Györfi András

A világ első Satoshi Nakamoto szobra hamarosan érkezik

2021. augusztus 31. 14:52 - Györfi András szerk

drinks-1283608_1920.jpg

Szeptember 16-án, a budapesti Graphisoft Parkban felavatjuk a világ első szobrát, mely a Bitcoin alkotójának állít emléket. Bő fél éve tartó intenzív munkánk ér véget hamarosan, a nonprofit esemény reményeink szerint világraszóló lesz. Nem csupán a globális kriptopénz-közösségnek, de általában az IT világának is nagy dolog ez, hiszen bármi lesz is a bitcoin, és a kriptopénz-piac sorsa, az biztos, hogy a mögöttes technológia, a blokklánc még sokáig velünk marad.

Az elosztott adatbázisnak is nevezett megoldás ugyanis forradalmi változást hozhat nem csupán a pénzügyekben, de a logisztikába, egészségügyben, tudományos kutatásban, és egy sor egyéb területen egyaránt.

Biztosak vagyunk abban, hogy Satoshi szobra felteszi hazánkat a kriptopénzek térképére, az innováció iránt érdeklődők a világ minden tájáról felkeresik majd az alkotást. Különösen büszke vagyok erre a projektre, hiszen az alapötlet tőlem származik, a megvalósításban természetesen részt vett a Kripto Akadémia, a MrCoin, a Blockchain Budapest, és a Blockchain Hungary csapata is.

Várunk mindenkit szeretettel ingyenes eseményünkre, szeptember 16-án, 17:00-kor, a Graphisoft Parkba! Ha szeretnél részt venni, kérlek jelezz vissza a Facebook eventre. Találkozunk ott!

Szólj hozzá!

Mulatóstechnorappel vált halhatatlanná a hazai kriptopénz-szcéna

2021. augusztus 23. 18:34 - Györfi András szerk

Bitcointos Jankó megtette azt, amire már régóta vártunk: megírta a Magyar Kripto Himnuszt. Nagy megtiszteltetés nekem és a Kripto Akadémia szerkesztőségének, hogy külön nekünk is szól ez a nóta. Fogadjátok szeretettel!

Szólj hozzá!

Megjelent a második könyvem!

2021. június 29. 18:53 - Györfi András szerk

gyo_rfi_andra_s_a_me_diahack_mu_ve_szete.jpg

Bár a járvány majdnem elmosta, de visszarántottuk a halál torkából második könyvemet. Köszönöm a HOLNAP Kiadónak, hogy bizalmat szavaztak a munkámnak, ami ma végre megjelenhetett. Ha szeretnéd elsajátítani a módszertant, amivel akár bármiféle költség nélkül bekerülhetsz a mainstream médiába, akkor a  Médiahack Művészete neked szól!

Szólj hozzá!

Kétéves a Kriptopénz ABC!

2021. június 15. 12:01 - Györfi András szerk

Két évvel ezelőtt jelent meg első könyvem, a Kriptopénz ABC, amit egy remek csapattal együtt készíthettem. Óriási munka volt, sokat változtatott rajtam, sokat tanultam. Alázatosabb, jobb, erősebb ember lettem az első könyvem megírása után, ezek olyan értékek, amik életem végéig elkísérnek. Köszönöm a világnak, hogy könyvet írhattam!

gyo_rfi_andra_s_bitcoin_kriptovaluta_kriptope_nz.jpg

Szólj hozzá!

Becsúszó szerelés a léleknek

2021. június 15. 10:27 - Györfi András szerk

soccer-1273968_1920.jpg

Tizenkét, talán tizenhárom éves lehettem, amikor először focimeccsen jártam. A nagyapám vitt el, a Fradit néztünk meg, pedig neki a Vasashoz húzott a szíve, állítólag még játszott is náluk az ifjúsági csapatban. Ezt már nem tudhatom meg biztosan, tőle semmiképp.

Emlékszem a csontsovány, acélbetétes bakancsot viselő bőrfejűekre, azért csak a cipőt láttam, mert nyakig Fradi zászlóba csavarták magukat, egy letűnt kor sok szocio-patológiájának egyike. Persze nem ez ragadott meg a fociból, hanem a gólöröm élménye, hihetetlen volt látni, hallani, érezni, ahogy több ezer ember egyszerre üvölt, mert megtörtént valami, ami számára fontos.

Majd pár évvel később, az 1998-as, Franciaországi világbajnokság volt az első torna, amit elejétől végéig néztem. Ez volt a végső beoltás, ekkor éreztem rá igazán, hogy miről is szól ez a sport. Mélységeiben megérteni azóta sem sikerült, nem tudok “látni” a pályán, nem értem a stratégiákat, egyebeket. De nekem nem is ez számít.

A Francia VB közeli képein heteken át figyeltem a játékosok arcait, érdekes volt látni, hogy mennyire sokfélék az emberek. Legfőképp pedig azt, hogy micsoda szenvedély tud megjelenni egy-egy jobb találkozón. A foci a kollektív érzések játéka. Az utolsó tíz percben kapott gól egészen döbbenetes reakciót tud kiváltani egy csapatból, a legjobb meccsek azok, amik óriási fordulatokkal szórakoztatják a nézőt.

Sajnos néha van dráma, egy nagyobb sérülés, egy vitás bírói ítélet, pályára szaladó meztelen ember, egyebek. A minap azonban olyasmit láttam a Dán-Finn közvetítésben, amit eddig még soha, sem a pályán, sem azon kívül. Egy játékos a földre került, először ennek nem is tulajdonítottunk különösebb jelentőséget, hiszen ez gyakran megtörténik a fociban. Majd percekig nem kelt fel, ekkor már aggódtunk egy kicsit, hiszen úgy tűnt komoly a sérülése. Majd az aggodalom sokkba, könnyekbe csapott át, egyre egyértelműbbé vált, hogy nagy baj van.

Majd egy kicsit fellélegezhettünk, hiszen levitték a pályáról, pár perccel később megjelent egy fotó, amiről kiderült, hogy a körülményekhez képest jól van. A történteket mindenki ismeri, én is szívből kívánom Christian Eriksennek, hogy minél előbb visszatérhessen a családjához. Borzalmas volt látni, amit látnunk kellett, egy emberként néztünk döbbenten mindannyian. 

Ám az első traumát egyből egy másik követte. Bognár György olyan mélységét mutatta meg az emberi léleknek, ami nem csak a foci világában, de az élet minden más területén is elfogadhatatlan. A foci lényege, hogy egymás ellen, de mégis együtt ünnepeljük a sportot, amit mindannyian szeretünk.

A csapatsport békés harc, a legnagyszerűbb emberi találmány, hiszen az évezredes vérontás helyett úgy viasdkodhatunk egymással, hogy végre valami szépet, és nem valami retteneteset hozunk létre. A foci a lélek játéka, a békesség, szeretet, az együttérzés ünnepe. A foci lényege, hogy összehozza az emberek lelkét. A fociban nincs helye az olyan érzéketlen embereknek, mint Bognár. Becsúszó szerelés a léleknek.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása