Györfi András

Szemelvények a liberális FIDESZ életéből

2017. november 10. 19:53 - Györfi András szerk

fodor_kover.jpg

Nem tagadom  - miért is kellene - nem egy, nem két olyan lépése van a jelen hatalomnak, amivel egyet kell, hogy értsek. Egy másik posztban majd erről is beszámolok talán, egyelőre maradjunk annyiban, nem minden akkora hülyeség, mint amekkorának tűnik. E mellett azzal is tisztában vagyok, ez kemény műfaj, a gerincét mindenkinek a küszöbön kell hagynia, aki kimerészkedik a nagypolitika porondjára.

Nincs is ezzel semmi baj, ez így van a világ minden pontján. Tengernyi érdek, érv, gondolat, szempont ütközik, ember legyen a talpán, aki egy országot legalább közepesen jól tud vezetni. Van azonban a köpönyegforgatásnak olyan szintje, amit nehezen vesz be a gyomrom. Persze ha az olvasók között van valaki, aki kerek egész, higgadt, racionális magyarázatot tud adni arra, hogy miért fordult ekkorát a FIDESZ az elmúlt évtizedekben, örömmel olvasom.

Kövér László a liberális értékekről.

 

FIDESZ kampányfilm.

 

Közös éneklés egy koncerten Fodor Gáborral.

 

Egy korai Orbán interjú.

komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cycmen 2017.11.11. 12:22:27

Miért fordultak ekkorát? Nem is fordulás ez, hanem fejlődés! Az egyetemista ifjonc a legveszélyesebb állatfajta! Rengeteg begyűjtött tudásanyag van a birtokában rendszerezetlenül és élettapasztalat híján még nem képes alkalmazni, szelektálni őket, viszont ontja ki a környezetére, próbára téve a türelmüket! Még jó hogy megváltoztak!

Spermahajder 2017.11.11. 13:05:04

A fidesz soha nem volt liberális, egyszerűen egy pénzt és hatalmat szerezni akaró gátlástalan tömörülés volt orbán vezetésével. Már a megalakulásuk idején szorgalmasan lopkodtak, naponta vitték a 10-11 ezer forintos taxiszámlákat. Hamar kiderült, ki lóg ki a sorból, a tisztességesek rövid időn belül megváltak a dicsőséges csapattól. Egyre-másra hallani a véleményeket, milyen derék liberális ifjak voltak annak idején, milyen kár, hogy ekkorát fordultak. Egy frászt, első perctől fogva egy hatalom- és pénzéhes véd- és dacszövetség volt a szobatársak dicső csapata, Nem a diktatúrával volt bajuk, hanem a vezetéssel, mint orbán egyszer elszólta magát. Amint látjuk, bevált a megtévesztés stratégiája, szépen dagadnak a svájci és egyéb bankszámlák, gyarapodik a családi birodalom. A hívők tapsolnak, az adósság és a kilakoltatottak száma évről-évre nő.

illaim 2017.11.11. 13:05:43

A fidess liberalizmusa is csak az aktuális köpönyegforgatás volt! Ha disznó legyen Kövér megmondta!
Kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna! Ez egyszer őszinte volt!

nemecsekerno_007 2017.11.11. 13:17:41

Kár ezen agyalni, amúgy is előbb volt a kapitalizmus mint a liberális demokrácia. Sajnos nekünk még a kapitalizmust se sikerült normálisan kiépíteni 27 év alatt, hála Kádár népének.

Gyingizik 2017.11.16. 09:15:28

A politológiai fordulat nem vitatható, csak azt nem értem, a cikkíró (valamint az összes "ballib" értelmiségi 1995 (!!!!!) óta) miért rugózik ezen ilyen lelkesen. A közéleti szereplők életében egyáltalán nem szokatlan a világnézeti váltás. Hány tonna példát soroljak??

- Gr. Batthyány Lajos kezdetben a Habsburg-házhoz maximálisan lojális magyar főnemes, később (Habsburg-ház trónfosztása után) a független Magyar Királyság miniszterelnöke.
- Nagy Imre legdurvább, keményvonalas moszkovita (!!!!) kommunista később a forradalmi, '56-os kormány miniszterelnöke, napjainkban a demokrácia hőse.
- Bajcsy Zsilinszki Endre, a fajvédő antiszemita később a német megszállás elleni küzdelem hőse.
Szánalmas ez a huszonvalahány éve tartó sajtókampány, hogy "bezzeg ők is libcsik voltak, a Zórrbánc még 1992-ben azt mondta, hogy...."

Ezennel kinyilvánítom, hogy 1994-ig én is libcsi voltam, meggyőződéses szadeszos. És akkor mi van? Megtévesztettek, az egyetemi közegben (Szeged) az alap volt a 90-es években hogy neolib legyél. Nem is volt másféle szellemi műhely, csak libcsi! A tanárok 90%-a órán is libcsi volt, propagandát folytatott, kötelező szemináriumunk volt "Tolerancia" címmel. Afféle neoliberálnyik fejtágító fősulisoknak, egyetemistáknak.

Véleményem szerint egy világnézeti fordulat mindenki életébe belefér, szánalmas ezen rugózni.

Hajdú Peter 2017.11.18. 12:52:19

Ez a liberalisozas csak szimpla tamadas. Nahat 30 eve azt mondta hogy milyen jo a liberalizmus akkor most mert mond mast ?
Demagog hazug modon azt mondja a blogger, mintha a liberalizmus 30 eve ugyan azt jelentette volna, mint amit most jelent.
Az akkor viszonyokhoz kepest az akkori liberalizmus halado volt. De akkor meg szo nem volt a nemzetallamok, nyelvek, az europai kultura, az identitas megsemmisiteserol. Nem volt szo kotelezo iszlamizaciorol, meg saria torvenyekrol.
Ha 30 eve az europai egyesult allamokkal, vagy a saria bevezetesevel kampanyoltak volna a liberalisok, akkor kirohogtek volna oket.
süti beállítások módosítása