Györfi András

Péniszt rajzolt az égre a vadászpilóta

2017. november 18. 18:12 - Györfi András szerk

maxresdefault_2.jpg

Gyerekkoromban imádtam a repülőgépeket, különösen a vadászgépeket. Tinédzser koromban egy másik dolog keltette fel az érdeklődésemet, ez nem volt más, mint a szex. Ennek szellemében előszeretettel rajzoltam a kis pajtásaimmal péniszeket padokra, párás buszablakokra, szinte bárhova. Azt hiszem nem voltam túlságosan különleges sem gyereknek, sem tininek. 

Az viszont biztos, hogy a férfiak java ilyen. Az igazi nagy királyság viszont az, amikor az ember minden szenvedélyét összehozza egyetlen tökéletes, monumentális alkotásban. Pontosan ezt tette nemrég egy óriási arc, egy amerikai vadászpilóta. Fogta magát és Washington államban, Okanagon megye felett rajzolt egy hatalmas péniszt az égre. A felettesei már nem találták ezt olyan jó mókának, vizsgálat indult. 

Szakértők szerint ennek semmilyen gyakorlati haszna nincs - na ne mondd - illetve a kiképzést sem segíti, gyakorlatnak sem jó. Ellenben nem ez az első eset, idén nyáron Anglia felett rajzolt egy RAF gép pilótája 35 mérföldes péniszt a radarkezelők szórakoztatására. Okanagon megye egyik lakója azért panaszkodott, mert nem volt könnyű megmagyaráznia a gyerekeinek, hogy pontosan mit látnak az égen.

doyf6cmuqaefate.jpg

8 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Duplaxiii 2017.11.19. 13:30:43

A lényegre rávilágít, mindent megmagyaráz, hogy a posztolónak felmerült a kérdés: mivel rajzolna?
A normális többségnek az merül fel: MIÉRT rajzolna?
Szerintem, öreg, próbálkozz a borsnál vagy a blikknél, esetleg a 444.
Ott szeretik a gyártott történeteke, jól fizet, jobban mint a valóság. A 444-en kis fű és még szeretni is fognak a poénos történetért.
Na megyek, nem péniszt rajzolni, meg kell kavarnom a pörköltet...

Duplaxiii 2017.11.19. 13:31:29

Nincs hozzászólés? Most írtam.

Visceroid 2017.11.19. 14:27:47

Szép, hogy a Simicska-Indexen is beindult a bulvárosodás. Mármint a nagyon durva bulvárosodás. Mostantól egyre több ilyen lesz, és egyre kevesebb Orbán-kritika. Magyarország, én így szeretlek!

Az Ellenálló 2017.11.19. 17:51:24

Bírom az olyan embereket, akik merik élvezni is az életet néha. Nyilván semmire se jó az égre rajtolt fasz, de kára se keletkezett belőle senkinek, sőt a többség csak jót nevet egy primitív mégis hatásos poénon. Vagy lehet csak így akart üzenni a főnökének.

morph on deer 2017.11.19. 21:02:37

A vicc az, hogy a helyszínen - pár kivétellel - mosolyogtak, vigyorogtak, röhögtek, stb., megadta az alaphangulatot.
“Made my day!” - írta egy hölgy.

Csak pár olyan szerencsétlen került elő, aki azon az alapon háborgott, hogy “és mit mondjak a gyerekemnek, ha megkérdi, mi az?”

Ha megkérdi!
Én mondjuk azt mondanám, hogy ‘gyakorol a pilóta’ (milyen faszán repül!) de nálunk nincs a családban KDMP-s egyébként sem...

És tényleg ügyesnek kell lenni, szó se róla.
Aztán nyilván elfújta a szél, a hivatalnokok megigazították a nyakkendőjüket, a virágárusok meglocsolták a kökörcsint, és aunt Bessy tovább sétált az üdvhadsereg gyűjtő perselyével...

Azaz: az élet (majdnem) ugyanúgy folytatódott, legfeljebb néhányaknak volt pár derűsebb perce.
És? Kinek árt, és miben?

BéLóg 2017.11.19. 21:04:27

Nem tudta megmagyarázni? Az egy hülye.
Halmazelméleti "unit" jel alatta egy végtelen szimbólummal.
vagyis mindnyájan a végtelen részei vagyunk!

morph on deer 2017.11.19. 21:58:49

@BéLóg:
Igaz! Igaz! Igaz!
És mindnyájan onnan indultunk!
OK, hát ki erre, ki arra :))
süti beállítások módosítása