Györfi András

Szaúd-Arábia királya Yodával tárgyalt a tankönyv szerint

2017. szeptember 23. 16:10 - Györfi András szerk

_97980292_yoda.jpg

A történelemhamisítás önálló kutatási terület lehetne a történészek számára, feltehetőleg az is. Az a csata nem így volt, az a hadvezér nem azt mondta, nem is félmillió, csak húszezer ártatlan áldozat volt és így tovább. Gyakori jelenség, még az itthoni, előző rendszer is előszeretettel kozmetikázta a gyerekeknek, középiskolásoknak oktatott anyagokat. 

Egyesek szerint a mai oktatásba is szívesen nyúl bele a hatalom Magyarországon, de ez most nem tartozik ide. Az viszont egészen biztos, hogy a most ősztől frissen vagy újra iskolapadba ülő szaúdi fiatalok izgalmas képet találhattak az egyik könyvükben. A király mellett egy feltehetőleg fontos dokumentum aláírásakor nem más ült, mint az Erő egyik legnagyobb tudora, a közel ezer esztendőt megélt, Jedik egész sorát oktató mester, maga Yoda.

sssss.png

A híradások szerint megkeresték a fotót készítő tudósítót, ő maga is értetlenül áll a képe ilyetén "felhasználása" előtt. Nem emlékszik sem Yodára az eseményen, sem az űrhajóra, amivel feltehetőleg érkezett a Galaxis egy másik bolygójáról. A helyi hatóságok pedig vizsgálatot indítottak. Állítólag. 

Előkerült a manipulált fotó alkotója, egy szaúdi művész aki Shaweesh néven ismert. Elmondása szerint egy kép sorozatról van szó, az eredeti inspirációt az adta, amikor látott egy fotót az egyiptomi elnökről Miki Egér mellett állva egy Amerikába tett látogatása során.

Darth Vader, Amerika Kapitány és még sok más amerikai popkult ikon került elhelyezésre közel-keleti vezetők mellé az alkotásain. Nem tudjuk egyelőre, hogy szándékosan vagy egy hiba folytán tették e be a képet a tankönyvbe a szerkesztők.

A mai király akkor még amúgy apjának, az előző királynak dolgozott, éppen az Egyesült Nemzetek találkozóján írt alá egy fontos papírt. Hiába, amikor fontos döntést hozol, nem árt, ha melletted van Yoda. 

Ez erő legyen veletek.

1 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hefe 2017.09.24. 09:43:38

ja, meg orulhet, hogy a fejet nem csaptak le erte, ami arrafele idonkent elofordulhat...
süti beállítások módosítása