Karácsony közeledtével az internetet kötelező jelleggel elöntik a részvétről, mások segítéséről szóló cikkek, posztok, videók, egyéb tartalmak. Ha egy-egy ilyen anyag megevése után nem kezdenénk el egyből a még megvásárolandó tök fölösleges akármin agyalni, ez még szép is lenne. Sőt, inkább legyen picit álságos a legtöbb ember "szeretetteljessége", mintsem teljes csönd az elesettek kapcsán December második felében.

A mai posztban viszont nem az éhezőkről, árvákról, fogyatékosokról szeretnék beszélni. Ezek az embertársaink jobb szó híján "látványosak", jól körülhatárolható a szomorú jelenség. Ez ellen tenni emberi kötelesség, adományozzunk, törődjünk velük az üres szavakon túl tettekben is, ez fontos. Viszont kissé rejtve maradnak azok az emberek, akik többé-kevésbé vagy akár nagyon jól szituáltak, van stabil, sikeres karrierjük, akár társuk is az életben.

A múltjuk, a gyerekkoruk azonban olyan fájdalmakkal van teli, amit szavakkal szinte lehetetlen leírni. Nem csak a családon belüli fizikai erőszak ejthet komoly sebeket egy ember lelkén. A családi idill teljes hiánya, a káosz, a suttogó veszekedések, a verbális erőszak a szülők között, egy testvér vagy más családtag pszichés terrorja mind olyasmi, ami a szeretet ünnepét értelmezhetetlen, üres, semmitmondó dátummá teszi sok ember számára.

A karácsony nem mindenkinek öröm és szeretet a szerencsés, sikeres emberek körében. Könnyű lenne a "figyeljünk oda egymásra" - "legyünk tudatosabbak" mantrákkal operálni. Nem teszem. Nem is tudom, hogy mi a megoldás. De fogadjuk el, sokaknak kifejezetten fájdalmas a Jézuska érkezése azok közül, akiknek van meleg otthona, munkája, pénze, házastársa, élő rokonai.