Györfi András

6 ok, amiért a BTC nagyot zuhant karácsonykor

2018. január 03. 23:43 - Györfi András szerk

bitcoin-1000x500.jpg

Véget értek az ünnepek, mindenki újult erővel, a sok beiglinek köszönhetően cukor üzemanyagban úszó aggyal vághat neki az Új Évnek. Ki tudja, hogy mit hoz 2018 a kriptovaluták piacán, szerintem ebben az évben a harmadik és egyben utolsó fázisba lépünk.

2009-2017-ig tartott a kockák felvonása, ekkor még csupán egy szűk kör foglalkozott bányászattal és kriptovaluta kereskedelemmel. Ha szemüveget viselsz és nem vagy igazán sikeres a lányoknál, akkor már legalább 2010-2011 óta ismerős a terület, jó sok BTC-t birtokolsz, a szerencsés elitbe tartozol. Viszont ha szemüveget viselsz és legalább ezerből egy lány szóba áll veled mint az én esetemben, akkor csak félig vagy kocka, hiába dolgozol az informatikában régóta.

Mi ebben az évben léptünk be, valamikor 2017. Január és Augusztus között. Azóta viszont elkezdődött és 2018-ban lezárul a harmadik, végső szakasz. Ebben az évben ugyanis már boldog, boldogtalan belép, FOMO ezerrel. Ha ez az egész egy nagy lufi, akkor most fog csak igazán nagyra fúvódni. Persze ez csak egy elmélet, meglátjuk, hogy mi lesz. Az viszont biztos, hogy karácsonykor nagy zuhanást láttunk, lássuk, hogy mik lehettek az okok.

1. Karácsonykor költeni kell

Ugye még viszonylag kevés kriptovaluta tart ott, hogy hétköznapi termékeket vehessünk velük, bár azért egész jól haladunk. Az viszont biztos, hogy sok spekuláns azzal szembesült, hogy bizony venni kéne valamit a gyereknek és az asszonynak, talán az anyósnak is. Márpedig ha BTC ellenében még nem kapunk, legalábbis kevés helyen sajtreszelőt, akkor nincs mit tenni, ki kell venni valamennyit és vissza kell váltani dollárra, euróra, akármire.

2. Az altok ébredése

Nem kevés figyelmet kapnak az altok mostanában, nem csoda, hogy egyre több ember érzi úgy, hogy azt az óriási értéknövekedést, amit a BTC produkált más coin is elérheti, egy próbát megér. Tegyünk valamennyit Ripple-be, LTC-be, ebbe, abba, amabba. Ha egy új eszközbe akarunk tőkét tenni, akkor zuhanni fog az, amelyikből kivettük a fedezetet.

3. BCH

A Coinbase felvette a BCH-t a kínált kriptovaluták közé, az ő felhasználóik és általában az internet népe körében nagy a vita, hogy tulajdonképpen ki is lesz a király. Ha megjelenik egy trónkövetelő, akkor akár elpusztul az eddigi király, akár nem, némi sérülést biztosan el fog szenvedni.

4. Manipuláció

Állítólag 1,000 ember kezében van a BTC 40%-a, ha ez így van, akkor nem kevés lehetőségük van az árfolyam manipulációja. Ha esik akkor még többet tudnak venni, ki tudja, hogy mi jár a fejükben. FUD!

5. Hackelés és szabályozás

Több hack és szabályozási kísérlet, intézkedés híre is napvilágot látott az Óév utolsó napjaiban, könnyen lehet, hogy ezek sem tettek jót az árfolyamnak.

6. Tényleg lufiról van szó és jön a feketeleves

Ennyi volt, kész, itt a vége, kidurrant a lufi. Persze, a baj csak az, hogy azóta szépen emelkedik, legalábbis egyelőre. Meglátjuk, hogy mi lesz.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása