Ki mondta, hogy kötelező egy országnak a nemzeti labdarúgó válogatott? Miért lenne a nemzeti tizenegy olyasmi, mint a nemzeti zászló, a himnusz, az adott ország saját, vagy egy közösség által meghatározott pénze? A magyar foci évtizedes lejtmenetét és szerencsétlenkedését látva lehet, hogy szembe kell néznünk a ténnyel:

Nekünk nem megy a foci.

Messzire vezet a miértek boncolgatása. Én nem tudom, hogy az a baj, hogy túl sokat, vagy túl keveset futnak a focistáink az edzéseken. Nem tudom, hogy az utánpótlás kinevelésében van e a kutya elásva. Nem tudom, hogy a mentalitásban van e óriási probléma.

Az viszont biztos, hogy ha egy csapatot megaláz Andorra, majd Kazahsztán is, akkor le kell ülni, és át kell gondolni, hogy van e értelme az egésznek. Az elmúlt évek szerencsétlenkedései csak a jéghegy csúcsát jelentik. Több évtizede ugyan ez megy.

Néha egy-egy reménysugár, majd újra jönnek a kijózanító pofonok. Pofonok... ezek nem pofonok. Ezek egyértelmű bizonyítékai annak, hogy a magyar foci nem létezik. Ez nem foci. Ez szánalmas. Nem is az a kérdés, hogy mennyi pénzt pazarlunk a focira, sokkal inkább az, hogy meddig akarunk még totál hülyét csinálni magunkból a világ előtt.

Nem biztos, hogy baj, ha egy országban egyáltalán nincs foci. Én is szeretem a focit, persze, hogy rossz lenne a tudat, hogy nekünk nincs csapatunk. De ami nem megy, azt nem kell erőltetni! Ha egy tehetséges magyar külföldön sikeres lesz, arra mindannyian büszkék lehetünk. De a nemzeti csapatot, a nemzetközi szerepléseket el kéne felejteni. Valaha ment, az maradjon meg szép, történelmi emlék.