Györfi András

IRC: az internetek hőskorának gyöngyszeme

2018. február 07. 19:07 - Györfi András szerk

irc_2.jpg

A tegnapi, új generációs kategóriát, a Xennial-okat bemutató posztom hamar átcsapott technológiai nosztalgia estbe a kommentek között. Ennek megfelelően egy ikonikus eszközről lesz ma szó. A Xennial generáció tagjai közül ki ne használta volna a hírs-neves Internet Relay Chat-et, az örök kedvenc IRC-t.

Az egyik kommentelő elmondása szerint odáig tolakodott a még gyermekcipőben járó internetek az életében, hogy a másik felét is a kezdetleges felhasználói felületet nyomkodva találta meg. Bizony, az IRC nagy dolog volt, az ő rövid története következik.

Beszédes már maga a név is, ma már természetes, hogy mű és mozaik szavakkal, fantázianevekkel illetik a startupperek a webes vagy okostelefon alapú projektjeiket. Nem volt ez mindig így, anno még fontos volt, hogy az internet szó is szerepeljen névadáskor.

f7d4ab3e1d8171c34bfa7078fb0a2437.jpg

Az Internet Relay Chat (elterjedtebb nevén IRC) egy kliens-szerver alapú kommunikációt lehetővé tevő csevegőprotokoll, melynek segítségével emberek tíz- vagy akár százezrei is cseveghetnek egy időben, különböző témákban, illetve „csatornákon”.

Így szól a vonatkozó Wikipédia cikk, fontos kiemelni, hogy emberek "tíz- vagy akár százezrei is cseveghetnek", tehát egyszerre (!) akár tízezer (!) ember is használhatja az eszközt. Döbbenetes, persze a milliárdnyi felhasználót sorakoztató online térben ez ma már kézenfekvő.

De mégis érdemes ízlelgetni a dimenziókat, akkor ez tényleg óriási dolog volt, először érthettük meg, hogy micsoda nagy dolog az internet. Én magam is, míg élek emlékezni fogok, hogy léptem be egy-egy csetszobába a kettős kereszt karakter segítségével.

Az első IRC-klienst és -szervert 1988 nyarán Jarkko Oikarinen (WiZ) készítette el, a finnországi Oulu Egyetemen. Célja az Oulu Box nevű BBS-rendszerhez készített, MultiUser Talkra keresztelt, valós idejű csevegést lehetővé tevő kiegészítő kiváltása volt.

Az első szerver a tolsun.oulu.fi címen volt elérhető. Az új rendszer megalkotásában Jyrki Kuoppala és Jukka Pihl segített Jarkkónak. Ez még csak az IRC-nek egy nagyon kezdetleges változata volt, mert csak privát üzenetküldési lehetőség volt benne.

A klienstől kliensig kommunikációt (CTCP) már ekkor is támogatta a rendszer, viszont csatornák még nem léteztek. A kész programok első verziója augusztus környékén került fel a gépre.

Szintén a Wikipédiáról, innen eljuthatunk az Irc.hu-ra is, 2003. óta nincs új információ az oldalukon. Emlékezetesek a támadásra használt eszközök is, egy barátommal mi is eljátszottuk, hogy elindíttattunk egy programot az IRC-en keresztül a másik gépén, szabadon nyitogathattuk a CD-ROM meghajtóját, más módokon is játszhattunk a gépével.

irc_1.jpg

De hiba lenne múltidőben beszélni az IRC-ről, mind a mai napig él és virul. Bár csökken a felhasználók száma, még mindig rengeteg user vár egymásra a felületen. Még egy árnyalatnyival közelebb voltunk a programozás világához, még legalább egy nagyon picit használnunk kellett az agyunkat ahhoz, hogy cseveghessünk.

Nem volt minden úgy kialakítva, hogy egy három éves is elboldoguljon az eszközzel. Persze nem volak emojik, gifek és egyebek, mégis remekül összekötött minannyiunkat. Barátságok, szerelmek szövődtek az egyes IRC szobákban, remek időtöltés volt, izgalmas, tanulságos, életreszóló. Ha tetszett a poszt, kövess a Facebookon!

komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása