Miután a Szeretlek Magyarország oldalán megjelent az egyik cikkem, olyan troll sereget kaptam a nyakamba,  hogy Szarumán összeszégyelte magát, önként ugrott a gyűrű után a lávába. Történt ugyanis, hogy a WMN magazin egyik hiperfeminista kolleginája a Facebook oldalán esett nekem, pár nappal később egy másik kollegina komplett cikket is szentelt a cikkemnek. Vagyis annak, hogy miért nincs igazam.

Az utóbbi szerzőnek hálás vagyok azért, mert érvekkel, gondolatokkal szállt szembe, élt a manapság kihalófélben lévő, sokaknak totálisan ismeretlen, misztikus v i t a eszközével. A cikke teljesen jó, tökéletesen igaza van. Azt fejtegeti, hogy az ítélkezés ostoba és érzéketlen dolog, ugyanis nem tudhatjuk, hogy egy harmincöt felett is bulizó nőnek pontosan mi a sztorija, mi áll a háttérben, miért tart ott, ahol.

Maximálisan egyetértek, nem tudhatom, hogy mi van egy-egy ilyen nő múltjában. Az eredeti cikkem viszont annyi disclaimer-t tartalmazott, amennyit egy tripla bypass műtét előtt sem íratnak alá a beteggel. Nem, nem akartam megmondani senkinek, hogy hogyan kellene élnie. Nem, nem mondtam meg senkinek, hogy mikor szüljön, kivel házasodjon.

Az viszont csudaszépen kirajzolódott a WMN posztokból, hogy a feminizmus ma nem más, mint indulatokra építő, azokból hasznot húzó, mondvacsinált katyvasz. Akinek van türelme, nézze meg a Facebookon a több száz, agresszív, fizikai erőszakot emlegető, uszító, anyázó, sötét kommentet. Egészen elképesztő. A feminizmus ma egész egyszerűen egy mentség.

Mentség azoknak a nőknek, akik nem hajlandóak keményen dolgozni a céljaikért, akik másokat hibáztatnak a saját sikertelenségükért. Remek dolog a férfiakra, a gonosz világra mutogatni olyasmiért, amiért csak mi vagyunk felelősek. A baj csak az, hogy ez túl könnyű, túl egyszerű, illetve óriási hazugság, saját magunknak.

Nincs már különbség bérezésben, soha, sehol, senkit sem érdekel, hogy éppenséggel nő vagy, csak és kizárólag a tudásod és a munkád minősége számít. Egy nőből lehet ma Magyarországon bármi. Engem nők tanítottak iskolákban, munkahelyeken. Rengeteget kaptam tőlük, tudást, tapasztalatot. Mert ők olyan nők voltak, akik nem sírtak, hogy milyen szemetek a férfiak, egész egyszerűen dolgoztak, kitartóan, szorgalmasan.

Az egyik kedvenc kommentemben egy hölgy arra szólított fel, hogy hagyjam abba a blogolást. Ez a felszólítás érkezett abból a közegből, ami állítólag mindvégig azért dolgozott, hogy a nők is elmondhassák a véleményüket. Én is be akarok ugrani a lávába.

A feminizmus ma már csacskaság. Nem egy banánköztársaságban vagy egy afrikai országban élünk. Na, ott van létjogosultsága annak, hogy a nőket emberszámba vegyék. Tisztelt WMN, a fabrikált hétköznapi problémák helyett azokkal a nőtársaitokkal kellene foglalkozni, akiket elvetemült állatok megcsonkítanak, hogy ne élhessenek nemi életet.

Bizony, nagyobb jelentősége van annak, hogy a világ számos pontján fejtetőig lepedőbe csavarva kell közlekednie a nőknek, kecskék ellenében cserélnek gazdát, mintsem Györfi András véleményének a 35 felett bulikázó nőkről. Ja, hogy abból nem lehet sikeres portált építeni, értem én.

Ha tetszett, kövess a Facebookon továbbiakért!