Györfi András

Tegyük tisztába a hazai médiát

2018. április 28. 16:19 - Györfi András szerk

1301613311.jpg

Évtizedek óta beszédtéma az egyes médiatermékek politikai kötődése, a vak is látja, hogy az jobbos, ez balos, amaz pedig arra forog, amerre a szél fújja. Tény és való, a médiának óriási súlya van minden ország életében, az újságírói világnézet és politikai kötődés elementáris erővel, sokszor mégis "suttogva" befolyásolja a közgondolkodást. A politikai arányok helyes érzékeléséhez viszont némi utánajárásra van szükség.

Az elkötelezett Fideszesek értelmesebbik fele "bennfentes" információkra hivatkozva sokszor elmondja, hogy Orbán mélyen hisz a médiaegyensúly politikájában, legyen meg nekik is a maguk felülete bőséggel, de az ellentábor is kapjon olvasni-nézni valót, a káposzta is lakjon jól, maradjon meg a kecske is.

Nem tudom, hogy ez valóban így van e, az viszont biztos, hogy az elmúlt hetekben ezredszerre is kirobbanó vitát látva elhatároztam, hogy alaposabban is utánajárok a kérdésnek. Lássuk hát, hogy épül fel a hazai média!

Az egyes termékeket súlyozni is fogjuk, remek dolog az, ha egy TV adó elérhető Sátoraljaújhelytől egészen Letenyéig, viszont ha csak akkor jelenik meg a képernyőn, ha a kutya rááll a vita hevében földre dobott távirányítóra, akkor nem biztos, hogy túl nagy szerepe van a gondolkodásunk befolyásolásában.

TV

Több mint 120 csatorna sugároz magyar nyelven, átlagosan napi négy óra, húsz percet bámuljuk. A CRT remek összefoglalója ugyan 2016-os, mégis érdemes szemügyre vennünk az alábbi ábrákat.

18-59_2016_shr_pt_hun.png

A Spektrum olykor valóban izgalmas anyagokat mutat arról, hogy a fáraók miként balzsamoztatták be a kedvenc macskáikat, a Disney csatorna egy-egy meséjét még 35 évesen is szívesen elnézem a testvérem gyerekeivel, ezeknek azonban nem igen van közéleti jelentősége, így kivesszük őket a nagy egészből.

kepernyofoto_2017-01-17_14_56_51.png

A kördiagramon látszik, hogy a sokszor direkt hírhamisításaival (köz)felháborodást keltő M1 csupán kettő százalékkal rendelkezik, önmagában egy marginálissá vált csatornáról van szó. Emellett az is tény, hogy a köztévé teljes portfóliója 17,23 százalékot kap a tortából. Ez tekintélyes ugyan, de ebben szerepet játszik például az M4 Sport is, egy politikai szempontból szintén kevésbé fontos adó.

A TV-nek természetesen részét képezik a szinte mérhetetlen helyi, aprócska adók is, ezeknek lehet akár komoly gondolkodásformáló szerepe is. Egy adott településen a politikai érdekek mentén, az aktuális vezetés pártállása nyilván rányomja a bélyegét a szerkesztők munkájára.

A nagy összkép alapján azonban úgy tűnik, hogy az erősen kormánykritikus RTL dominanciája adott, a diagnózis az, hogy a tévézésben nincs túlsúlya a kormánybarát hangoknak.

Rádió

A rádió jelentőségét sem célszerű alábecsülni, tömeges szokás mind a mai napig az autóban ülve rádiót hallgatni, márpedig nem keveset autózik a magyar. Itt már egyértelműbb a helyzet, a Radiosite ábrái alapján jól látszik, hogy a közmédia adói, és a kormánybarát cégek dominálnak.

171122_hallgatottsag_orszagos.png

Az erősen balos, a kormányt bottal, vassal, tűzzel, parittyával non-stop ütlegelő Klubrádiót alig kétszázezer ember hallgatja naponta, ez a lakosság kevesebb, mint két százaléka. A rádiózás M1-e úgy tűnik a Klubrádió, marginális és súlytalan. Beteszem a budapesti ábrát is, bár nagy meglepetést az országos adatok után ez nem okoz:

171122_hallgatottsag_budapest.png

A rádiózásban a diagnózis az, hogy a kormány közmédia és a kormányközeli Rádió 1 együttese uralja a piacot, itt bizony Fideszes túlsúlyról van szó, ez a túlsúly azonban nem "lehengerlő", a kisebb adók hallgatottságait összeadogatva van (némi) erő a politikailag semleges vagy balra hajló hullámokban is.

Online

El is érkeztünk a legizgalmasabb blokkhoz, az onlineosok, az internetben utazó szerencsevadászok fejében régóta él egy sarokszám, miszerint hatmillióan interneteznek itthon. Ez valaha így is volt, mára azonban már kezdi elérni az internet előfizetések száma a teljes lakosság lélekszámát. A mobiltelefóniában már rég elértük a száz százalék feletti penetrációt, több mobilelőfizetés van itthon, mint ahány ember. Úgy tűnik, hamarosan megtörténhet ugyan ez az internet kapcsán is.

 internet_2016_4.png

Rég túlléptünk azon, hogy a budapesti (budai) és a megyeszékhelyeken, nagyobb városokban élő "elit" kiváltsága, hogy gombnyomásra láthat hiányos öltözetű férfiakat és nőket dolgozni. Persze látszik az ábrán az is, hogy a mobilinternet használat domináns, egy telefonnal az előfizetés ára miatt nem feltétlenül tudnak annyit internetezni az emberek, mint egy otthoni csomaggal.

Ennek ellenére igaz az, amit az Extracom cikke is ügyesen kiemel: az internetelőfizetés ma már olyan, mint a víz, villany, gáz, általában a közművek. Az alapvető infrastruktúra része, hacsak nem egy vakolatlan falú, fűtetlen épületben húzzuk meg magunkat, van hozzáférésünk a világháló-hoz.

A látogatottság tekintetében az Alexa ad izgalmas adatokat, bár ez nem egy hírportálokra szűkített lista, politikai szempontból kevésbé releváns, mégis jó tudni, hogy a PornHub a huszadik legnépszerűbb oldal a hazai internetezők körében. 

Az Alexa bármilyen szűrés nélküli listáján nem meglepő, a Google.hu, Google.com, YouTube.com, Facebook.com az első négy, leglátogatottabb oldal itthonról. Az ötödik viszont már visszarepít minket a poszt témájához, ez nem más, mint az Index. A hatodik nem az Origo, hanem a Wikipédia. Nagy filmesek a magyarok, az Ncore (illegális) filmletöltő eszköz a hatodik helyezett, őt követi a hetedik helyezett, az Origo.

A kilencedik a 24.hu, a tizedik pedig a Jófogás. A 444 14-ik, a HVG.hu pedig a 15-ik, a Blikk 19-ik, a 888 nem található meg az első 50, leglátogatottabb oldal között. A dkt oldalán bárki kedvére nézegetheti a magyar oldalak napi látogatottság listáját, a kiválasztottakból oszlopdiagramot is készíthet magának:

gyorfiandras_blog_hu_leglatogatottabb_magyar_oldalak.png

Jól látszik, hogy a kormány által bekebelezett Origo még mindig óriási látogatottsággal bír, de az Index, 24.hu, 444, HVG együttes elérése mellett mégis eltörpül a kormánypropagandát harsogó lap eredménye. Az Origo napi 640 000 emberhez jut el, az Index, 24.hu, 444 és a HVG együttesen viszont közel kétmillióhoz.

Az internetek kapcsán egyértelmű a diagnózis, óriási túlsúlya van a kormánykritikus, a kormánnyal szemben sokszor kifejezetten ellenséges lapoknak.

Print

A lakásomtól nem messze van egy újságosbódé, minden nap elkerekedett szemekkel nézem, hogy bizony még van, aki vesz újságot. Lelkük rajta, a szokás nagy úr, de úgy tűnik, egy kihalásra ítélt műfajról van szó. A Népszabadságot bedarálták, a Magyar Idők fontos játékos a kormányoldalon, a Demokrata mindig is jobbos volt, a Magyar Nemzetnek is megásták már a sírját.

Akinek van hozzá türelme, itt olvasgathat a magyar lapok példányszámairól, még az egyik nagyobbnak ható lap, a HVG is alig harmincötezer példányban jelenik meg. A print egésze jelentéktelenné vált mára. Ez van, tetszik, nem tetszik, a digitális forradalom megette a jó öreg, papír alapú termékeket.

A lapok példányszámait átfutva a diagnózis az, hogy egyensúly van a nyomtatott lapok piacán itthon, nagyságrendileg 20-30 ezer példányban jelennek meg mind a kormánybarát, mind a kormánykritikus lapok.

Zárójelentés

A média négy nagy blokkját vettük át (TV, rádió, online, print), az egyetlen, ahol a kormánybarát orgánumok (nagyjából) túlsúlyban vannak, az a rádió. A print terén egyensúlyt látunk, a TV inkább az ellenzékieknek kedvez, az interneten viszont megkérdőjelezhetetlen a kormányt szapuló termékek hegemóniája.

Mivel az internet ma a legnagyobb jelentőségű hírforrás, az őskövületnek számító, mégis bivalyerős TV-nél is markánsabb, ezért az összesített diagnózisom az, hogy a kormánnyal szemben álló, azzal erősen kritikus orgánumok ha nem is kiütéssel, mégis egyértelműen megnyerik a kinek nagyobb a ceruzája meccset.

Nem vagyok Fidesz szimpatizáns, nem rájuk szavaztam, egész egyszerűen hiszek abban, hogy a s z á m o k nem hazudnak, a valóság pedig olyasmi, amibe jobban járunk, ha nyílegyenesen belenézünk. Nem látom sok jelét a sokat emlegetett öncenzúrának, de ha másképp látod akár ezt a kérdést, akár a fentiek kapcsán bármit, mondd el egy kommentben!

Ha tetszett, kövess a Facebookon továbbiakért!

komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Evel Knievel 2018.04.30. 00:02:07

Ahogy látom a veszett baloldali liberálisok nem hőbörögnek.. A 2+2 nekik is négy kell legyen... Bár ahogy elnézem a legújabb fejleményeket, képesek lesznek lapos föld elmélettel is előállni..Orbán hazudik, a föld lapos..

David Bowman 2018.04.30. 00:13:54

A kuruc kimaradt. Véletlen?

arabok balrol 2018.04.30. 01:01:41

Köszi az elemzést.

Persze az elérés meg az eljutás az egy dolog, a szavazás meg egy másik.

Én pl. CSAK Indexet olvasok hosszú évek óta /TV nuku, más hírportálok Origo, kuruc kb. 10%/, mégis úgy behúztam a 2Xet a generálisra mint a huzat.

bigdata 2018.04.30. 03:00:16

A számok lehet, hogy nem hazudnak, de mi újság a poszterrel?:)

A tv szekcióban a tv2+mtva dominál, nem az rtl, hiába utóbbi a legnagyobb. Emellett a hírműsorok versenye egész más diagramot kíván.

A lapoknál egyszerűen elfelejtődött az összes megyei napilap, noha 10x akkora piac, mint az országos lapoké, gyakorlatilag 100% kormánypropagandával.

Az ingyenes lapok is elfelejtődtek, ahol szintén erős a kormánypropaganda, és szintén jóval nagyobb a példányszám, mint az országos napilapoké.

Elfelejtődött az MTI szerepe, noha egyértelműen ők adják a napi hírek jelentős hányadát minden médiumba: amiről az MTI tudósít, az mindenképp hír, amiről nem, annak meg nagyot kell szólnia, hogy minden lapba, híradásba bekerüljön.

Szintén nem képezte a vizsgálat tárgyát, hogy a felvásárlásokkal, bezárásokkal nem csak lapok szűntek meg (vagy alakultak át), de szakmai és szellemi műhelyek, közösségek is. Vidéken konkrétan semmi nem maradt. Hírt csak ott lehet előállítani, ahol van szerkesztőség, a médiába akkor is átkerülhet egy-egy cikk, ha amúgy a lapot a kutya sem olvassa. Ld. Figyelő.

Arra sem tért ki az elemző, hogy a kormányzati propaganda médiája nem a tájékoztatást tekinti feladatának, hanem a propagandát, tetszőleges mértékben gyárthatnak és közölhetnek álhíreket is akár, így almát hasonlítunk körtéhez.

Végezetül a média fogyasztása mellett a finanszírozása is érdekes kérdés, meg az eladott és bezárt lapok története: a nyomásgyakorlás működik, láthatóan némely "ellenzéki" műhely is kollaborál a kedvezőbb elbírálás reményében.

Zárszóként tegyük hozzá, töredékannyira sem vagyok baloldali, mint amennyire a poszter nem fideszes.

arabok balrol 2018.04.30. 03:25:02

@bigdata: Nem számít a propaganda a lippsiknek kampó.

100% lippsi propaganda idején is 2/3ot kapott a Fidesz, persze akkor senki se sírt hogy az M1 meg az összes megyei lap kommunista.

Ma meg annyi sajtó jár nekik amennyien vannak, 10-15%.

2018.04.30. 06:27:04

kellene egy kimutatás az INGYENESEN elérhető anyagokról
vidéken az agyhalottakhoz csak az jut el
kihagytad pl az ingyen terjesztett propaganda lapokat
az rtl-t pedig a belengetett reklámadóval szépen befenyítették, nem igazán ellenzéki
próbáld meg vidéken a klubrádiót hallgatni

nyünyüge 2018.04.30. 06:41:42

@bigdata: "Elfelejtődött az MTI szerepe, noha egyértelműen ők adják a napi hírek jelentős hányadát minden médiumba: amiről az MTI tudósít, az mindenképp hír, amiről nem, annak meg nagyot kell szólnia, hogy minden lapba, híradásba bekerüljön."

Pontosan. Ráadásul nemcsak hogy a MTI az egyetlen hírügynökség, amelyik tartalmilag és a hírek kiadásának időzítésével is rendesen alájátszik a kormányprogandának (hiszen szégyenteljes módon az MTVA alá rendelve), hanem azzal, hogy egy ingyen hírblokkokat kínál a rádióknak. A rádiók zömének nincs hírszerkesztősége, a kereskedelmi rádiók nagy részében a zene közben szó szerint ugyanazok az üzenetek hangzanak el, és mindegyikben ugyanaz a hír a legfontosabb, ugyanolyan jelzőkkel jelenik meg és ugyanaz az esemény van elhallgatva.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.30. 06:56:37

Magyarul: médiaegyensúly van.

Hazugság a Soros-közeli vélemény, hogy 90 %-os a fideszes arány.

röf 2018.04.30. 07:21:39

Ez a vita megint csak a balos gigabukta hozadéka.
Önfelmentés,
Hogy suttyó vidék, meg a média, meg a csalásvót, meg a minden....
Lófszt.
Ennyire taksálja az ország a programnélküli, mindent tagadó, ostoba ellenzéket.
Első pont, legyen normális ellenzék ebben az országban.
Addig VÁLASZTANI sem lehet.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.04.30. 09:35:53

több dolgot is nagyon elbasztál:

1) Az RTL nem volt kormánykritikus egészen az utolsó hónapokig.

2) A 888-at nem a saját oldalán nézi Emőke, hanem a Facebookon. A Facebookon a 888 veri az indexet. És nem abban, hogy mennyi az összes like-ja, hanem abban, hogy mennyien like-olnak és osztanak meg tartalmakat. Orbán Viktor meg simán ver mindenkit.

3) A helyi lapokat elfelejtetted, mintha valami gyengeelméjű lennél.

4) Azt se felejtsük el, és ez a 2-es ponthoz kapcsolódik, hogy a kormány a Facebookon úgy tudja nyomni az agymosást, hogy azt közpénzekből fizeti.

Ez is durva igazságtalanság, és médiaegyensúlynak nem mondható.

Ha például az lenne, hogy a Facebookon a maga okán, vagy a maga pénzén az index egyensúlyban lenne a 888-cal, még akkor is igazságtalanség, és a média-egyensúly durva borulása lenne az, hogy a 888-at óriási kormánypénzek támogatják abban, hogy nyomják a fake newst a hülye, vidéki nácik fejébe. Akik meg szopják, mint a torkosborz.

arabok balrol 2018.04.30. 09:38:37

@Brendel Mátyás: Neked van igazad, a Fidesze minden media.

S akkor mivan? Toppantasz a labaddal? Behivod az oroszokat? Vagy magad ala szarsz?

Vagy amugy mi ertelme a topicnak azon kivul hogy a balfek libbant vezetok ezt a buktat elve megusszak?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.04.30. 09:41:28

Egy másik tipikus téma, és tipikusan ferde elemzés a médiáról szól a választások óta. Ez a cikk is félrevezeti az olvasóját több fontos dologban:

1) Az RTL sajnos nem volt kormánykritikus egészen az utolsó hónapokig, és nem fő műsoridőben volt az. A Barátok közt és az Éjjel-Nappal Budapest nem kormánykritikus műsorok. Márpedig ezeknek a nézettsége a durván nagy, nem a Baló műsoráé. Mellesleg Baló meghívta a csuti gecit, csak az baszott elmenni.

2) A 888-at nem a saját oldalán nézi a nácikurva Emőke, hanem a Facebookon. A Facebookon a 888 veri az indexet. És nem abban, hogy mennyi az összes like-ja, hanem abban, hogy mennyien like-olnak és osztanak meg egy-egy postot. Orbán Viktor meg simán ver mindenkit.

3) Mészáros helyi lapjait elfelejteti, mintha valami gyengeelméjű lenne. Ezek azok, akik a vidéki nácikurva Emőkéhez és a náci urához elmennek.

4) Azt se felejtsük el, és ez a 2-es ponthoz kapcsolódik, hogy a kormány a Facebookon úgy tudja nyomni az agymosást, hogy azt közpénzekből fizeti.

Ez is durva igazságtalanság, és médiaegyensúlynak nem mondható.

Ha például az lenne, hogy a Facebookon a maga okán, vagy a maga pénzén az index egyensúlyban lenne a 888-cal, még akkor is igazságtalanság, és a média-egyensúly durva borulása lenne az, hogy a 888-at óriási kormánypénzek támogatják abban, hogy nyomják a fake newst a hülye, vidéki nácik fejébe. Akik meg szopják, mint a torkosborz.

Ha például az lenne, hogy a Facebookon a maga okán, vagy a maga pénzén az index egyensúlyban lenne a 888-cal, még akkor is igazságtalanság, és a média-egyensúly durva borulása lenne az, hogy a 888-at óriási kormánypénzek támogatják abban, hogy nyomják a fake newst a hülye, vidéki nácik fejébe. Akik meg szopják, mint a torkosborz.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.04.30. 09:42:39

@arabok balrol: sokáig folytatjátok, a amcsik hívás nélkül is bejönnek. le szokták bombázni a náci országokat

Larry Silverstein 2018.04.30. 09:45:27

@Brendel Mátyás: Orulnel mi, ratyi?

Arrol beszeljel hoty most milesz.

Nincs jogallam, demokracia, sajto se nincs, minden orv bane.

Akkor mi lesz most? A rinyalas a terv a kovetkezo 2/3-ig?

Larry Silverstein 2018.04.30. 09:50:25

Meg tervet is Soros adjon?

Nem szakad le a pofatok?

bigdata 2018.04.30. 09:57:00

@Larry Silverstein: ja, látom, szerinted a szólásszabadság, a jogállam, a demokrácia tipikus baloldali értékek. Tán ezért nem tűnik fel, hogy ezek lebontásával te jutalomként kapod, amit más büntetésként. Vagy csak sub vagy és élvezed.

Larry Silverstein 2018.04.30. 10:03:29

@bigdata: A ballipsik velemenybuborekban elnek, azt azt hiszik vki lefossa amit gondolnak.

9 millio ember nem gondolta a valasztason hogy barmi gond van a szolasszabadsaggal meg az ellensulyokkal, csak az 1 millio lippsikre szavazot erdeklik ezek a baromsagok.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.04.30. 10:11:53

@Larry Silverstein: szar lesz. és az a röhej, hogy a tipikus Fidesz szavazó, hlye, náci vidéki közmunkást fogja jobban sújtani.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.04.30. 10:13:41

@Larry Silverstein: 2,8 millió leszavazott arra, hogy "jajj, a migráns jön, és megerőszakolja a feleségemet, akit csak nekem van jogom megerőszakolni", miközben soha életében nem látott migránst.

a többit ez hidegen hagyta, és nem fosik baromságoktól.

Larry Silverstein 2018.04.30. 10:13:52

@Brendel Mátyás: Naci vagy cigany a kozmunkas?

Vaty nacigany?

2018.04.30. 10:14:41

Elgondolkoztál már azon, hogy Budapest a választásokon elküldte a Fideszt a halál faszára (konkrétan 2/3 az egyéni jelöltek aránya, még a bénázással is), Miközben van rakás olyan vidéki istenháta mögötti település, ahol a Fidesz 90+%-kal tarolt? Tudod ezek is számok, amik nagyon, de nagyon nem hazudnak.
Vajon mi okozhatja ezt a rettenetes anomáliát?
Mennyire van/vagy lehet ebben szerepe az agymosó médiának?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.04.30. 10:15:10

@Larry Silverstein: Kérdezd magad! Te közmunkás vagy. cigány-e vagy?!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.04.30. 10:16:07

@MikeBoy: "Elgondolkoztál már azon, hogy Budapest a választásokon elküldte a Fideszt a halál faszára (konkrétan 2/3 az egyéni jelöltek aránya, még a bénázással is), Miközben van rakás olyan vidéki istenháta mögötti település, ahol a Fidesz 90+%-kal tarolt? Tudod ezek is számok, amik nagyon, de nagyon nem hazudnak.
Vajon mi okozhatja ezt a rettenetes anomáliát?"

Az, hogy vidéken nagyon sok zseni él, bezzeg Budapesten csak buta parasztok.:)

Larry Silverstein 2018.04.30. 10:36:45

@MikeBoy: Igemn, a Fidesz budapesten is megnyerte a valasztast, jol latod.

38%-ot kapott, mig a 2. szamu part a felet.

Andy73 2018.04.30. 10:51:58

Jó a diagnózis, nincs kormányoldali médiatúlsúly, legfeljebb a rádióban, de azt jellemzően a zene miatt hallgatják az emberek, ha sok a duma - ami komoly hibája a legtöbbnek -, mindig átkapcsolok én is.
Aki akar, tud tájékozódni. Én is legtöbbet az indexet olvasom, túl sok időt is pazarlok rájuk, mégsem vagyok baloldali szavazó, nem tudtak meggyőzni az elvtársak, hogy rájuk szavazzak.
Egyébként jellemző, hogy a liberális indexen cenzúrázzák a kommenteket, sok balos blogger csak a baloldali kommentelőket engedi hozzászólni. Ez igaz a médianaplós Zöldi elvtársra is, aki kitiltott a blogjáról, miközben évek óta jobboldali médiahegemóniára panaszkodik, és azzal magyarázza a sorozatos baloldali buktát.
2010-ig egyébként biztosan hatalmas baloldali médiautúlsúly volt, mégis kétharmaddal nyert már akkor is a Fidesz-KDNP, még az akkori választási szabályok szerint is. Így tehát ez nem lehet mentség a baloldal harmatgyenge szereplésére, csak magukat áltatják, a valósággal való szembenézés helyett. Ők abban szocializálódtak, hogy nekik lejt a pálya, csak az ő véleményük jelenhet meg, dehát, hogy a vezérüket idézzem, még úgy is elkúrták.

Roan 2018.04.30. 10:55:41

Itt páran már megírták. hogy az elemzés milyen okok miatt nem teljes: az m4 nem apolitikus (foci VB alatt majd jön a Stop Soros, jó kis eléréssel), megyei és ingyenes lapok kimaradtak, itt más elemzés alapján kb. 60-70% a médiatúlsúly (attól függően, hogy kivesszük-e a nem közéleti lapokat), online-nal egyetértek, viszont a FB-megosztások erősen megváltoztathatják a képet. Médiához tartozik az outdoor is, aminek már nem csak választásokkor van szerepe, lásd rendszeres Soros-kampányok. És akkor jönnek az egyéb BTL eszközök: DM-kampány, aka nemzeti konzultáció, egyéb országjáró rendezvények, stb.

Viszont: a TV nézettsége 18-59, a rádióké 15+ korosztályon mért. A szavazóképes lakosság életkora 18+, tehát sehol nem vág egybe a méréssel.

dsts 2018.04.30. 11:41:49

Azért van itt egy két apró csúsztatás és trükk.
TV: 34% TV2+MTVA kontra 24,5% RTL - ebből azt kihozni, hogy a TV-ben a kormánykritikusok vannak túlsúlyban azért kicsit meredek. 34% kormányszócső egy alapvetően semleges, és természeténél fogva kormánykritikus (Gyurcsányék alatt is az volt - ez akkor nem háborította fel a jobboldalt) 24,5%-kal szemben. És ehhez még hozzá kell tenni, hogy a kicsik nem tudnak saját hírműsorokat szerkeszteni, tehát simán az MTI híreket, vagyis a kormánypropagandát nyomatják.

Rádió: nem véletlen, hogy az "enyhe" kormánytúlsúlyt itt nem kör diagrammal szemléltette a szerző

Nyomtatott sajtó: Asszem itt sem véletlen, hogy hanyag eleganciával félresöpörte a témát. A napi 20-30 ezres szám meg vicc, miközben sokkal nagyobb példányszámú pletykalapokból is migránsos rémhírek folynak.

Net: a kormánynak valóban nem sikerült olvasott saját portált létrehoznia. Vagy megvennie (Origó). Az okok hasonlóak mint a MTV1 nézettségénél, ami hiába kötelező minden kábeles csomagban, senki sem nézi, mert szar. A neten mindenki azt néz, amit akar. Ellenben ha a kommenteket is nézzük, egyértelmű, hogy mennyi pénzt tol ebbe az "iparba" a Fidesz.

De a fő csúsztatás a szokásos Fideszes narratíva: aki mindenben a mi véleményünket szajkózza az barát, aki bármilyen apróságról is mást gondol, az hazaáruló külföldről fizetett ellenséges ügynök.

Amit én ebből a cikkből látok:
1/3 központilag vezérelt totál Fidesz
1/3 többé-kevésbé független
1/3 apolitikus

rfbzs 2018.04.30. 11:41:54

A számok nem hazudnak, de: a 120 csatornából főként vidéken csak nagyon keveset néznek, mert -idősebbek, kevésbé tehetősek - csak minimálcsomagra fizetnek elő.
A budapestiek sokkal több információhoz jutnak, ez az ottani választási afatokon meg is látszik.

dsts 2018.04.30. 11:46:21

Kiegészítésként még hozzátenném, hogy nem kéne meglepődni azon, hogy:
- a független sajtó kormánykritikus. Mi más legyen? Az a dolga, hogy elmondja a véleményét az aktuális helyzetről, amit nagyobb részben a kormány befolyásol.
- a független sajtó nagyrészt liberális: liberalizmus = szólásszabadság = szabad sajtó

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.04.30. 11:48:43

@Andy73: "a liberális indexen cenzúrázzák a kommenteket, sok balos blogger csak a baloldali kommentelőket engedi hozzászólni. "

eleve kevered a sezlonyt a faszommal.

1) A blog.hu bloggere nem = index. Nem az index tilt ki
2) A ha az index tiltana ki, az nem cenzúra. A cenzúra az, amikor az államhatalom tilt ki, nem pedig az, amikor valaki kidob a lakásából/blogjáról/újságjából.
3) A jobboldal ugyanúgy "cenzúráz". Választások előtt pár nappal úgy tiltottak le az összes oldalammal a 888-ról, PS-ről, Magyar Időkről, hogy csak na. Pár nap alatt, az összes hozzászólásnál rögtön jött a tiltás.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.04.30. 11:49:36

@Larry Silverstein: na, újabban már a 38% is többség a Fidesznél?!

Larry Silverstein 2018.04.30. 11:51:26

@Brendel Mátyás: Minek kene tobbseg a nyereshez?

A libbantaknak az eletben nem volt 50%uk egy valasztason se.

Larry Silverstein 2018.04.30. 11:56:04

@dsts: Csak Fideszes narrativa van, a lippsi narrativa senkit nem erdekel.

Ha igaz amit a lippsik karattyolnak es diktatura van meg Orbane a media akkor mi van?

Jon majd a Mikulas?

midnightcoder2 2018.04.30. 11:58:14

@Brendel Mátyás: Őszintén szólva nemigen néztem az elmúlt pár évben tévét, de nekem még rémlik az RTL klubból valami heti hetes, az erősen liberrált volt anno. Bár ahogy most nézem, mintha 2017-ben megszüntették volna.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.04.30. 11:59:37

@Larry Silverstein: 38%-kkal simán kikaphattak volna egy ellenzéki koalíciótól. és még talán az is belefér, hogy a Momentum meg az MKKP különcködik.

Larry Silverstein 2018.04.30. 12:02:02

@Brendel Mátyás: Csak ellenzeki koalicio nem volt.

De amugy szinte nyertek a lippsik, Tovabbi sok hasonlo gyozelmet kivanunk!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.04.30. 12:08:19

@Larry Silverstein: nézz rá a Budapest térképre, hülye nácikám! A kerületek többségét vitte az ellenzék. Még az MSZP-DK is vitte a kerületek többségét. És ha az LMP is összefogott volna rendesen, akkor szinte mindet vitték volna.

hu.wikipedia.org/wiki/2018-as_magyarorsz%C3%A1gi_orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9si_v%C3%A1laszt%C3%A1s#/media/File:Parlamentswahl_in_Ungarn_2018.svg

nyünyüge 2018.04.30. 12:09:46

@midnightcoder2: A köznép számára hatóan már 2012-ben megszűnt, mert onnantól egyre bizonytalanabbul az RTL2-n volt.
Amúgy szerintem igen meredek a médiaviszonyokról úgy vitába szállni, hogy az egyik leghatékonyabb üzenetközvetítőt, a tévét nem nézed.
Mert jobb ha tudod, hogy a tévé úgy működik a háztartások többségében vidéken, mint annakidején a rádió. Be van kapcsolva reggeltől estig a kedvenc elérhető adón.

Györfi András szerk 2018.04.30. 12:13:45

@Roan: drága uram... DM kampány? a _médiáról_ van szó. teljesen más tészta, h ki és milyen tőkéből milyen marketing (poltikai) kampány tud és akar csinálni...

a facebookot is többet említették itt...

hogy jön ez ide?

ha egy lapnak erős a Fb követése, minőségi, akkor az az adott oldal látogatottságán is meg kellene, h mutatkozzon...

888? sehol semmi...

ahogy írtam a "zárójelentésben", az internet az úr... még akkor is, ha vidéken van, ahol se bekötve nincs, se használni nem tudják...

8 millió internetelőfizetés van az országban, lassan 9...

kuruc.info miért maradt ki?

mert elfelejtettem :) és mert nem is láttam a kutatásokban.

a grafikonokat nem én készítettem, ezért nincs kördiagram a rádióknál.

bocsi, mások hozzászólásaira is neked reagáltam...

de köszi, hogy kommentelsz!

Larry Silverstein 2018.04.30. 12:15:25

@Brendel Mátyás: Na es? Kit erdekel mit akartak volna a pesti prolik?

Majd megmutathatjak a bolgarmester valasztason.

Györfi András szerk 2018.04.30. 12:17:51

@dsts: az első kördiagramot nézd a TV-nél...

M1: 2 (kettő) százalék.

a kutya se nézi...

M2: 1 (egy) százalék...

a macska se nézi...

Larry Silverstein 2018.04.30. 12:18:26

@Györfi András szerk: 8 milio internet elofizetes van de a tobbseg nem tudja bekapcsoni....s az a 2 milio akinek nincsen lipsi szavazo csak felt a diktaturatol otthon maradt

geci orbantol felelmukbe nem tudtak felcsatlakozni

De pl. en majdnem csak Indexet olvasok vagy 5 eve ezert is ment a 2X a generalisra. Ezt hoty magyarazzak ki a szakertok?

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.30. 12:22:33

@Brendel Mátyás:
Felvásárolta talán a kormány a f@szbúkot, vagy mit akarsz kihozni ezzel? Csak az öngólt rúgod, amikor közvetve megad is elismered, hogy az ellenzéki libbant agymenés senkinek nem kell. Pontosabban itt is ugyanaz jön ki, mint a választásnál

Ki fog eltartani egy olyan baller nyomtatott sajtót például, aminek nagyobb a példányszáma, mnt az egész baller szavazótábor? Bár ha van pénzed felőlem kiadhatod

Györfi András szerk 2018.04.30. 12:23:02

@bigdata: A Jobbik-ra szavaztam.

Az MTI-t nem használják az újságírók, max a 888-nál, egyéb Fidesz kötődésű lapoknál.

miért is kéne használni?

szerintem is meghalt, amikor a kormány megette...

bár a kiselefánt született-et én is volt, hogy onnan szedtem ki...

akkor mégis fontos az MTI! :P

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.04.30. 12:23:34

@Larry Silverstein: Ha csak Budapestet nézzük, akkor az MSZP-P-DK vitt 18 jelöltből 10-et. Az Együtt és a DK 1 jelöltje meg szintén csak azért nyert, mert volt összefogás, tehát egy koalíció feltételezhető lenne. Az akkor 12 a 6 Fideszes ellen, az kétharmad a demokratikus ellenzéknek. Listán a Fidesz nyilván több jelöltet kapott volna, de megfordítani ezt az előnyt nem lehetett volna. Nyilván lett volna listás Jobbikos és LMP-s jelölt is, de az MSZP-P-DK-nak szerintem még az LMP, meg ostoba törpepártok nélkül is többsége lett volna.

valasztas.hu/dyn/pv18/szavossz/hu/oevker.html

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.04.30. 12:25:43

@NGOsok vágtak hajdan e tájnak: "Felvásárolta talán a kormány a f@szbúkot, vagy mit akarsz kihozni ezzel?"

tudod-e húgyagyúkám, hogy a Facebookon hirdetni lehet, és leginkább csak azzal lehet manapság már nézettséget generálni?! EMőke magától nem talál ám rá a migránsfóbiás hírekre, ha nem nyomják az orra alá.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.04.30. 12:26:34

@Larry Silverstein: "it erdekel mit akartak volna a pesti prolik?"

ja, neked a vidéki, közmunkás paraszt az orientáció. az a sok képzett, okos, ragyogó ember!:)

Larry Silverstein 2018.04.30. 12:28:50

@Brendel Mátyás: Ez van, ilyenek a zemberek, kepezzetek eleg lippsit a videknek is azt majd nyertek.

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.30. 12:33:45

@Brendel Mátyás:
Most ez komoly, azt hiszed bárkit is érdekeltek annyira a migrincses hirdetések, hogy egy katintást megérjen neki? Amikor sok más csatornán is megkapja igyanazt konyhakészen?

Az ellenkezője már inkább megéri a kattintást, mert legalább röhögni lehet az erőlködéseteken ahogy magyarázzátok miért lapos a föld

2018.04.30. 12:40:30

@Györfi András szerk:

Akkor még egyszer:
"Elgondolkoztál már azon, hogy Budapest a választásokon elküldte a Fideszt a halál faszára (konkrétan 2/3 az egyéni jelöltek aránya, még a bénázással is), Miközben van rakás olyan vidéki istenháta mögötti település, ahol a Fidesz 90+%-kal tarolt? Tudod ezek is számok, amik nagyon, de nagyon nem hazudnak.
Vajon mi okozhatja ezt a rettenetes anomáliát?
Mennyire van/vagy lehet ebben szerepe az agymosó médiának? "

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.04.30. 12:49:09

@Larry Silverstein: Orbán nem képezi a vidéket, sőt, ha lehet Budapestet sem, mert tudja, hogy a hülyék, mint te is, rá szavaznak. És kár örülnöd, mert egy olyan ország, amelyiket hülyék kormányoznak, a hülyék szavazataival, az tönkremegy. És tudod kik fogják legjobban megszívni? A hülyék. Például te. egy kórházban fogsz megdögleni, mert nem nincs orvos.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.04.30. 12:50:51

@NGOsok vágtak hajdan e tájnak:

"komoly, azt hiszed bárkit is érdekeltek annyira a migrincses hirdetések, hogy egy katintást megérjen neki?"

most ez komoly? te még nem jártál a 888 facebook oldalán?! te tényleg ennyire nem tudsz semmit?!

koala kóla 2018.04.30. 12:52:16

@Brendel Mátyás: Meg szerencse hogy sok a kocsog mert a lippsi szakertok be szoktak ALLAMcsodolni

Nylul 2018.04.30. 13:18:57

@Larry Silverstein: 'De pl. en majdnem csak Indexet olvasok vagy 5 eve ezert is ment a 2X a generalisra. Ezt hoty magyarazzak ki a szakertok?'

Hmm.. Hol is láttam hasonlót?
Ááá meg is van!

@arabok balrol: 'Én pl. CSAK Indexet olvasok hosszú évek óta /TV nuku, más hírportálok Origo, kuruc kb. 10%/, mégis úgy behúztam a 2Xet a generálisra mint a huzat.'

Hinnye, de egy húron pendülnek valakik. :D

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.04.30. 17:17:50

@Nylul: :) ezekbe vagy a Habony direktbe tölti a szöveget, vagy ugyanaz a személy.

2018.04.30. 20:29:13

@Evel Knievel: ostobaság ellen kár ágálni. ez az elemzés felületes, és nem is igaz.
Pl az MTV1 napi 24 órán át fideszes propagandát nyom, és a TV2-el együtt többen nézik, m az RTL-t, ahol a híradónak kb. 15 perces része kormánykritikus.
Napilapok: az összes vidéki, megyei napilap fideszes propagandát nyom, amelyek sokkal több embert elér, m az országos napilapok. ebből kettő ellenzéki, amelynek a példányszáma kb. 2-3 legnagyobb példányszámú megyei napilap példányszámával egyenlő. Ezeket az országos napilapokat, ahogy a hetilapokat is, főleg a nagyvárosiak olvassák, vidéken alig. Én egy kisvárosban lakom, a lépcsőházban 12 lakunk, 3 megyei napilapot olvasnak, országosat egyet sem.
Az országos rádiók mind fideszesek! A helyiek, ahol vannak egyáltalán hírek, mivel egy fideszes cég ingyen adja nekik, így olcsón megússzák a közszolgálatiságot, mind fideszes szempontok szerint adja az információt.
Internet: valóban a több az ellenzéki portál, és nagyobb a látogatottságuk, de általában ennek használata, is a városias népességre jellemző,
Ott is inkább 20-50 év közöttieké, az idősebbek elvétve informálósnak innen, m se igénye, se képzettsége, h PC-t használjon, Szóval ez az írás hülyeség, h médiaegyensúly lenne.

Roan 2018.04.30. 22:32:01

@Györfi András szerk: Köszönöm a válaszokat. Pár kérdés azért megválaszolatlan maradt:

Megyei és ingyenes lapok hiánya, a tv-k értelmezése, hogy mi mennyire politikus, és a plakátok továbbra is médiának számítanak. (BTW, ezért írtam külön, hogy erre jön a BTL, mert ezzel erősen meg tudják tolni a média hatását, tehát attól nem független. Persze, értem, hogy miért írta ezt.) A nézettségi korhatárok vs szavazati korhatár különbözősége (értem, hogy a TV-k ezt érik, de azért 59+ felett elég nagy létszámú korosztály van, aki szavazhat). Facebookon pedig nem csak a követés, hanem a megosztás is számít, sőt. Szóval, azért még mindig van hová kiegészíteni az adatokat.

2018.05.03. 05:25:02

index.hu/kultur/media/2017/06/06/ripost_talicska_kozpenz_omolnar_miklos_fidesz_allami_hirdetes_mvm/
és ennyit a sajtószabadságról. a nyomtatott sajtóban. az állam a számára kedvenc lapokat támogatja, az ellenzékiek meg "paici alapon" éljenek meg. Magyaridőket ezen az alapon m rég meg kellett volna szüntetni
süti beállítások módosítása