Györfi András

10 dolog, amire a járvány megtanított

2020. május 24. 21:55 - Györfi András szerk

macbook-336704_1920.jpg

Úgy tűnik lassan lecseng a koronavírus, hogy mennyire jó ötlet véget vetni a karanténnak, azt én nem tudom megítélni, az viszont biztos, hogy mindannyiunk számára rendkívüli időszak volt az elmúlt két és fél hónap. Az elején azt sem tudtuk, hogy mi lesz, véget ér-e a világ, majd lassan megszoktuk a bezártságot, végül beláttuk, hogy ahogy semmi, ez sem tart örökké. Van viszont pár dolog, amit megtanulhattunk, ezeket szedtem össze.

1. Nincsenek tartalékaink

Nem vagyok befektetési tanácsadó, 37 évesen én sem lettem még milliárdos, az viszont biztos, hogy döbbenetes volt látni, ahogy szó szerint napok alatt döltek be különböző vállalkozások, és kerültek kilátástalan anyagi helyzetbe sokan azért, mert gyakorlatilag semmiféle megtakarítással nem rendelkeztek.

Persze értem, és megértem, hogy például egy étterem gyorsan pörgő gazdasági üzem, a profitrátától függetlenül a nagy számú, és nem ritkán nagy összegű kiadások komoly terhet jelentenek, ha nincsenek vendégek, hamar jön az összeomlás. Azt is megértem, nagyrészt személyes tapasztalatból tudom is, hogy itthon sokszor még a havi pár százezer forint előteremtése sem könnyű, látom az árakat is az ALDI-ban.

Viszont akár így, akár úgy, de legalább egy minimális tartalékkal illene rendelkezni, úgy tűnik sokan itthon még csak hallomásból sem ismerik például a 10%-os szabályt, miszerint a havi bevételeid legalább ekkora részét tedd félre, függetlneül attól, hogy lenne-e rá lehetőségük, vagy sem.

2. Egy vicchez nevetés kell

Itthon is egyre népszerűbbek az amerikai megmondóemberek, akik esti műsorok keretében, részben sztárvendégeket fogadva reflektálnak a világ, elsősorban a politika történéseire, a karantént példamutatóan vállalva otthonról folytatták munkájukat. Igen ám, azonban már az első napon kiderült, hogy Stephen Colbert, Jimmy Fallon, vagy éppenséggel John Oliver valahogy mégsem olyan vicces, ha nem hallhatjuk egy-egy poén után automatikusan a nevető közönséget. 

Még akkor sem, ha jobban belegondolva valóban szellemes volt az, amit éppen mondtak, úgy tűnik, hogy egyfajta csordapszichológia is kell ahhoz, hogy valami humoros legyen. A legtöbb poén egyszerűen nem működött úgy, hogy legfeljebb a tücskök ciripelését lehetett hallani a kertből háttérzajként.

3. Otthon edzeni kurva nehéz

Ahogy gondolom sokan mások is, én is megpróbáltam otthon edzeni, nem csak az okozott gondot, hogy az otthoni két decathlonos, és egy világháborús súlyzómat már rég kinőttem. Még az sem jelentett volna problémát, hogy a szőnyegre, és ne a parkettára csapjam az edzés szerény eszközeit, egyszerűen a konditerem hangulata, a hangos zene hiánya, és talán a macska folyamatos bámulása megölte az egészet. 

Persze a fekvőtámasz-guggolás-felülés szentháromságot bárki tudja alkalmazni, de otthon edzeni egyszerűen szar, akinek jobbak a tapasztalatai, az legyen szíves elmondani egy kommentben.

4. A szabadságvesztés komoly büntetés

Ez a pont nem igényel különösebb magyarázatot, a karantén alatt mindenki átélhette, hogy milyen bezárva lenni. Nem jó.

5. Az egészség a legnagyobb kincs

A "közembereken" túl sorra érkeztek hírek különböző sportolókról, zenészekről, egyéb hírességekről, akik vagy elkapták, és megszenvedték a vírust, vagy egyenesen bele is haltak. Bármennyire elcsépelt, mégis örökérvényű a gondolat, miszerint az egészségünk a legnagyobb értékünk, tök mindegy mennyi pénzünk van, ha megbetegszünk, akkor ugyanúgy kínlódunk, ha pedig meg kell halni, akkor sincs menekvés.

6. Teljes felkészületlenség uralkodik a világon

Hány évvel ezelőtt született az első fejlegyzés egy járványról? 1000? 5000? Azon sem csodálkoznék, ha még barlangrajzok is lennének arról, hogy ha az egyiknek piros foltok jelennek meg a testén, akkor távol kell tőle maradni, ellenkező esetben hamarosan mindenkinek piros foltok lesznek a testén.

Én nem tudom, hogy mi van a háttérben, de az biztos, hogy amikor ez kirobbant, akkor az egész emberiség egyetlen borjúként bámult az új kapura, teljesen fogalmatlanul álltunk a szituáció előtt. Nem csak a kormányok, globális szervezetek szégyene ez, hanem mindannyiunké. Járványok voltak, vannak, lesznek, hogy ez miért volt ekkora meglepetés, az számomra érthetetlen.

7. Már tényleg egy faluban élünk

Jó eséllyel ez volt a legkisebb meglepetés, de most végérvényesen bebizonyosodott, hogy az egéz bolygó egyetlen közösséggé változott, talán még az Antarktiszra is eljutott a vírus. Ez csak azért érdekes, mert legközelebb tanulságos példa lehet a mostani arra, hogy amit a világ másik végéből hallunk, az hamarosan hozzánk is el fog érkezni.

 8. Azért a víz az úr!

Habár fölűl a gálya, s alúl a víznek árja, azért a víz az úr! Bár Petőfi verse arról szól, hogy egy társadalom miként kerekedhet felül az elnyomóin, bátran értelmezhetjük úgy is, hogy a víz a természet, a rajta utazó élősködő gálya pedig mi magunk vagyunk. Most kiderült, hogy még a természet a főnök, bármikor seggberúghat minket, miután a járvány véget ért, ismét előkerül a klímavédelem kérdése, bár nem hiszem, hogy bármit is megtanultunk a mostani csapásból.

9. Sokkal szerényebben is lehet

Sokszor körebfutott a Facebookon az a poszt, már-már mém, amiben arról van szó, hogy milyen érdekes, hogy a gazdaság bajba kerül, ha csak a legszükségesebbeket vesszük meg. Csak remélni tudjuk, hogy sikerül a gazdaságot úgy talpra állítani, hogy szerényebben élünk, kevesebbet pazarlunk, és sokkal inkább csak a valóban szükséges termékekre, és szolgáltatásokra fókuszálunk. Valahogy túléltünk szolidabb fogyasztással is, így is kéne folytatni.

10. Az iroda sokaknak teljesen felesleges

Nem kívánom, hogy az ingatlanfejlesztéssel, és irodabérléssel foglalkozók nehéz helyzetbe kerüljenek, az viszont az előző ponttal összefüggésben tök jó lenne, ha valóban csak azok járnának be az irodába, akiknek ez valóban fontos. Elég, ha arra gondolunk, hogy még a karantén alatt is kialakultak szabályos dugók a hazai városokban, most, hogy itt a lazítás pedig már szinte ugyanúgy kaotikus a helyzet, mint korábban.

Nem kell mindenkinek irodába járnia, rengeteg cég van, ami tökéletesen működik online. Az iroda-mánia óriási pazarlással jár, üzemanyagot, pénz spórolhatunk ha csak akkor megyünk be, amikor az tényleg elengedhetetlen.

Mondd el egy komment, formájában, hogy te miként látod, arra is kíváncsi vagyok, hogy a kapcsolataitokra miként hatott a karantén!

komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása