Sosem felejtem el 2009 egyik őszi délelőttjét. Az akkori barátnőm belvárosi garzonjában ülve, a jobb létre szenderült Radio Café műsorát hallgattuk, filmekről volt szó. Valami eszement vehemenciával és magával ragadó lelkesedéssel kiabált a mikorofonba egy meghatározhatatlan korú ember, az első kérdésem az volt, hogy ki ez az őrült és miért engedik be egy rádióba.

Filmbuziként viszont mégis érdeklődve hallgattam, olyan alkotásokról volt szó, amikről másutt ritkán beszélnek a médiában, értelmesen, izgalmasan. Sokat tanulhattam Puzsér Róberttől filmekről, amíg lehetett, szerettem, hallgattam a műsorát. Aztán ahogy újságíróként, kritikusként elkezdett emelkedni a magyar média ismertségi kasztrendszerében, azzal fordított arányban zuhant a hitelessége.

Az üres fogalom, az értelmiségi szorongó archetípusa rajozolódott ki egyre markánsabban, egy ember aki belekóstolt az ismertség, a celeb lét tortájába és tetszett neki, egyre többet és többet akart. Persze mind gyarlók vagyunk, az el és közismertség utáni vágyakozás olyasmi, ami az én lelkemben is adott, az ambíció szép dolog, rendjén is van.

Azonban a hitelességünk az utolsó bástyánk, édesmindegy, hogy mivel foglalkozunk, mit képviselünk, mit teszünk, tartsuk meg az önazonosságunkat, vállaljuk bátran a lényegünket. Ha fehérgalléros bűnözőként éljük az életünket, természetesen a külvilágnak játszuk el a tisztességes embert, de legalább önmagunknak ismerjük el, csirkefogók vagyunk és kész. 

Ha nem tudunk és nem is akarunk tenni a promiszkuitásunk ellen, vállaljuk büszkén, márpedig nekünk minél több és minél sűrűbben váltogatott partnerrel ágyba bújni a szexualitásunk lényege. Lehetsz bróker, festő, a növényrendszertan megszállott tudora, egy a lényeg, a saját tudatodban legyen kristálytiszta, hogy mi a személyes esszenciád.

Persze értem én, nehéz kérdés, hogy kik és mik vagyunk, útvesztők sokasága vezet el egy többé-kevésbé tiszta énképhez. De a hiteltelenségnek van egy bizonyos határa, amin nem ildomos túllépni. Szép példa az egyik amerikai motors banda, a Pokol Angyalainak mentalitása. A csoport tagjai a híradások szerint konflitusaikat veréssel, gyikolással oldják meg, drogot árulnak, lányokat futtatnak, mások nyomorúságából húznak hasznot. 

A törvényen kívüliek klasszikus attitűdjével élik életük, nekik bármit szabad, semmit sem tilos. De várjunk csak, egy valami mégiscsak szent. Ez nem más, mint a gondosan felépített brand. Bizony, óriásvállaltokra jellemző jogi szigorral őrzik imidzsüket, az abból hasznot húzó merchandise termékpalettájukat. Van a logót nanométeres precizitással követő sapka, póló, kabát, bugyika, kulacs és így tovább.

Logikus, ha egy brand aranyat ér, vétek nem fejni, keressünk vele annyit, amennyit csak lehet. A baj az, hogy semmibe venni a társadalom írott, íratlan szabályait, ezzel egy időben a szerzői jogi, trademark és egyéb törvények védelmét élvezve rengeteg pénzt keresni nem kóser. Pontosan ezt érzem Puzsér kapcsán is. A média mocskát megveti, a színvonaltalanságát nem szenvedheti, abban mégis részt vesz, önként és örömmel.

Persze több-kevesebb sikerrel valóban minőségi műsorokra törekszik, ettől függetlenül ő maga sem más, mint egy médiatermék. Ugyan azon logika mentén kap teret a médiában mint Hajdú Péter, Pumped Gabó, VVAkárki. A média kőkemény üzlet, a piaci szemlélet tökéletes állatorvosi lova. Ha van piacod kapsz műsoridőt, ha nincs piacod nem kapsz. 

Ahogy a természetben egy-egy ökológiai fülkét tölt be a faágon fészkelő madár és a földet túró vakond, úgy a médiában is egy-egy niche-t szolgál ki Vágó István és VVAurélió egyaránt. Mindegyiknek megvan a maga szűkebb-tágabb piaca, ügyesen felépített imidzse és személyes brandje. Ez alól Puzsér sem kivétel, az ő posztja az értelmiséginek kikiáltott megmondóember, az értelmesebb közönség kiszolgálása.

Teljesen hiteltelen a közizlést, a médiát non-stop kritizálni úgy, hogy mi magunk is fürdünk a népszerűségben, az újabb és újabb műsoridő ajánlatokban. A producerek polcain ugyan abban a mappában szerepel Puzsér szerződése mint Majkáé, a szerep más, a megbízó és a cél egy és ugyan az.

Szórakoztatni, valós piaci igényeket kiszolgálni. Persze én magam is jól szórakoztam amikor egy tehetségkutató zsűritagjaként hozta a szokásos formáját, trójai falóként jutott be az ellenség vonalai mögé.

Egy-egy ilyen performansz még akár némi pozitív hatással is bírhat, az összkép mégis sántít. Ha ennyire fontos a magasabb kultúra, a szellemi igényesség propagálása, miért nem maradt meg tanárnak, miért nem elkötelezett újságíró mind a mai napig? Persze a TV a világ legnagyobb tanterme, a Kvíz Show-ban is ezzel a gondolattal csábították a producerek a kurválkodás útjára az egyetemi oktatót.

Mindemellett elképesztő, hogy ugyan azokat a celeb metódusokat követi, mint bármelyik másik. Egész egyszerűen nem leköcsögözéssel  száll bele páros lábbal valamibe vagy valakibe, inkább felületes információk alapján összekalapált érvekkel támad. Nagyon jól hangzik minden érvelése, mégis a tipikus nesze semmi, fogd meg jól. 

Ugyan úgy nevettetni akar mint bárki más a médiában, egész egyszerűen a verbális szemfényvesztés eszközeivel operál, többszörösen összetett mondatok, ritkán használt fogalmak, a közember számára ismeretlen kifejezések jelentik a szerszámait cilinder és nyúl, franciakártya helyett.

A baj csak az, hogy anno volt olyan bűvészünk, aki felhívta a figyelmet, csalni fog, itt viszont nyoma sincs az öniróniának, a könnyedségnek. Ha van, akkor is csak az imidzs eszköze.

Mivel én Robival ellentétben nem szeretek a levegőbe beszélni, lássunk néhány konkrét példát, "A 10 leghitványabb szakma" című Sznobjektív adásból válogattam. Az ügyvédek kapcsán ezt halljuk: "Az ügyvéd az az, akinek szakmája, hogy ne érdekelje, a védence az vajon bűnös vagy ártatlan."

Igen Robi, ezt jól látod, pontosan ez az ügyvéd szakma lényege, ma már nem szóbeszéd alapján kövezünk meg embereket, a törvény szemében mindenki ártatlan, míg ennek ellenkezője be nem bizonyosodik. Jogi védelem még annak is jár, akit véres késsel a kezében találnak, ez a civilizált jogállam egyik sarkalatos eleme.

"Az ő számára az igazság az csak olyan, mint a szabónak a méterárú, abból szab." Ez egy tipikus Puzsér mondat. Tetszetős hasonlat, egy zseniális írástudó képében akar tetszelegni, a mondat viszont nem jelent semmit. Tény, az igazságszolgáltatási rendszereink nem kifogástalanok, bizonyára vannak az erkölcsöt, etikát hírből sem ismerő ügyvédek. A jogrendünk viszont kincs, minden tökéletlenségével együtt.

Egy komplett szakmát egy ekkora hülyeséggel arcul köpni olyasmi, amit komoly ember nem tesz meg. "Most vált nyilvánvalóvá, hogy van aki alávalóbb az ördög ügyvédjénél: az ügyvéd ügyvédje." Kollégája véleményére reagál így, ismét egy tipikus semmi, Lagzi Lajcsi egy-egy trombitaszólóval feledtette az emberekkel hétköznapi gondjaikat, Puzsér keserűen humorosnak szánt, üres mondatokkal.

Persze, hiszen feladata a szórakoztatás, ezzel nincs is semmi baj! De legalább vállalja, nem más, mint showman és nem kultúrharcos. Showmannek viszont remek, le a kalappal!

A marketingesekről szóló fröcsögése megnézhető a műsorban, egyenesen bicskanyitogató, ahogy páros lábbal száll bele egy szakmába, aminek eszközeivel ő maga is operál. Százezres közösségi média felületet épít, frappáns szlogeneket gyárt, blogol, interjúkat ad, műsort vezet, ügyesen komponálja személyes brandjét.

Marketingesnek sem utolsó, viszont oda szarni, ahonnan eszünk, emberileg kissé visszataszító. Ha tetszett a poszt, kövess a Facebookon!