége is egyre nagyobb kérdés.