Györfi András

Leia hercegnő hamarosan a nappaliban kér segítséget

2018. január 30. 22:47 - Györfi András szerk

3d_volumetric_little_man.jpg

Megoszlanak a vélemények, miszerint az eddigi legjobb vagy legrosszabb Star Wars filmet láthattuk nemrég a moziban. Nekem például tetszett. Az viszont egészen biztos, hogy Leia hercegnő hamarosan az otthonunkban is megjelenhet, hogy riadt hangon kérjen segítséget Obi Wan helyett tőlünk.

Egy most készülő technológia nem csupán egy, hanem minden szögből jól látható alakzatokat lesz képes 3D-ben elénk vetíteni. Bizony, brit tudósokról van szó, a Birmingham Young University munkatársai nemrég a Nature-ban is publikálták eddigi eredményeiket.

Mozgó, három dimenziós alakzatokat képesek megjeleníteni, ezek valóban minden szemlélő szögből jól láthatóak. Éppen ezért ez nem hologram, az a technológia ugyanis csak egy szögből látható. Az alábbi videóban néhány izgalmas, bár egyelőre kissé kezdetleges példa.

Volumetric display a technológia jelen elnevezése, a kutatók elmondása szerint egyetlen részecske cellulóz kerül "csapdába" és lesz felmelegítve lézerekkel. Ahhoz, hogy láthatóvá váljanak az így mozgatott részecskék, más lézerek látható fényt bocsájtanak rájuk.

Hogy miért pont cellulózt használnak, az számomra rejtély, de bizonyára jó oka van. Ez lehet a könnyű hozzáférhetőség, alacsony ár, a fizikai tulajdonságai vagy mindez együtt. Az ötlet maga zseniális, ha valóban képesek így szinte legózva felépíteni 3D alakzatokat, az nagy dolog.

Az egész olyan, mint amikor a ködbe vagy az éjszakai égboltra vetítenek fényszórókkal vagy lézerekkel homályos alakzatokat. Itt azonban jóval élesebb, látványosabb eredményt lehet elérni. A poszt elején látható képen az egyik kolléga pózol Leia hercegnőként.

Nem a levegőben lévő por, köd vagy egyéb az, amiről az oda vetített fény a szemünkbe jut. Olyan részecskék kerülnek megvilágításra, amiket maga az eszköz helyez el a tér adott pontjára.

Egyelőre csak apró tárgyakat vagy alakokat képesek megjeleníteni, részben az emberi szem adottságai miatt. Az biztos, hogy a lehetőségek tárháza szinte végtelen ha ezt sikerül a hétköznapokban is használhatóvá tenni. A 3D videó chat-ek megunhatatlan poénjai pedig minden bizonnyal úgy kezdődnek majd, hogy lehajolunk R2-hoz.

Ha tetszett a poszt, kövess a Facebookon!

1 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

andraszuzu 2018.03.24. 08:08:23

Nekem errol egy regi vicc jut eszembe bar "Nincsenek regi viccek csak ujszulott emberek, egy ujszulottnek minden vicc uj." Tortent egyszer, hogy egy nagy vadasz epp nem a hajtot lotte le, medvere indult messzebbre nezett, ahol viszont elvakitotta a technika es a medve moge kerult. Meghalsz vadasz mormogta a macisajt, nem akarok meghalni kerlelte a vadasz. Jol van lihegte a medve egy eselyed meg van ha jol le... psz. Ez a tortenet ismetlodott ketszer. Majd az ismet hatulrol csellel erkezo medve rakerdezett. Vadasz Te sz.. ni jarsz ide?
süti beállítások módosítása