Fantasztikus világban élünk, szó szerint gombnyomásra kapunk meg mindent, amit csak akarunk. Társat, kenyeret, sört, utazást, bármit. Mindemellett ingerek tömege vár ránk, lépten-nyomon, csak kapkodjuk a fejünket. Nem volt ez mindig így, alig ötven éve egészen más volt az életünk.

Még el kellett sétálnunk a postára, ha levelet írtunk valakinek, táncesteken és bárokban ismerkedtünk, a TV-ben pedig egy maroknyi csatorna adásaiból válogathattunk. Nem biztos azonban, hogy a tengernyi élmény és lehetőség olyan nagyon jót tesz nekünk.

Az emberi lélek nem feltétlenül van felkészülve az impulzusok ilyen mennyiségére. A társkeresés az egyik legjobb példa. Valaha apró közösségekben éltünk, ha a környezetünk nem is, de az "élet" mindenképp elrendezte, hogy kivel éljünk együtt, kivel alapítsunk családot. 

Ezzel szemben ma szinte gondolkodás nélkül ugrálunk egyik kapcsolatból a másikba, ha baj van az egyikkel, csak újra letöltünk egy appot és máris cseveghetünk a másikkal. Nem állítom, hogy ne lennének ma kiegyensúlyozott, szeretet és hűség teljes, minőségi kapcsolatok. Vannak, de érezhetően zavar van az erőben. Ebben is.

Sosem felejtem el a gyerekkorom fagyizás élményeit. Csoki+Citrom kombó volt az örök favorit, de ha néha el is bizonytalanodtam, a mindig is gyűlölt Vanília mellett még legfeljebb két alternatívát kaphattam.

Egy mai fagyizóban viszont egész egyszerűen meg se találom a kedvenceimet, valahol elbújnak a Hupikék Törpikék (WTF?), a Mangó, az Angol Puncs, Rágógumi, Menta, Papaya, Diétás, Whiskey, Karamell, Mogyoró, Gesztenye, Őszibarack, Banán, Rumos Csoki, Kinder Csoki, Répa-Narancs (WTF???) és egyebek mellett.

Ha tetszett, kövess a Facebookon továbbiakért!