Györfi András

Majmokon és embereken tesztelt gázt a német autógyártó

2018. február 03. 19:34 - Györfi András szerk

817745b4-0514-11e8-82e3-6b95ccc67ee3_1280x720_015000.jpg

Több autógyártó is részt vett abban a titkos kísérletsorozatban, melyben majmokat és embereket tettek ki mérgező dízel gázoknak. A vizsgálatok Németországban és az USA-ban zajlottak, a "tiszta dízel" program keretében. A projekt vezetője nem más volt, mint a Volkswagen.

A résztvevők között szerepelt a BMW és a Daimler is. Bár a kísérlet célja az volt, hogy a dízel gázok ártalmatlanságát bizonyítsa, a módszer mégis kétes. Egész egyszerűen egy VW Bogár motorját járatták egy helyben állva, a kipufogógázt pedig egy kamrába vezették amiben makákók várták sorsukat.

Az állatok nyugton tartása érdekében egy TV-t helyeztek el a gázkamráikban. A kutatók szerint imádják a rajzfilmeket, ez garantálta, hogy ne balhézzanak, amikor elkezdenek gázt vezetni a kamrákba. A Bogárral még jól jártak az állatok, hiszen az egy újabb technológiával készült modell.

Bár mint ismeretes, nemrég éppen az emissziós értékekkel való trükközéssel járták be a világsajtót ezek a cégek. Egy másik kísérletben viszont egy 1999-es Ford kipufogó gázainak tették ki szerencsétlen állatokat. Ráadásul egy-egy vizsgálat között egy műtét keretében átmosták a tüdejüket, hogy korábbi vizsgálatok hatásai ne befolyásolják az újabbat.

A dolog csúcspontjaként 25 egészséges fiatalt (embert) is hasonló módszerekkel vizsgáltak a program során. Nem látom át a részleteket, nem értek sem az autógyártáshoz, sem a biológiához eléggé ahhoz, hogy megítéljem mennyire volt emberséges vagy éppen embertelen mindaz, ami történt.

A vonatkozó cikkek olvasása során viszont megmagyarázhatatlan oknál fogva elöntött egy szorongató, kellemetlen, mélyen sötét érzés. Nem is értem, hogy mi lehetett az. András, használd a fejed, mondtam magamnak. Elkezdtem összerakni a mozaikdarabkákat.

Lássuk csak... VW... Kihez is kötődik a híres-neves autógyár születése... Ja megvan! Az a fura bajuszú emberke! Menjünk tovább... Miről ismerjük világszerte azt az embert... Ja igen! Gázzal öltek meg több millió embert míg ő volt a főni németbe! Nahát, azt hiszem erre mondják azt, hogy PR apokalipszis. Gratulálok minden érintettnek!

Ha tetszett a poszt, kövess a Facebookon!

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása