Györfi András

Ezért ne egyél húst

2017. augusztus 27. 20:08 - Györfi András szerk

meat-feature-v1.jpg

Évtizedek óta húzódó vita, hogy a vegetarianizmusnak van e értelme, létjogosultsága, az egész csak egy divat vagy van komoly, akár tudományos háttere. Szintén ködös sokak fejében, hogy miért vannak, akik szárazföldi állatokat nem, halat viszont esznek, mi járhat a fejében annak, aki csak zöldséget vagy akár csak gyümölcsöt hajlandó enni.

Én magam lassan egy éve nem eszem húst, ennek apropóján elhatároztam, hogy összeszedem az (ész) érveket és belső indíttatásokat, amik a húsevés kerüléséhez vezetnek, vezethetnek. Kezdjük a tudományosabb érvekkel.

Fogazatunk

Az állatvilág jócskán leegyszerűsítve felosztható húsevő, növényevő és mindenevő élőlényekre, köztük az emberre. Érdemes belegondolni, hogy milyen fogazata van egy klasszikus húsevőnek, például egy (nagy) macskának. Illetve mit látunk, ha belenézünk egy tehén, kecske, birka vagy ló szájába.

human-anatomy-teeth.png

Az emberi fogazat illetve a növényevők, a mindenevők és a húsevők fogai.

Egyértelmű, hogy az emberi fogazat a növényevők fogazatára emlékeztet. Nagyjából. Viszont ez a fogas kérdés elég fogas, ugyanis akár hiszed, akár nem, a nyúl is megeszi a húst, ha nincs más kaja. Érzésem szerint ez rávilágít az élővilág egyik fontos eszközére, a rugalmasságra. Az ember meglátásom szerint inkább mindenevő, mintsem húsevő. Márpedig ha ehetünk csak növényeket is, akkor minek ennénk húst. 

Ízlelés

Az előző pont utolsó mondatára sokak fejében felmerül a gyors válasz, azért eszünk húst, mert finom. Biztos, hogy finom a hús? Próbálj meg egy darab nyers húst a nyelvedre helyezni, ne legyen rajta se só, se semmi. Semmit sem fogsz érezni. Ugyanis az ember nyelvén nincsenek olyan ízlelőbimbók, amikkel húst lehetne érzékelni. A sütés, sózás, fűszerezés, pácolás, egyéb konyhai praktikák adnak ízt a húsnak. Ez szintén elgondolkodtató.

A bélrendszerünk arányai

A növényi táplálékok emésztése azok molekuláris struktúrája miatt lassabb és nehezebb feladat a szervezet számára, ez így van nálunk is és minden más állatnál is. Éppen ezért a növényevők bélrendszerének mások az arányai, a vékonybél szakasza hosszabb. Az emberi bélrendszer arányai hasonlóak, mint a növényevő állatok esetében. 

Kémhatás

A gyomor kémhatása szintén kulcs tényező, az emberi gyomor ebben is a növényevőkre emlékeztet.

Vas

Gyakori ellenérv a vegetarianizmussal szemben, hogy nem viszünk be elég vasat. Ez egyszerűen hülyeség. Sőt, egyes kutatások szerint a tisztán növényi alapú táplálkozással több vasat kap a szervezet, mint amennyit a húst is fogyasztó emberek kapnak.

Fehérje

Gyakori érv a remekül tájékozott, önjelölt táplálkozástudományi fotelharcosoktól, hogy ha nem eszünk húst, nem kapunk elég fehérjét. Például aki szeret gyúrni, annak fontos, hogy sok húst egyen. Óriási baromság. Vannak vegán testépítők akik ezerszer erősebbek és egymilliószor jobban néznek ki mint sok Big Mac titán aki a húsevés pártján van.

derek-tresize-vegan-front1.jpg

Derek Tresize, egy vegán testépítő.

Az intenzív állattartás borzalmai

Ezzel a ponttal áttérünk egy másik területre, arra, hogy hogyan is élnek, mennyit szenvednek az állatokat, amiket megeszünk. Ha csak nem vagy totálisan hülye, jól tudod, hogy már nem a Kossuth utcai Józsi kertjében szaladgálnak a disznók, akiket a tányérodon látsz viszont.

Az úgynevezett intenzív állattartás elképesztő körülményeket jelent az állatoknak. Összezsúfolva, antibiotikumokkal és ócska táppal tömve sínylődnek egészen addig, amíg meg nem ölik őket. 

Minden energia

A spiritualitástól irtózó, szuperokos olvasók ezt a pontot átugorhatják. Bizony, minden energia. A halálfélelem, a rettegés és a halál maga rengeteg stresszel jár egy állat számára. Márpedig ha hiszed, ha nem, azzal, hogy megeszel egy így meghalt állatot, ez rád is hat, te is kapsz belőle, hat a közérzetedre, a lelkedre, hangulatodra.

Közérzet és bélgázok

Az előző pont említette már a közérzetet. Igen, aki nem eszik húst, az könnyebbnek, könnyedebbnek érzi magát testileg, lelkileg és szellemileg egyaránt. Arról nem is beszélve, hogy ugyan természetesen ha csak zöldséget, gyümölcsöt, kenyeret és akár néha finomított élelmiszereket, például kekszet eszünk, akkor is lesznek bélgázaink. De mennyiségben és minőségben (elviselhetetlenségben) közel sem annyi, mint a húsevők esetében.

De így unalmas lenne a kaja!

Sokan hiszik azt, hogy ha nem ehetnek húst, akkor egyoldalú, unalmas, íztelen lesz az étkezésük. Óriási tévedés. Millió és egy nagyon, nagyon jó kaja van, aminek semmi köze a húshoz! Tény, hogy nem könnyű átállni ebben sem, de hamar megismered azokat a kajákat, amik gazdaggá tehetik az étkezésed.

Végezetül fontos hozzátennem, hogy nem vagyok "hittérítő", nem is lenne hiteles tőlem. Hiszen több mint harminc évig ettem húst, nem ritkán olyan szemetet is, mint amit a gyorséttermekben adnak. De váltottam és nagyon, nagyon jól tettem.

Próbáld ki, megéri! Sokkal könnyebb áttérni, mint hiszed! Illetve ahogy a bevezető is említette, ehetsz csak halat is a zöldségek, gyümölcsök mellett. A tisztán és kizárólag növényeken alapuló étkezés, a nyers vegán viszont olyasmi, ami nekem is túlzás.

Azért a csoki és a sör olyasmi, amitől lehetetlen megválni.

Ha tetszett a poszt, kövess a Facebookon

15 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.08.28. 07:43:57

Röviden összefoglalva: kapitális barom vagy.
Hosszabban: fogazat teljesen más, mint a növényevőké, ált.iskolai, biológia volt még az én időmben.
Bélgáz, fingszag: javaslok egy két napos lencse vagy babkúrát, utána pofázz! :D

Imádom az ilyen önjelölt, feketeöves táplálkozási szakértőket.

Györfi András szerk 2017.08.28. 12:50:13

@hullajelölt88: Noha a kommented minősíthetetlen, mégis hasznos volt, emlékeztetett arra, hogy betegyek egy képet a fogazatokról.

spinat 2017.08.28. 16:12:43

@Györfi András blog: a rágófogakat miért felejtetted ki? nézd már meg a csimpánz fogazatát. a bélrendszer abszolút nem a növényevökre hasonlít. Ez mind általános iskolai tananyag. Fehérje. persze, hogy van a növényekben is, csák más mennyiség és más összetétel. Az álalttartás módja jó pont, de már az is sokat segitene, ha mindenki ritkábban enne húst. Bizonyos növények termesztérse pedig mág nagyobb környezetkárosító is, mint az állattartás. A bélgáz nem csak attól függ mit eszel, hanem a bélflórától is.
Ja, bélflóra: hiányoznak a növények hatékony lebontásához szükséges baktériumok.

It's ME! 2017.08.28. 16:21:35

@hullajelölt88: Egymillió up, ott a pont.
@Györfi András blog: Nem mondom, egyen mindenki, amit akar, de ne forszírozzon vele másokat. Köszi.

"Márpedig ha ehetünk csak növényeket is, akkor minek ennénk húst." Mondjuk azért, mert az ember könnyebben elbánik a hússal, és gyorsabban, több energiát szerez. Az emberi gyomrot elsősorban nem a cellulóz és társai megemésztésére találták ki. A hal mondjuk egy fasza dolog, gyakorlatilag egy vitamin és ásványianyag bomba, de pont ez miatt nem ajánlott naphosszat azt kajálni.

Egyébként meg ha valaki kurva egészséges akar lenni, akkor egyen _mindent_ . A változatos étkezést nem veri semmilyen tudatos vegetarianizmus.

Frenk12 2017.08.28. 17:30:48

Érdekelnek otthoni munkák, pénzkeresési lehetőség? (Nincs MLM, piramis, egyéb visszataszító dolog :) ) Amivel találkozhatsz: YouTube partner program és nézettség növelés, Instagram Marketing, Fordítási Munkák, Freelancer munkák (bármi, programozástól kezdve, videó vágás, amit el tudsz képzelni), Ingyenes Domain szerzés, Ingyenes VPS :)..
Csekkold: valodi-otthoni-penzkereses.blogspot.com/

2017.08.28. 18:46:08

@Györfi András blog: minősíthetetlen? Csak tükrözi a poszt színvonalát. A többit meg vitasd meg orvosokkal, biológusokkal stb., ha nekem nem hiszel.

karikaV43 2017.08.28. 21:34:39

Durva,hogy már ez is hit kérdés mint a vallás vagy a fidesz nem fidesz.
Kamu az egész amit összehordtál a biológiai részt meg vedd át kb. 7.osztály általános suli.
Az a testépítő csávó vajon melyik kategóriába indulna a Mr. Olimpián :)
Talán lehetne labdaszedő?
A vega étrend egyetlen előnye,hogy nincs előnye.
A szervezetnek kell a zsír és a hús is.
A legújabb örűlet a kókuszzsír vagy olaj is elég hamar dobott egy hátast a legegészségtelenebb összetevők közé.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.28. 21:38:23

Az ember mindenevő. Gumós zápfogai vannak. Innen kezdve a poszt vad baromság.

midnightcoder2 2017.08.29. 05:30:00

A post elég szomorú képet fest a magyar általános iskolai oktatás színvonaláról, különös tekintettel az alsós környezetismeretre. Kezdve azzal, hogy alapvetően nem csak növényevők és ragadozók vannak az állatok között, de mindenevők is. Ez utóbbiak Pl. a disznófélék. De sok ragadozó is megél hosszabb-rövidebb ideig növényi vagy részben növényi táplálékon, lásd nyest, medve, kutya. Az ember fogazata pedig ugyan nem is igazi ragadozó, de nagyon nem növényevő. Ha ezzel a fogazattal nyers növényt kellene enned ugyanúgy elég gyorsan éhen halnál, mint ha nyers disznóhúst. Max. a gyümölcsöket, illetve néhány répafélét tudnád fogyasztani, az pedig kissé leszűkítené az emberiség életterét, legalábbis a természetben. A megfejtés az, hogy mi már több millió éve feldolgozott kaját, Pl. sült húst eszünk, ennek pedig nyoma van a fogazaton is (illetve Pl. az arckoponya/agykoponya arányán, mivel az embernek nem kell akkora erőfeszítést kifejtenie a rágáshoz mint egy majomnak, így annyi izom sem kell hogy megtapadjon).

Vhattafaka 2017.08.29. 12:19:32

Én nem vagyok vega, meg vegán, sőt mindig is húsevő voltam és vagyok, egy dologban nem értek egyet a cikkben leírtakkal, a bélgázok résszel. Tapasztalatból mondom, hogy a növények sokkal több bélgázt termelnek, és nem csak a lencse, meg a bab, hanem pl a vöröshagyma és a saláta is.

Vhattafaka 2017.08.29. 14:26:31

Még a zöldborsó jutott eszembe, mint olyan növény, De a növényevő álatoknál, is jelentős, és bizonyított, mint pl a tehenek, és szarvasmarhát:
eletmodszer.com/masutt_olvastuk/tehen_metean_globalis_felmelegedes_hvg
www.agroinform.hu/kornyezetvedelem/mennyiben-felelosok-a-szarvasmarhak-a-klimavaltozasert-16230
index.hu/tudomany/2016/05/25/a_tulgyogyszerezett_tehenek_lefingjak_az_eget/
Magyar tudósféleség is magyarázott erről valamikor 1-2 éve.

De pl ott vannak a nyulak is, nem véletlenül nem adunk nekik sok friss zöldet, mert felfúvódnak.

whattafaka 2017.08.29. 14:45:29

@karikaV43:
"Az a testépítő csávó vajon melyik kategóriába indulna a Mr. Olimpián :)
Talán lehetne labdaszedő?"
Utánanézhetnél, mielőtt ekkora faszságokat írsz, nem égetnéd le magad. Labdaszedő?
www.greatveganathletes.com/derek-tresize-vegan-bodybuilder
Többszörös bajnok.

ez pedig csak érdekesség még, kutyaütő testépítőkről:
www.ecoo.it/foto/bodybuilder-vegetariani_1823.html

agnesko 2017.08.30. 16:07:54

Én őszintén, nem vagyok oda a legtöbb húsért (a halért igen). Megeszem, de ha választhatok, inkább eszem zöldségeket. Nem elvi, vagy egészségügyi megfontolás, csak nem vagyok oda a hús ízéért túlzottan. Egy dolog miatt nem vagyok még "halevő vega", hogy ezzel a paradoxonnal éljek: a párom viszont szereti a húst. Meló után kétfélét főzni pedig még akkor is macera, ha mindketten részt veszünk a főzésben. Ha valaki tud ajánlani egy szakácskönyvet, amiben olyan kaják vannak, amik könnyen, gyorsan el lehet készíteni húsos és húsmentes verzióban is, azt megköszönöm. Próbálkoztam már ilyenekkel (pl. rakott karfiol, tepsi felében hússal, másik felében rizzsel, vagy rizses hús, esetemben rizses zöldség), de jól jönne még pár ötlet.
süti beállítások módosítása