Györfi András

A legfontosabb különbség nők és férfiak között

2018. április 05. 16:02 - Györfi András szerk

bonding-1985863_1280.jpg

Arról, hogy mennyire különbözik a nők és a férfiak alaptermészete, rengetegen vitatkoznak. A legnagyobb harcok persze a gender elmélet támogatói és az evolúciós pszichológia hívei közt folynak. A viselkedésbeli különbségek okát kereshetjük szocializációs tényezőkben, öröklött hajlamokban. Ám most egy kevésbé ismert elméletemet fogom nektek bemutatni.

Naphosszat lehetne sorolni a különbségeket a két nem között. Fontosak az evolúció adta eltérések, más a testfelépítésünk, a kutatók szerint még a férfi és női agy szerkezete is különböző. Más az alapvető gondolkodásmód, másképp kezeljük a konfliktusainkat, eltér az élethez és a világhoz való hozzáállásunk is.

De keveset beszélünk a legfontosabb különbségről. Az emberi létezés egészének az az esszenciája, hogy bizonyítsuk a világnak, van értelme annak, hogy itt vagyunk. Ezért dolgozunk, ezért hajtunk egy életen át.

Egy nő bármikor képes az alkotás legmagasabb fokára, a gyermekszülésre. Gondoljunk bele, a szülés során a nők egy másik embernek adnak életet, megteremtenek egy másik embert. Mi lehet ennél magasztosabb, szebb, értékesebb?

A férfiak viszont nem tudnak szülni, így a lelkünk mélyén óriási űr tátong amit munkával kell betöltenünk, hogy bizonyítsuk, többet érünk mint egy lyukas garas. Természetesen mindkét nem képviselői között vannak feszült, szorongó, nyughatatlan emberek.

Nem állítom, hogy a gyermekszülés képessége önmagában végtelen nyugalmat és békét ad a nőknek. Sajnos nem. De mégis meghatározó az életükben a tudat, hogy erre lehetőségük van. A férfiak számára pedig akár szembesülnek vele, akár nem, az a gondolat meghatározó, hogy ezerszeres munkával és erővel kell bizonyítaniuk, a létezésük legitim, nem potyautasként kelnek át az életen.

Munka alatt itt nem a napi betevőért végzett munkára gondolok. Általánosabb, átfogóbb értelemben vett munkára, arra, amivel kiteljesedünk, amin keresztül elérhetjük az álmainkat. Persze egy nőnek is lehetnek nagy céljai, azokért ugyan úgy kell dolgoznia, mint egy férfinak.

De ha egy nőnek nem elsődleges célja a család, inkább a karriert helyezi előtérbe, még akkor is adott egy “B” opció, arra az esetre, ha a karrier nem alakulna a tervek szerint. Ismét nem gyakorlati, anyagi sikerekre gondolok.

A lelki értelemben vett kiteljesülésről van szó, egyfajta elégedettségről, belső békéről. Pontosan a belső béke az, amit a férfiaknak nehezebb elérniük, nem egy-egy életszakaszban vagy élethelyzetben, generálisan, a férfi lélek abszolút értelmében nehezebben találja meg a nyugalmát, többek között a fentiek miatt.

Az egész kérdéskört vitaindítónak szánom, egyáltalán nem cél minőségi különbséget tenni férfiak és nők között. 

www.facebook.com/gyorfiandrasfan

37 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mária HenGau 2018.04.05. 20:29:25

""Egy nő bármikor képes az alkotás legmagasabb fokára, a gyermekszülésre. Gondoljunk bele, a szülés során a nők egy másik embernek adnak életet, megteremtenek egy másik embert. Mi lehet ennél magasztosabb, szebb, értékesebb?"" :DD

Nincs benne semmi magasztos. Egyszerű biológia, fajfenntartás. Erre minden élőlény képes.

""A lelki értelemben vett kiteljesülésről van szó, egyfajta elégedettségről, belső békéről.""

A jó nagy büdös lóf@szt azt!!! Nem tudok semmilyen kiteljesedésről, lelki békéről meg pláne nem.

vackor1 2018.04.06. 00:17:35

Előre mondom, hogy OFF és VICC , de nem bírom kihagyni, pár napja küldte egy kedves - szebbik nemhez tartozó- ismerősöm : :))

valaki megkérdezte tőlem, mi a különbség a női és a férfi agy között.
nos, egy rövid példával szemléltetném.

Ildikó kiír egy posztot, ami a következő:

"Sziasztok, tud valaki megbízható autószerelőt Csepelen?"

A posztra a következő kommentek érkeznek, nőktől:

1. Jaj ne is mondd, nekem is múlt héten halt le a Twingo, elvittem vagy 3 helyre, de nem vállalják, csak hosszú határidővel. (sad)
2. Csepelen nem tudok, én szegedi vagyok, itt van egy megbízható öreg bácsi, esetleg megkérdezzem neked?
3. Én meghúztam tegnap a vadiúj fényezést az Árkád parkolójában :DDDDDDD Még szerencse, hogy a férjem nem vette észre LOL!!!!
4. Az enyémet 12 éve vettük, semmi baja.
5. A harmadik gyerek után vettük meg a kombit, nagyon jó döntés volt, most minden elfér, a bevásárlás is, meg néha a kutya is behuppan a hátsó ülésre! (Fotó a kutyáról).
6. Iszonyúan izgulok, jövő héten vizsgázom kreszből, léci szorítsatoooook!!!!!!!! (smiley)
7. Nekünk gyerekkorunkban volt egy cuki autószerelőnk Akarattyán, aztán pár éve meghalt rákban. Nem diagnosztizálták időben. Nagyon sajnálom Ede bácsit, legyen neki könnyű a föld! (sad) (gyertyás kép vízjellel kommentben).
8. Na mi van Ildikém, hogy ízlett a bableves, amit tegnap vitt Magdi?
9. Ildi, elhozzam holnap a srácokat edzésről? Én olyan 5 körül érek oda, szoli és körmös után, lehet negyed 6, az még jó neked? Puszcsi!!!!
10. Minden autószerelő lehúz, nekem csak rossz tapasztalataim vannak.

(Láthatjuk, hogy Ildikó milyen sok segítséget kapott, melyekkel pont nem tud semmit sem kezedni)...

...Majd megérkezik Gábor a következő kommentel:

06701154321 Kovács Jenő, Csepel, Körmöc utca 14, tőletek 3 sarokra.

#köszönjükgábor #ennyiakülönbség :)

Mindenkinek legyen szép a napja ! :)

Advanced Flight 2018.04.06. 00:26:45

@vackor1: mert Gábor nem jött rá, amire a csajok igen: Ildi csak dumálni akar, és kellett valami téma indításnak XD

2018.04.06. 01:39:38

@HenGau: "Erre minden élőlény képes."

Hát pont ez az, hogy nem minden élőlény képes erre. Én például nem vagyok erre képes.
A magasztosság kérdése érdekes. Szerintem sincs benne semmi magasztos, biológia, de azt írni, hogy erre minden élőlény képes, az ostobaság. A nőknek is egyre kisebb része képes rá és nem csak a terméketlenségük miatt, hanem mert agyban nem nőnek fel a feladathoz huszonéves korukra.
És itt jön a másik probléma: a nők se képesek gyerekszülésre bármikor. Az úgynevezett primary fertility window tizenéves koruktól nyitott kb. a húszas éveik végéig. Aztán még lehet a harmincas éveikben is próbálkozni, de kevesebb sikerrel, több genetikai rendellenességet kockáztatva.
A posztban leírtakkal nagyjából egyetértek, egy nő, aki nagyjából semmihez se ért és nem tud megcsípni egy jó munkát és nem épít karriert, ha talál egy férfit, aki elveszi és akinek gyereket szül, akkor elmondhatja, hogy háztartásbeliként boldog és teljes életet élt és társadalmi megbecsülést is kap emiatt. Egy férfinak erre a háztartásbeli életre esélye sincs.
A Kádár-rendszerben nőttem fel, számomra természetes volt, hogy az anyám dolgozott.
Jelenleg Ázsiában élek, itt nagyon erősen le vannak osztva a szerepek. Amelyik nőnek munkája van, az a legritkább esetben vállal gyereket, ha vállal is, azt egy nanny fogja felnevelni. Amelyik nő szül és a férje eleget keres (ehhez nem kell mérnöknek vagy orvosnak lenni), az viszont sose megy vissza dolgozni, egyszerűen otthon marad és a hobbijainak él. Egy nő, akinek gyerekei vannak és mellette dolgozni kénytelen, mert a férje nem keres eleget, az itt a lesajnált, szerencsétlen, lenézett proli kategóriába esik.

csakférfi 2018.04.06. 05:29:53

"Ha a környezet ellenséges,akkor a sejt a túlélést választja,ha barátságos akkor a szapirodást."
Biológiai alaptétel.
Ezen "megfontolásból" az élet (az evolúció) a nőnek "adta" a szaporodás képességét.
A férfinak pedig a "túlélés" képességét.
Miért?
Mert szülni veszélyes egy olyan helyen ahol lehetsz préda.
Vagy Megfagyhatsz....megfulladhatsz...stb.
Így a szapporodás az élet fenntartása....hosszútávon biztosított.
Bölcs döntés az evoluciótól.
:)

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.06. 05:38:50

A nő fő erőssége az életvédelem, a férfié az erőszak. Mindkettő együtt szükséges egy egészséges társadalomban.

2018.04.06. 06:14:10

@HenGau:
Nagyon jól látod. Én hozzáteszem, nincs nenne semmilyen alkotás. Márpedig az ember, legyen férfi vagy nő, bizonyos értelembe alkotni szeretne. Nem véletlen, hogy azok a nők, akik anélkül szülnek, gyereket nevelnek, hogy a család-takarítás-vásárlás háromszögön kívül soha nem kötötte le semmi őket, belül végtelenül frusztrálttá válnak. Ezzel szemben a cikk másik állítása, hogy a férfi pótolja a munkában azt a hiányérzetet, hogy nem tud szülni, szintén fals. A féfiban nincs is ilyen ösztön, a munka nem pótlék, hanem része a kiteljesedésnek, már ha nem gyái szalagmunkáról van szó.

2018.04.06. 06:35:31

@diszkriminans: "Nem véletlen, hogy azok a nők, akik anélkül szülnek, gyereket nevelnek, hogy a család-takarítás-vásárlás háromszögön kívül soha nem kötötte le semmi őket, belül végtelenül frusztrálttá válnak."

Egy nő nagyon jól elvan a háziasszony szerepben ott, ahol ezért nem nézi le és nem sajnálja le a környezete.
A frusztráció, amiről írsz nem belülről fakad, hanem a környezet, társadalom cseszegetése idézi elő. Egy nő teljes és boldog életet tud élni úgy is, hogy soha, semmilyen más munkát nem végez, mint házimunkát, gyerekei körüli teendőket.
Nekem se kellene persze ilyen örökre otthon maradó nő, de ez a neveltetésemből fakad, ami 20. századi kelet-európai szocialista/marxista, semmiképp nem hagyományos társadalmakra jellemző.

2018.04.06. 07:00:59

A szülés reprodukciós ösztön. Nincs benne semmi kiteljesedés vagy tudatosság. A mai modern világban van olyan buta nő (ősember szintű intelligenciával), aki úgy szül például, hogy még maga is meglepődik rajta, hogy gyerek pottyant ki. Nem tudatosan és nem kiteljesedésből vállalta.
A civilizált társadalom pedig még ennél is rosszabb! Sok nő szül azért, mert olyan cuki egy kisbaba és legyen neki is, vagy éppen ne unatkozzon, legyen kivel babázni. Aztán van aki gyerektartásért, mert abból ellehet éldegélni, ha jó partit csinált. A gyerekvállalásban egy hatalmas önzés is van. A megszületendő gyereknek nincs beleszólása, viszont le kell élnie egy életet. Tanulnia, dolgoznia, betegségekkel szembenéznie.
A szülés egy tök közönséges állati reprodukció, amit a civilizáció misztifikál és irányítva kihasznál.

2018.04.06. 07:38:23

@karandash:
Fordítva látom, épp azt a nőt cseszegetik, aki ennél többet akar. Mellesleg épp az ulyen frusztrált háztartásbeli nők hajlamosak leginkább a sok áltudományos hóbort befogadására (homeopátia, oltásellenesség, ezotéria, stb., stb.).

szepipiktor 2018.04.06. 07:43:29

Azért, ha ezt a témát 2018-ban valaki előhozza, tényleg nagy károkat okozott egy generációban a genderfilozófia...

2018.04.06. 08:09:52

"Egy nő bármikor képes az alkotás legmagasabb fokára, a gyermekszülésre" - egy frász. Csak ha megdugják. Nem egy ismerős nő küzd ezzel a gonddal: 40 éves koráig várta az igazit, most meg a kutya sem akar neki gyereket csinálni. Hogy a férfiakban óriási űr tátong, amit be akar tölteni? Lehet az íróban az tátong. sőt magam is úgy érzem, De a férfiak többsége boldogan elvan a hobbijával, a munkában sem igyekszik a létezésének értelmét keresni.

odamondó 2018.04.06. 08:32:46

Érdekes, de nagyon idealizált dolgokat írsz.

Nők azért paráznak kevesebbet, mert bele van kalkulálva a létezésükbe a tuti fickó... Ha nem így, de max úgy úgyis találnak valakit aki kiegészíti az ő kis fizetésüket ezért alapvetően egy barátibb akár kevesebbet is fizető munkát hajlandóak elvállalni (volt erről usaban kutatás ez a melegekre is jellemzőbb)

Férfi munkahajtásáról: ja így tudod megtalálni a magas szintű nőt. Kiteljesedés a munkában? Hát biztos van ilyen madár is a világban én azért kevésbé gondolnám, hogy sokan lennének (1% talán) amúgy azért dolgozunk, hogy legyen pénz amit el lehet költeni magunkra, nőkre, családra.

2018.04.06. 08:37:33

@Klesk:
A francokat, mesterséges megtermékenyítés, random palival megdugatás, ezernyi lehetősége van, ha mindenáron gyereket akar egy nő. Mindehhez csak erős anyagi háttér kell. Ahhoz meg le kell tenni valamit az asztalra.

2018.04.06. 08:39:29

@diszkriminans: Ezernyi lehetősége? Hiszen másodiknak már te is csak a megdugást említetted. :-) Amúgy a mesterséges megtermékenyítés valóban lenne, de nem nagyon akaródzik a nőknek olyat tenni.

2018.04.06. 08:40:03

@odamondó:
Nem tudom hány százalék, de USA-ban vagy Nyugat-Európában 1 év felsővezetői fizetés + bónusz után simán vissza lehetne volnulni, mégsem történik ez tömegesen. Persze, mert aki odáig jut, az már kiscica korában is munkamániás volt.

2018.04.06. 08:43:39

@Klesk:
Ok, nem ezernyi, de a megdugatásnak azért vannak kombinációi (random palival megdugatja magát, aztan ne. jelentkezik, random palival megdugatja magá, majd eltartásit zsarol, megegyezik valakivel). Akinek nem akaródzik a mesterséges megtermékenyítés, az nem is akar igazán gyereket. Mellesleg az a zsarolós verziónál is aljasabb, ha valaki csak azért aar magának férjet, mert gyerekeket akar.

Amineknevetadokelveszik 2018.04.06. 08:44:42

bármikor képes?? Az élete során kevesebb ideig képes szülni, mint amennyit képtelen rá. (feltéve, hogy feltesszük hogy cél a nagy valószínűséggel egészséges utód születése)

2018.04.06. 08:51:17

@diszkriminans: Persze, Többféle mód lehet a megtermékenyítésre, de a cikk azt akarta bemagyarázni, hogy erre a nő csak úgy, magától, bármikor képes. Hát nem. Csak férfivel képes. Vagy megdugatja magát, vagy leadott férfispermát rakat be, de másképp nem. Nincs semmiféle csodálatos képessége. Semmivel sincs több, mint a férfinak. Ez egyik csak megszülni képes, a másik csak megtermékenyíteni - nincs értelme misztifikálni az egyiket és figyelmen kívül hagyni a másikat.

csakférfi 2018.04.06. 09:07:47

Simone de Beauvoir (születései neve: Simone Lucie-Ernestine-Marie-Bertrand de Beauvoir) (Párizs, 1908. január 9. – Párizs, 1986. április 14.) francia írónő, filozófus. A 20. század második felének egyik népszerű, meghatározó feminista, egzisztencialista gondolkodója. Nagy hatással volt a második világháború után megerősödött fogyasztói, jóléti társadalomban felnövő ifjúságára.
...
...
Bírálói őt teszik felelőssé azért, hogy a feminizmus a második hullámában kifejezetten férfiellenes, anyaság és családellenes irányt vett
....
...
Gondolatai a női nemi szerep totális leértékeléseként és elutasításaként értelmezhetőek: „A kamasz lány azért iszonyodik a havivérzéstől, mert jóvátehetetlenül besorolja az alacsonyabb rendű, csonka emberi lények kategóriájába.”[9] A nő „balsorsa az, hogy biológiailag az élet reprodukciójára rendeltetett.”[9]

Kritikusai szerint a családellenességet leplezetlenül jeleníti meg: „A házasság „visszataszító konvenció”[9] „Míg le nem romboljuk a családot a család mítoszával együtt, a nők elnyomatása fennmarad.”[9] „A házasság megkétszerezi a családi kötelezettségeket s minden egyéb társadalmi gyötrelmet is.”[9] „El kellene tiltani, hogy a nőnek egyedüli hivatása, szakmája lehessen a házasság.”[9]

Anyaságellenessége a bírálók szerint kifejezett és vitathatatlan: „Az úgynevezett ,anyai ösztön' nem létezik, legalábbis ami az emberi fajt illeti...”[9] „Egyetlen nőt sem szabad felhatalmazni arra, hogy otthon maradjon gyermeket nevelni... Azért nem szabad ilyen választás elé állítani a nőket, mert ha van ilyen alternatíva, túl sok nő fogja választani...”[9] A magzat „véletlen burjánzás az anyaméhben, léte nem igazolt.”[9]

Wiki idézet a "gender elv" kiagyalójáról.

Amíg ilyen őrült elmeháborodott idióta eszméknek táptalajuk van.
Sőt egyesek ezt elfogadják igaznak....addig ndm beszélhetünk "civilizált" ...vagy homo sapiens (értelmesen gondolkodó ember) -ről.
Cdak idióták közössége.

odamondó 2018.04.06. 09:30:54

@diszkriminans: semmilyen fizetésből sem lehet nyugdíjba vonulni, mert az emberek 99%-a ahogy növekedik a fizetése úgy növekednek az igényei is. Tehát ugyanúgy dolgoznia kell, hogy eltartsa magát, családját. Például a felsővezetőnek magán iskolákba jár a gyereke jó egyetemre ami kapásból a millió eurót súrolja amíg a gyerek fel nem nő...

2018.04.06. 09:36:48

@odamondó: Ugyan már, Nyugat-Európában és a világ jobb helyein akkor kezdenek az emberek igazán utazni, amikor nyugdíjba mennek. Csomó öreg embert, házaspárt lehet látni minden nyaralóhelyen. Csak persze nem magyart. Mert a 3-400 eurós nyugdíjból nem nagyon lehet.

agarik 2018.04.06. 10:01:39

A fiúknak fütyijük van, a lányoknak meg puncijuk.

alien 2018.04.06. 10:14:47

ez jó nagy humbug

Terézágyú 2018.04.06. 10:19:51

@abcd1234:
"A gyerekvállalásban egy hatalmas önzés is van. A megszületendő gyereknek nincs beleszólása, viszont le kell élnie egy életet. Tanulnia, dolgoznia, betegségekkel szembenéznie. "

Ez csak egy duma - amit a költők is gyakran megírtak :)

Nyilván nincs beleszólása senkinek, hogy megszülessen-e," kapjon-e a szelleme anyagi testet" - még Jézusnak se vót beleszólása :)

Semmilyen élőlénynek nincs beleszólása.

2018.04.06. 11:13:21

@odamondó:
Egyrészt a 99% erősen túlzás, tekintve, hogy a felső-közép rétegben sok a gazdag nyugdíjas, de a lényeg akkor sem ez, ezek az emberek senkiknek éreznék magukat, ha holnaptól nem dolgozhatnának. És nem csak felső szinteken vannak ilyenek.

moonshadow 2018.04.06. 11:27:01

1. Az utódnemzés biológiai funkció, amelyre egy baktérium is képes, individuális teljesítménynek beállítani nevetséges.
2. A férfi képes egy bizonyos célért dolgozni, amelyet ha elért tud örülni neki, élvezni annak előnyeit és egy adott szintet elérve szeretne pihenni, kiélvezni munkája gyümölcsét, vagy éppen gyönyörködni a létrehozott rendszer működésében.
3.Ellenben egy nő soha nem egy bizonyos célért dolgozik, hanem az oda vezető út folyamán és az elért célért folytatott munka közben begyűjthető, kívülről kapott visszajelzésekért. Ezért kell felrakni az instára, hogy szült, hogy fodrásznál volt, hogy nyaralni volt, hogy étteremben volt, hogy autót vett, stb.
Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy a nő soha nem elégszik meg semmilyen elért szinttel, neki a folyamatos fejlődés illúziója kell és közben az ezért kívülről kapott elismerések, valamint a tudat, hogy figyelnek rá, és hatással van a világra.

odamondó 2018.04.06. 12:15:00

@Klesk: ez most mire válasz? Nem értem.

@diszkriminans: biztos benne van a hatalom is nem csak a pénzért akar dolgozni egy felsővezető, de minden ember növel az igényein ahogy emelkedik a fizetés. Nagyobb ház, autó, jobb étterem, jobb szállodák stbstb. Az emberek ilyenek... így ha akarna se nagyon tud nyugdíjba vonulni.

2018.04.06. 12:26:19

@odamondó: "semmilyen fizetésből sem lehet nyugdíjba vonulni, mert az emberek 99%-a ahogy növekedik a fizetése úgy növekednek az igényei is. Tehát ugyanúgy dolgoznia kell, hogy eltartsa magát, családját. Például a felsővezetőnek magán iskolákba jár a gyereke jó egyetemre ami kapásból a millió eurót súrolja amíg a gyerek fel nem nő..." - erre. Van, ahol bőven elegendő.

2018.04.06. 12:34:16

@odamondó:
Az nem mindegy, mennyivel növeli. De elég sokan vannak, akiknek idejük sincs elkölteni a pénzüket. A nagyobb ház meg adott esetben simán vavyonfelhalmozás, amit ha elad, ugyanakkorát kap a munkahelyétől távol a töredékéért.

2018.04.06. 12:37:16

@moonshadow:
A 2 és a 3 buta általánosítás. Csak a környezetemben rengeteg 3-asban leírt típus van a férfiak között, illetve fordítva, 2-es a nők között. Ezek nemtől független személyiség kategóriák. Ha igazad lenne, nem létezne a facebookon alig posztoló nő, illetve nem léteznének pózolós férfiak sem.

odamondó 2018.04.06. 13:01:25

@Klesk: ez még mindig nem válasz. Mi az hogy bőven elegendő? Micsoda? :D WTF. Totál nem értem. Ha növelem az igényeimet akkor mi elegendő?

@diszkriminans: Persze vannak okos emberek akik nem mérhetetlenül növelik, de a legtöbb növeli és ugyanúgy belekerül a mókuskerékbe mintha 100 nettóért dolgozna. Továbbá hozzászoksz a jóhoz és nem akarsz belőle leadni tehát újfent dolgoznod kell...

2018.04.06. 13:19:51

@odamondó: Mert nem növekszik az igény egy szint felett. Ugyan ezt innen nehéz elképzelni, de volt egy cikk nemrégiben (nem találom most), ahol azt elemezték, hogy mennyi az ideális fizetés. Elég sok volt persze, de volt limit, ami felett nem növekedett a boldogságszint, és nem lehetett vele érdemben mit kezdeni. Nyilván vannak kivételek, de a többségre ez igaz. És ha megfigyeled, a vagyonos emberek jó része elég hétköznapi életet él. Sok piszok gazdag embert ismerek, akiről sosem mondaná meg senki. Szóval én úgy gondolom, ha az én IT középvezetői munkámat nem itt végezném, hanem mondjuk Németországban 40 éven keresztül, akkor bőven lenne annyi nyugdíjam, hogy ezt az életvitelt folytassam.

csakférfi 2018.04.06. 13:50:17

@Klesk:
Nyugdíj?
Ha a migráció nem lesz sikeres a német nyugdíjrendszer összeomlik.
:)

odamondó 2018.04.06. 17:15:17

@Klesk: mindig növekszik az igény ha azt az egyén úgy akarja. A világ arra van kitalálva, hogy a legesleggazdagabb is el tudja költeni a pénzét. Veszel sportautót, hajót, magánrepülőt ne viccelj már... amúgy ha arról beszélünk hogy mi az a kereset amitől az ember a legboldogabb akkor természetesen más a téma és abban igazad van, hogy a kimutatások szerint $100k volt a maximálisan elérhető boldog állapot ahol még a munka és a szabadidő összeegyeztethető. Aztán írod a nyugdíjat. De arról hol volt egyáltalán szó? Én arról írok az első komment óta, hogy kereshet valaki 10 millió eurót évente ha az igényeit magasra teszi ugyanúgy kénytelen lesz folyamatosan dolgozni.... (és magasra fogja tenni, mert te se gondolod komolyan hogy a 10 milliót kereső CEO az majd koszos farmerben jár, mert az is oké... PERSZE ahogy írtam a véleményem szerint van egy kis % aki nem ilyen de ez a ritkább)

moonshadow 2018.04.06. 20:26:19

@diszkriminans: Ez megalapozott általánosítás. Egy férfi elmegy pecázni, vagy vasútmodellezik, vagy barkácsol egy sör mellett, esetleg néz egy meccset és képes ettől jól érezni magát, telibe szarja, hogy ez másnak tetszik vagy sem, mert maga a tevékenység tölti el örömmel. Egy nő csak akkor képes jól érezni magát, ha olyan dolgot csinál ami kinézetben, státuszban, vagy egzisztenciában elismerést vált ki. nem annyira maga a tevékenység tölti el örömmel, hanem a kapott pozitív visszajelzések. Sok válásnak ez az oka, hogy a férfi szeretné magát jól érezni és pihenni már egy bizonyos elért szinten, mondjuk megvan a tehermentes otthon, felség, autó, gyerek, most már hagyják békén meccset nézni.
A nő a férfi pihenését, szinten stagnálását köldöknézésnek tartja, mert egy nőnek soha nem elég egy elért szint, kellene nyaralás, új autó, verjük szét a fürdőszobát és tegyük át a konyha helyére, menjünk nyaralni, mindegy lófasz, csak lehessen valamivel dicsekedni. Bár férfiak között is megvan ez a viselkedés, de általában csak a nők figyelmének a felkeltése céljából.

Advanced Flight 2018.04.08. 09:05:25

@moonshadow: az, hogy csak ilyen primkó nőket ismersz, kizárólag téged minősít. Mondanám, hogy járj igényesebb társaságba, de vélhetően nem vagy azon a szinten, hogy ilyesmit megengedhess magadnak. Nem anyagilag értem...
süti beállítások módosítása