Györfi András

Ez hozhatná fel a magyar focit

2017. szeptember 26. 21:17 - Györfi András szerk

2167278_orig.png

Míg élek, nem felejtem el a néhány évvel ezelőtti Holland-Magyar meccset (8-1). Egy gyerekkori barátommal és annak kollégájával mentünk el valahova, talán a XIII. kerület szélére egy elhagyatott apró kocsmába. Rendkívül szar melegszendvicseket ettünk, esett az eső, az asztalunk mellett egy internet terminál árválkodott.

Mint minden örök optimista (értsd: naiv szerencsétlen), reménykedve ültem le már félrészegen a feltehetőleg a Tescoban vásárolt lapostévé elé a vendéglátóhelyen. Ahogy a legtöbb meccsünk esetében, itt is hamar jött a feketeleves. Viszont ez más volt. Más volt, mert hamar abszurddá vált a szituáció. 

Ha az ember veszít, az sosem jó érzés. Ha nagyon csúnyán kikapsz, az még rosszabb. De van az a pont, amikor már csak nevetni tudsz. Ez a meccs is ilyen volt. Márpedig akkor már javában zajlott a stadionépítési láz itthon, magyarba.

Az írásaim elején igyekszem jelezni, hogy nem vagyok komoly szakértője a területnek, hacsak nem olyasmiről van szó, amiben tényleg jó vagyok. De a foci is olyasmi, amihez csak a józan paraszti észt tudom segítségül hívni. A cél ugye az, hogy a fudball javuljon, hiszen:

"Mi is szeretjük a jó fudballt, de ehhez jó fudballisták is kellenek!". Persze, hogy szeretjük, és persze, hogy jó focisták kellenek, hiszen azok művelik a sportot.

A stadionok szerintem ész nélküli halmozása - egyelőre legalábbis - semmilyen eredményt nem hozott. Lássuk viszont, hogy mik azok a tényezők, amik egy ország fociját sikeressé, naggyá teszik. 

1. Pénz

Mint mindenhez, a focihoz is rengeteg pénz kell, infrastruktúrára, szakemberekre, eszközökre, marketingre, masszőrökre, nyert meccs utáni jutalomutakra, egyebekre. Persze, ez magától értetődő. Úgy tűnik a pénzzel most nincs nagy baj, van bőven. 

2. Időjárás

Ugye a foci olyan sport, amit egy bizonyos hőmérséklet alatt nem igen lehet játszani, hiszen kellemetlen mind a sportolóknak, mind a nézőknek. Sokak szerint a dél-amerikai foci minőségéhez az is kell, hogy az ottani országok játékosai szinte egész évben szerepelhetnek, a nézők is szinte bármikor szurkolhatnak, ez jót tesz az egész játékuknak.

3. Kiugrási lehetőség 

Sokan mondják, a magyar foci azért volt a rendszerváltozás előtt (pontosabban még korábban) jó, mert a foci volt az egyetlen lehetősége sokaknak, hogy külföldre jussanak, felemelkedjenek a társadalmi közegükből. Érzékletes példa, hogy diktatúrák sportcsapatai időnként elpárolognak egy-egy világesemény alkalmával, például kimennek egy olimpiára, soha többet nem térnek haza.

Ebben is van logika, az elmaradottabb országok között lehet, hogy ezért is van sok, ami a fociban sikeres.

4. Hagyomány

Ha egy sportnak nincs hagyománya egy adott országban, akkor szinte lehetetlen eredményeket elérni, legalábbis évtizedek kellenek hozzá. Az amerikai focinak Európában például nincs semmilyen múltja, senkit sem vitt el az apja, nagyapja amerikaifocizni gyerekkorában.

Persze ez lassan változik, itthon is, de a folyamathoz generációk kellenek. A focinak viszont komoly hagyománya van Magyaroroszágon, ezzel sem lehetne gond.

5. Szakértelem

Ha nincs aki igazán értene egy területhez, akkor abból nem is lesz semmi. Ez kötődik az első ponthoz, ha van pénz, akkor jó szakembereket is lehet hozni. Ma ezzel sem kellene, hogy baj legyen, valami mégsem stimmel.

6. Mentalitás

Minden munkához sok alázat kell, sokan mondják, itthon nagy baj van a fociban mozgók fejében. Pénzéhség, önmagunk megerőltetésének hiánya, óriási arc és így tovább.

7. Utánpótlás

Ez a legfontosabb pont a listán. Ha nincsenek ügyes gyerekek, akkor jó focisták sem lesznek.

De akkor mi a megoldás? Szerintem a kulcs nem a stadionokban van, hosszútávon legalábbis semmiképp. A legfontosabb pont, a hetes adja a megoldást. Kellenek gyerekek, akik szeretnek és tudnak is focizni. De mi kell ahhoz, hogy a gyerekek focizzanak? Labda? Stadion? Tengernyi pénz? Edzők? Az, hogy a szülők szeressék a focit? 

Az utolsó két felvetésben már van igazság, de a titok nyitja az, hogy a gyereknek legyen HOL focizniuk: A stadionokba nem tudnak bemenni, nem is lenne értelme. Sok, sok, sok kis pálya kell lakótelepek között, iskolákban, parkokban, a belvárosban ahol lehetséges, vidéki városokban, falvakban és így tovább.

Ha ez nincs, akkor a gyerekek nem akarnak majd focizni, mert nincs hol. Én ebben látom varázslatot. Azt viszont nem érzem, hogy erre lenne törekvés. Persze, mert ez nem látványos és nincs benne igazán nagy pénz.

Egy gyerekeknek szóló pici pályát, grundot valószínűleg pár millió Forintból meg lehet valósítani. Ha másképp látod, nem értesz egyet, más ötleted van, írj egy kommentet!

Ha tetszett a poszt, kövess a Facebookon!

komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bafana 2017.09.27. 17:05:02

Kis pályák és grundok szerte az országban, megfizetett és folyamatosan képzett utánpótlásedzők. Magyar példaképek sem ártanának a gyerekeknek.
A kitörési pont az a futsal lehetne, de aki mélyen bele akarja ásni magát a témába, annak Ferenczi Attilát ajánlom teljes szívemből.

legyetek 2017.09.27. 17:49:34

Azt hiszem engem kéne megtenni az MLSZ elnökének és nevezni kéne Svájc ellen a kezdőbe is. Ezek lennének az első lépések a felfelé vezető úton.
süti beállítások módosítása