Györfi András

Mit jelent az, hogy értelmiségi?

2017. augusztus 12. 14:45 - Györfi András szerk

Egy gyakran dobált fogalom nyomában

knowledge-management-strategies_700x400.png

Mindenki szeretne sikeres lenni az életben. Gyerekkorunk óta tudjuk, hiszen a fejünkbe verik, a sikerhez sokat kell tanulni. Személyes véleményem szerint a sikerhez sokat kell dolgozni, de én csak egy újságíró vagyok, nem tudhatom. Az viszont biztos, hogy régóta él a közgondolkodásban egy gyakori fogalom, az úgynevezett értelmiségi.

Ági jogász, ő értelmiségi, Józsi hidegburkoló, ő pedig... nem az, legalábbis ez a logika rajzolódik ki. De mit jelent pontosan ez a szó? Mi a pontos definíció? Mint minden jó netpolgár, én is a Wikipédiához rohantam először: 

Magas (felsőfokú) iskolai végzettsége van; hivatásszerűen és rendszeresen részt vesz a társadalom (állam, gazdaság) irányításában és szervezésében; az információs anyag birtokában és annak mobilizálásával biztosítja a termelés műszaki-technikai fejlődését; a korábbi társadalmak által felhalmozott szellemi értékeket közvetíti; a tudomány, a művészetek stb. területein önálló alkotótevékenységet fejt ki, új értékeket hoz létre. - Az értelmiség tevékenységében különösen fontos tényező a szakmai és a hatalmi elem aránya és viszonya.

Ha elfogadjuk ezt a definíciót akkor a ma önmagukat értelmiségiként meghatározók java valójában tök rosszul használja a fogalmat, hiszen pusztán attól, hogy elvégzel egy főiskolát, még nem feltétlenül fogsz részt venni az "állam és gazdaság irányításában és szervezésében". A Gyakorikérdéseken ugyan ezt a kérdést feszegető topikban találtam egy szerintem értelmesebb választ:

Az értelmiségi többértelmű szó. Egyik jelentése az, hogy értelmiségi az, akinek felsőfokú végzettsége van. Másik jelentése az, hogy értelmiségi az, aki kreatív, önálló gondolkodásra képes, azaz saját rendszerben gondolkodik, új gondolatai vannak (tehát mondjuk egy egyszerű irodai dolgozó vagy általános iskolai dolgozó nem értelmiségi, de egy tudományos kutató vagy egy író az). Végül harmadik, kissé pejoratív értelme az, hogy értelmiségi az, aki a véleményiparban dolgozik (tehát a közvélemény alakításában vesz részt). Írók, újságírók, politikai megmondóemberek stb.

Őszintén szólva úgy érzem, hogy az értelmiségi fogalmát önmagukra aggatók valójában egy fontos társadalomtörténeti jelenségből táplálkoznak, az üzemanyag nem más, mint a buta egó. Kétkezi munkát végezni még mind a mai napig sokak szemében szégyen. 

Ha kétkezi munkát végzel akkor szinte senki vagy, piszkos vagy, szegény és az írástudók alatt állsz a társadalmi hierarchiában, ez a másik kedvenc agyrémem. Nem, nem vagy több attól, hogy elvégeztél egy felsőoktatási intézményt.

Borzasztó irritáló, ha értelmiséginek aposztrofálod magad vagy másokat úgy, hogy ebben elrejted az iskolázattlanabbakkal szembeni megvetésed. 

Lehet, hogy a szakmád szerint könyvekkel, papírokkal, írással foglalkozol, de ettől még az élet más területén lehetsz teljességgel fogalmatlan és üres. Természetesen tisztelet azoknak az értelmiségieknek akiket nem tölt el egy buta gőggel a diplomájuk.

Azt biztosan elvethetjük, hogy az írás, olvasás képessége az értelmiségi definíciója, hiszen noha még létezik analfabetizmus, biztosan nem tesz valakit értelmiségivé, ha le tud írni három mondatot. De akkor hol kezdődik az értelmiségi lét?

Az érettségi úgy tűnik sokak szerint még nem elegendő. Akkor egy főiskolai diploma? Legalább egy egyetemi diploma? Legalább két egyetemi diploma? Legalább 50 elolvasott szépirodalmi mű és legalább 100 átrágott szakkönyv?

Ihat-e egy értelmiségi? Mutatkozhat-e pocsolyarészegen, üvöltözve egy felelős, több diplomás ember? Ez megtörténik a hétköznapokban, ez egészen biztos, az más kérdés, hogy érezzük, ez nem helyén való. Egyet jelent e a sikeres élettel a magas iskolázottság?

Aki diplomás? Aki jó családból való? Bizonyos foglalkozások: a mérnök, a kutató, az író, az orvos? Nem, nem. Ez mind lehet, de nem ez teszi. Mi teszi az értelmiségit? Szerintem az értelmiségit attitűd teszi, kétféle: a kultúra termékeihez fűződő tartós, lételemszerű fogyasztói viszony; a produktum a világ megértésének eszköze, nem kikapcsolódás, felelősségvállalás a közösségért: tájékozódás, aktivitás és progresszív gondolatok, a jövő megformálása. Értelmiségi az, aki akar valamit. 

Aki gyanakszik, hogy közhelyet hallott, és nem a néhány unásig ismert fordulattal hőbörög, hogy ú, Alföldi, ú, Esterházy, meg ú, Tyereskova, hanem ha valami nem nyújt neki műélvezetet, akkor megpróbálja megismerni a jelenséget. Ha eljátszaná, hogy nyújt, akkor sznob lenne. Nem sznob, viszont türelmes, nem legyint, hogy jaj, a nagy művész, hogyne. Addig nézi, figyeli, míg meg nem érti. Miért szereli a zongorát az általánosan zseninek tartott Jarrett a Tokiói koncert közepén? Beleássa magát.

Értelmiségi az, aki szenvedélyesen gondolkodik, nem csak a kényszerpályák viszik.

Ez a meghatározás a Csakazolvassa.hu-ról származik és nekem tetszik. Későbbi posztokban könnyen lehet, hogy szó lesz a jelen kor egyik abszurd jelenségéről, a diplomahalmozásról illetve arról, hogyan és miért érnek el óriási sikereket nulla iskolával rendelkező emberek. Mondd el mit gondolsz egy kommentben illetve szavazz!

Ha tetszett a poszt, kövess a Facebookon!

102 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Györfi András szerk 2017.08.12. 19:28:46

@csentecsa: Na, ezzel tökéletesen rávilágítottál a poszt mondanivalójára. :)

kvadrillio 2017.08.12. 19:31:11

PL. AZT, HOGY VALAKI NEM BESZÉL EKKORA BAROMSÁGOKAT !

PL. AZT, HOGY VALAKI NEM BESZÉL EKKORA BAROMSÁGOKAT !

Balog: nem véletlenül kezdődik az alkotmány Istennel
Benke Ágnes
Benke Ágnes

szerkesztő. 2017. 08. 12. 14:52

169
318

Ott van a magyar alkotmányban, ami eddig nem volt ott, mondta a miniszter, aki családi csendesnapon méltatta hangosan az Alaptörvényt.
Ott van a magyar alkotmányban, ami eddig nem volt ott: elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét, ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét

– emelte ki, rámutatva, hogy ő is azért van jelen a kárpátaljai reformátusok legnagyobb rendezvényén, hogy “ezt a szellemi-lelki egységet ne csak őrizzük, hanem érezzük is, és viseljük, vállaljuk is, és táplálkozzunk belőle”.
Hit, remény, összetartozásOtt van a magyar alkotmányban, ami eddig nem volt ott: elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét, ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét

– emelte ki, rámutatva, hogy ő is azért van jelen a kárpátaljai reformátusok legnagyobb rendezvényén, hogy “ezt a szellemi-lelki egységet ne csak őrizzük, hanem érezzük is, és viseljük, vállaljuk is, és táplálkozzunk belőle”.
Hit, remény, összetartozás.....BLA....BLA....BLA....

ÜHÜMMM.....ISTENT TI TETTÉTEK BE, NEM A MAGYAR NÉP ! """a kereszténység nemzetmegtartó szerepét, ígé""",,,EZT PEDIG EGY OLTÁRI NAGY HAZUGSÁG !!! MERT DRASZTIKUSAN CSÖKKENT MAGYARORSZÁG NÉPESSÉGÉNEK LÉLEKSZÁMA, MIATTATOK, DRASZTIKUSAN SOKAN, MILLIÓAN KIMENTEK AZ ORSZÁGBÓL MÁS ORSZÁGOKBA DOLGOZNI A MUNKANÉLKÜLISÉG, NYOMOR MIATT, MIATTATOK, MERT SOKEZREN LETTEK ÖNGYILKOSOK AZ ÁLTALATOK IRÁNYÍTOTT BRÓKERCSALÁSOK, PÓKERCSALÁSOK, PILÓTAJÁTÉKOK,MESTERSÉGES TAKARÉKBANKI BEDÖNTÉSEK MIATT, MELYEKKEL EMBEREK SZÁZEZREIT KÁROSÍTOTTÁTOK MEG ÉS ÜLDÖZTETEK A HALÁLBA.....

MIRŐL IS BESZÉLSZ TE BALOGKÁM ???? ISTENRŐL ÉS KERESZTÉNYSÉGRŐL ?????

kvadrillio 2017.08.12. 19:34:25

SZTEM AZ AZ """ÉRTELMISÉGI+++ , AKI A FÜGGÖNY MÖGÉ BÚJIK, HA KÉNYES KÉRDÉSEŰKET TESZNEK FEL NEKI ! :o)))))))))

Visceroid 2017.08.12. 19:37:14

@kvadrillio: Ha ez a definíció igaz, akkor Magyarországon a teljes felnőtt lakosság értelmiségi.

gigabursch 2017.08.12. 19:45:44

Az szdsz szerint az, hogy okoskodsz valami büfé diplomával a TV.ben és nagy eséllyel késsel kereszteltek.

2017.08.12. 19:48:53

szerintem az, aki jókor írja le, hogy FASZOM!

georgedragon 2017.08.12. 19:51:11

"....az iskolázottlanabbakkal szembeni megvetésed. " iskolázottlanabbakkal???????????? EZ LENNI MAGYAR SZÓ ?!

Beszélni nyelvünket ?? Te vagy ám a csúcs-értelmiségi ...drága blogger :-P

Helyesírás 1 - ülj le ! :-)

Szerintem értelmetlen a vita.. attól nem leszel értelmiségi, hogy van 3bizonyítványod és kettessel végigbukdácsoltál 6év alatt egy 4éves egyetemet. Ettől még lehet tuskó és bárdolatlan, műveletlen paré... Ha pedig esetleg autószerelő vagy, attól még lehetsz tanult, olvasott, művelt. Nem az iskola vagy a munka határozza meg a tudatot. Én dolgoztam fizikai és értelmiségi munkakörben is.. ettől nem lettem más ember. Sőt sem okosabb sem műveltebb.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.12. 19:57:06

Értelmiségi = humán szakon diplomás.

Semmi mást nem jelent a szó.

Györfi András szerk 2017.08.12. 20:22:31

@georgedragon: elkurtam, tenyleg gaz. Javitom ha gepnel. :(

Leordítász király 2017.08.12. 20:49:13

Ez egy szó, amit a szüleid foglalkozásához írtak be a komcsik az osztálynaplóba, ami miatt nem mehettél egyetemre :P
A prosztó prolikat meg meg igenis le kell nézni, meg kell vetni. Ez egy kúva nagy igazság.

Börtönbe most már a fideszesekkel! 2017.08.12. 20:50:53

Az értelmiségi az olyan fajta, amelyik önállóan gondolkodik és cselekszik. Nem kell neki vezérsegg, amin csüngene.

Orbáni birkátáborában tehát még akkor sincs értelmiségi, hogyha egyik másiknak még van is diplomájuk. Vagy gázszerelői mestervizsgája.

Orbánnak egyébként az értelmiség a legfőbb ellensége (ezeket hívja álnéven liberálisnak meg Soros tervnek), mert az értelmiségit nem tudja befogni a birka táborába,. szarral etetni és az orránál fogva vezetni.

Behajtó70 2017.08.12. 20:53:15

A ballib banda szerint csakis ők az értelmiségi. Amiket mondanak, amiket képviselnek az viszont tök értelmetlen, teljesen ostoba. Eszerint viszont csak azt tudjuk, hogy a ballibek biztosan nem azok.

2017.08.12. 21:12:08

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Nem baj birka, de legalább te értelmiségi vagy :)

2017.08.12. 21:13:39

szerintem tonhalsaláta, viszont a vodkát jégkásával és narancslével jobban bírom

Tisztességes Természettudomány 2017.08.12. 21:23:41

Értelmiségi = nem munkás, nem paraszt
A szocializmusból maradt itt a fogalom, annyit is ér

MutánsJane 2017.08.12. 21:39:37

@Tisztességes Természettudomány:
Szerintem ez a poszt pont arról próbál szólni (a blogger javítson ki, ha tévedek), hogy a szocializmus korabeli fogalom (hatóköre) ma már nem érvényes, eljött az ideje az újradefiniálásnak.
A posztolót kérdezem, hogy oké, hogy a végzettség figyelmen kívül hagyható, de amennyiben a csakazolvassa-féle meghatározás érvényes, érdeklődési körében és működési területét tekintve mégiscsak alapvetően humánnak nevezhető illetők tartoznak ebbe a körbe, nem?
Még egy kérdésem lenne. Van manapság az értelmiségnek a saját szakmája keretein túlnyúló, általánosabb értelemben vett feladata? És ha igen, micsoda? Tudom, hogy ez sokak számára evidensen megválaszolható, de én szeretek feltenni ilyen buta kérdéseket, hátha megtudok valami újat is az eddig unásig ismételgetett dolgokon túl.

Tisztességes Természettudomány 2017.08.12. 21:51:32

@MutánsJane: Igen, ez igaz. Csak nehéz újradefiniálni.

Legyen az az értelmiségi, aki nem "idíóta" (idiótész görög szóból, saját magával foglalkozó polgár)?
Vagy legyen az, aki lokálpatrióta?
Vagy az legyen, aki globalista?
És diploma kell hozzá?
Na és tájékozottság, idegen nyelvtudás?

A szó a jelenlegi ideológiai környezetben szinte hasznavehetetlen, mert nagyon körül kell írni, megy kell magyarázni.
Én inkább a "művelt" és "tájékozott" jelzőket használom, vagy ha a közhasznúság a kérdés, akkor "karitatív" vagy "közösségi" jelzőket. A "diplomás" szintén nem jelent semmit.

je suis Louis (törölt) 2017.08.12. 21:52:09

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: gyalázatos egy világ ez, a könyvvásárokon még egy birka könyvet sem láttam, viszont Esterházyval Dunát lehetne rekeszteni, dehát ettől még a túlvilágról irigykedik rád, gondolom :)))

DFK 2017.08.12. 22:02:15

Szerintem értelmiségi az, aki képes a saját szakmájában, valamint azon kívül is iránymutató véleményt és alkotást létrehozni (gy.k. nem szakbarbár). Én magam, mint diplomás, nem tekintem magam értelmiséginek. Több tucatnyi diplomáy kollegám közül 1 van, aki értelmiségi. Mi többiek diplomás szakmunkások vagyunk (néhányan még az se).

je suis Louis (törölt) 2017.08.12. 22:05:06

@Tisztességes Természettudomány: Igen, ez jó megközelítés. A Kádár rendszerben az volt a szerepe az értelmiségi megjelölésnek, hogy a társadalmat megosszák a jól behatárolható nevekkel. A munkás és a paraszt utálta az értelmiségit, a paraszt utálta a munkást mert többnyire városi környezetben élt, az értelmiségi pedig megvetette a munkást és a parasztot, a munkás pedig szintén megvetette a parasztot. Olyan egyszerű volt az osztálytagozódás mint a faék :)

DFK 2017.08.12. 22:06:05

Egyébként liberálisról magyarra fordítva belvárosi beltenyészetet jelent az "értelmiségi".

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.12. 22:11:20

@je suis Louis:

Hol az összefüggés?

Minden értelmiségi köteles kiadni könyvet? Csak értelmiségu adhat ki könyvet?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.12. 22:12:08

@DFK:

Balllibául az"értelmiségi" szó jelentése = aki hangosan velünk ért egyet.

erkölcsi hulla 2017.08.12. 22:15:04

Értelmiség az, aki minden más csoportba tartozó egyént (értsd: aki szerinte nem értelmiésgi) lenéz.

je suis Louis (törölt) 2017.08.12. 22:24:26

@erkölcsi hulla: pl az állatvédő vegánok is ilyenek, és a fanatikus hitgyülisek is, meg a szientológusok, de ők nem mind értelmiségiek, azt hiszem egy szillogizmus össze tudunk hozni ebből

Amator 2017.08.12. 22:35:34

Egy értelmiségi legelőször is önállóan és függetlenül gondolkodni képes lény, Elfogadja hogy vannak trendek, "-izmusok", de kritikával illeti őket. Egy politikai megmondóember tehát minden, csak nem értelmiségi. Birca meg pláne hogy nem.
Kb. ennyi. A Wikipedia és a Gyakorikérdések definíciója úgy hülyeség ahogy van.

satie · http://321.hu/sas 2017.08.12. 22:41:05

Értelmiségi szerintem például Semmelweis Ignác, Neumann János vagy Bartók Béla. Nem igazán értelmiségi szerintem mostanában Bayer Zsolt.

De Wer 2017.08.12. 23:09:36

Szellemi munkát végző, világra nyitott és tájékozott = értelmiségi

fideszes Bróker kormány 2017.08.13. 00:08:46

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

te mint állítóagos közírással foglalkozó ruszki internetes dezinfiormnációs ügynök (magyarul; troll) még nem adtál ki könyvet a Bulgárbirka összesről? Nálatok ezt tiltja Putyin?

gergerg 2017.08.13. 00:27:09

Nem tudom, mi az értelmiségi, csak azt tudom, hogy iszonyúan irritál, amikor olyanok hívják magukat értelmiségieknek, akik életükben nem teremtettek még semmilyen értéket. (És egy tüntetésen elhangzott gáz beszéd, egy vers, amit senki sem olvasott, vagy egy másodkategóriás blog nem számít értéknek. Utóbbi nem erre a blogra vonatkozik.)
Azt pedig különösen nem tartom értelmesnek (pláne nem "értelmiséginek"), aki bárkit lenéz az iskolái hiánya miatt. Azt sznobnak hívom.
Én egyébként utálom ezt a szót. Általában akkor hívja magát valaki értelmiséginek, ha ezzel az átlagembernél magasabb szintre akar emelkedni és úgy akar tenni, mintha bármit számítana a véleménye olyan témákban, amikhez nem igazán ért.

lobaszopiatej 2017.08.13. 00:27:23

Értelmiségi az, aki senkinek a seggét nem nyalja.

chrisred 2017.08.13. 04:03:37

Az értelmiségi az információs társadalomban elavult fogalom lett. Ugyanúgy, ahogy az írástudó kifejezés azóta, hogy bevezették az általános közoktatást.

camilló 2017.08.13. 05:54:20

@je suis Louis: A Kádár rendszerben a munkások a nem fizikai munkát végzőket tekintették értelmiséginek! Megosztotta a társadalmat? Igen! A munkások keveset tudtak arról, hogy az irodákban milyen munkát végeznek, az irodisták - kevés kivételtől eltekintve - keveset tudtak arról, hogy milyen munkát végeznek a fizikai dolgozók. (A közvetlen termelésirányítókat nem tekintették értelmiségnek a legtöbb esetben, kivéve, ha nem értett a szakmájához és úgy próbálta megmagyarázni a dolgozónak, mit és hogyan kellene csinálnia.) A munkások mit láttak az "irodistákból"? Reggel bemennek dolgozni 7-re, 8-ra, amikor ugye egy tisztességes melós már javában verejtékezik. Délben pénztárcát a hónuk alá csapva mennek ebédelni (ahol van üzemi étkezde, és kevés helyen nem volt). Melós szemmel kiöltözve mennek munkába, és nem dolgoznak sem ünnepnapon, sem szombaton, sem vasárnap. (Ezt azért tartom fontosnak leírni, mert a Kádár rendszerben az üzemek nagy többsége folyamatos műszakban dolgozott.) Mit látott az irodista a munkásból. (A munkás kifejezést most a fizikai munkásokra értem, kérlek ne menjünk bele, hogy akár Marxi értelemben ki a munkás.) Többnyire csak vállalati rendezvényen találkoztak, esetleg, ha be kellett menni az üzembe. Az üzemben közvetlen kommunikáció nem alakult ki, max. azzal, akivel a munka elvégzése érdekében beszélni kellett. Érdekes, hogy egy kisváros középüzemében, ahol mindenki ismeret mindenkit - esetleg gyerekkoruktól együtt nőttek fel - nem változott a megítélése a két, nevezzük a Te meghatározásod szerint kasztnak a viszonya. Üzemen kívül elmosódtak a határok, de némi megvetés mindkét félnél megmaradt a másik iránt. A munkás ugye azt mondta, hogy én termelem meg a javakat ezek csak élősködnek., Az irodista valami hasonlómentalitás mellett beszélt a munkásról, bár elismerte, hogy az üzem nélkülük ugye nem megy.
A TSz-ekben hasonlóan működtek a viszonyok, de ahogy írtad itt még a városiakat külön is utálták. Azért meg kell vallani hogy a rendszer próbált tenni ezen jelenségek ellen, de már akkor is jelenvoltak az olyan szervilis, mindenképpen megfelelni akaró nyaloncok, akik értelmezni sem tudták mi is lenne a cél, és teljesen más irányba vitték el cselekvést. Ezek a nyaloncok, minden korban ott vannak és határozott véleményem szerint nélkülük egy más, jobb világban élnénk. Lásd a fentebb emlegetett Balog minisztert. (nem írom le, hogy úr, mert nem az!)

camilló 2017.08.13. 06:01:46

@Leordítász király: Az osztálynaplóba nem azt írták, hogy értelmiségi, hanem a konkrét foglalkozást. Nem amiatt nem vettek fel az egyetemre mert értelmiségi felmenőkkel rendelkeztél. Pont azonosság esetén annak a jelentkezőnek volt előnye akinek a szülei fizikai munkakörben dolgoztak. Miért? Mert valószínűsítették, hogy hátrányos helyzetű. Moldovával élve, nem mindegy, hogy a szocializációd során, otthon ha meglöktél egy szekrényt akkor Dante kötete, vagy befőttes üveg esett a fejedre. Mivel tervutasításos gazdaság volt, akkor elég pontosan tudták, hogy a népgazdaság mennyi gépészmérnökre, tanárra, stb. tart igényt és ehhez képest határozták meg az egyes szakokra felvehető emberek számát. Ma ugye ez nincs, van is jó sok jogászunk, de mit is érne az élet nélkülük? Szart se!!:)

midnightcoder2 2017.08.13. 07:04:16

Az értelmiség mint fogalom még a szocializmusból származik. Volt ugye a munkásság, a parasztság akinek a kezében ugye a hatalom van - lófaszt volt persze, igazából nem is igen lehetett - és volt az értelmiség, aki a mindenféle "gyanús" elem volt, de azt azért a cuculizmusban is belátták, hogy tanárra, orvosra szükség van, sőt kellenek mindenféle tudósok is, különben is a tudás fegyver az imperializmus ellen.. Az, hogy mi legyen egyre inkább az értelmiség mondta meg - persze leginkább a Párton belül mozgó értelmiség, de azért gondosan figyeltek arra is, hogy mit mondanak Párton kívüliek. Akkortájt egy ilyen párton kívüli értelmiségi egy böffenése is óriási figyelmet kapott, a közvéleményben is - már persze akihez eljutott a hír.

Persze nem mindig, és nem mindenhol volt ez így, az 50-es években itt sem volt annyira jó az előző rendszerben tevékenykedő értelmiséginek lenni - és ebbe beleértendő a műszaki is. Persze az 50-es években igazából senkinek sem volt jó lenni... És ugye volt Kínában a kulturális forradalom, amikor az ország ügyesen lefejezte saját magát, és jó pár évtized kellett mire ezt kiheverték - már amennyire. Az a luxus viszont, hogy a párton kívüli értelmiség viszonylag háborítatlanul, sőt elismerten működjön, csak a Kádáréhoz hasonló puha diktatúrákban volt lehetséges. Észak-Koreában kétlem hogy a Csurka József-Attila díjhoz hasonlót kapott volna.

Aztán a gengszterváltás után az értelmiségiek nagy része beállt ebbe vagy abba a szekértáborba, és azóta is onnan dobálja lelkesen a fekáliát a másik csapatra. Közben azonban szépen, fokozatosan elveszítették a jelentőségüket. Ma már ha egy celeb elfingja magát egy valóságshowban annak nagyobb a hatása mint ha az MTA elnöke beszédet mond. És ezt némi késéssel a politika is tudomásul vette: ennek az egyik jelen Pl. a Népszabadság bukása. Az MSZP mögött álló tőke simán működtethette volna tovább, vagy csinálhatott volna Új Népszabadságot, de nem tette. Mert hogy az nem csak egy újság volt, hanem a baloldali értelmiség kis etetőtálkája. De a politika rájött, hogy feleslegesek. Ahhoz hogy hatalomra kerüljenek, olyan demagóg bohócok kellenek mint a Botka vagy a Gyurcsány vagy az Orbán. Vagy a Merkel, Obama, Trump. Klasszika-filológiával nem igazán lehet ma már választást nyerni.

A gazdaságban is megváltozott a helyzet. A jó cuculizmusban, ha az Isten valakinek diplomát adott, íróasztalt is adott hozzá. Anno még kezdőként az egyik cuculista nagyvállalatnál volt olyan kollégám akit azért nem tudtak kirúgni, mert volt diplomája. A szakma rohadtul nem érdekelte, lényegében semmit sem csinált de szó szerint, de irányelv volt, hogy akinek egyetemi végzettsége van nem lehet kirúgni a cégtől. Így aztán a főnökök csak annyit tudtak tenni, hogy nem adtak neki fizetésemelést, és várták hátha elmegy... Fura világ volt. Ma viszont igazán az számít hogy az amihez értesz mennyit ér a munkaerőpiacon. A diploma persze sok helyre belépő, de nem feltétlenül automatikusan a nagy jólét forrása.

midnightcoder2 2017.08.13. 07:04:57

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "És hol van a wmiki ?"
Tényleg ! Csak nem beteg szegény ?

midnightcoder2 2017.08.13. 07:06:30

@lobaszopiatej: "Értelmiségi az, aki senkinek a seggét nem nyalja"
Hú, dehogynem. Csak már egyre kevesebb a segg aki fizet ezért. De a genszterváltás leginkább arról szólt, hogy az értelmiséget megvették kilóra, kit jobbról kit balról - na jó, a legtöbbet balról.

csakférfi 2017.08.13. 07:24:31

Némelyik ember öltözik bársonyba, selyembe, s rangja, méltósága minden más fölött hordozza, s mégis, mikor vele beszélünk, mindjárt érezzük, hogy őkegyelme csak emberi testben élő állat. Más ember meg öltözik kopott plundrába, jár feslett köntösben és félretaposott saruban, de ha megszólal, mindjárt érezzük, hogy állati testben élő angyal. Némelyik ember akárhány iskolát jár is, akárhány könyvet olvas is, az értelme homályos. Tud szavakat, könyvcímeket, dátumokat, de ha a véleményét kérdezzük, elámulunk az ostobaságán. Másik ember, ha analfabéta is, világos értelmű, jó érzésű. Áldás azoknak, akik vele, mellette élnek.
Gárdonyi Géza

Az "értelmiség" szó lassan üres frázissá degralálja önmagát.
Ez a véleményem.
:)

különvélemény 2017.08.13. 07:40:24

Az ilyen kategóriák, mint "értelmiségi", az egyszerű embereknek lett kitalálva, hogy jobban megértsék a világot.
Semmi jelentősége sincs ezeknek a címkéknek.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.13. 07:45:30

@midnightcoder2: Na! Ezen az íráson látszik, hogy ezt egy értelmiségi írta.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.13. 07:52:59

@Amator:

Te fasiszta vagy. Én úgy tudom a ballib médiákból, hogy csak az értelmiségi, aki úgy gondolkodik függetlenül és nyíltan, hogy mindig arra jut, ami éppen a ballib agytröszt hatályos álláspontja. Mindenki más antiszemita!

vuvuvu2 2017.08.13. 08:06:35

a blogger egészen biztosan nem értelmiségi. az értelmiségi nem tesz fel kérdést a blogján amit aztán nem válaszol meg, hanem ad-hoc ötletei alapján szavaztat.

egy tanácsot adnék: az értelmiségiség egyik alapfeltétele az, hogy az ember legyen képes logikus következtetéseket levonni.

"Azt biztosan elvethetjük, hogy az írás, olvasás képessége az értelmiségi definíciója, hiszen noha még létezik analfabetizmus, biztosan nem tesz valakit értelmiségivé, ha le tud írni három mondatot. "

az valóban nem tesz értelmiségivé hogy valaki le tud írni 3 mondatot (ahogy az sem, hogy valaki blogot ír), de az egészen biztos, hogy ha valaki nem tud leírni 3 mondatot sem, akkor nem lehet értelmiségi.

jelen blog innetől IGNORE.

Je suis Laurent (törölt) 2017.08.13. 08:13:15

@camilló: Igen, pontosan erre gondoltam. Azt hiszem, hogy ez a megosztottság jó volt a rendszernek, egy nagy közösség, nevezzük népnek, nem tud összefogottan működni, ha ilyen tagozódás jellemzi. A jelenlegi elit ezt jól tudja, Horn, Gyurcsány, Orbán és a többiek tisztában vannak azzal, hol kell a jelenkori viszonyok szerint törésvonalakat húzni és ebben partnerei egymásnak.

Je suis Laurent (törölt) 2017.08.13. 08:14:55

@Je suis Laurent: *Horn tisztában volt

midnightcoder2 2017.08.13. 09:14:28

@Je suis Laurent: Azért ezek a törésvonalak alsó hangon is vagy 150 évesek. A politikusok csak kihasználják, illetve rájátszanak.

Andy73 2017.08.13. 09:18:41

"Végül harmadik, kissé pejoratív értelme az, hogy értelmiségi az, aki a véleményiparban dolgozik (tehát a közvélemény alakításában vesz részt). Írók, újságírók, politikai megmondóemberek stb."

Az index bloggerei általában ezt használják. És komolyan is gondolják, fel sem merül bennük, hogy ez csak a harmadik, "kissé pejoratív" értelme a szónak.
Aztán csodálkoznak, hogy nem az ő kedvenc pártjuk, politikusai vannak hatalmon. Hiába értelmiségiek, mégsem értik a dolgot. Ezért folyton csak ezen gondolkoznak, erről írnak nap mint nap.

2017.08.13. 09:21:41

Szűkebb értelemben értelmiségi az, aki intelligensen éli mindennapjait. Nem lop, nem csal, nem hazudik. Tekintettel van a környezetére, Tiszteletben tartja mások véleményét, okos döntéseket hoz, erős belső kontrollal rendelkezik. Bármilyen körülmény között diplomatikus, higgadt és tiszteletteljesen viselkedik. Mindig több irányból tájékozódik és képes objektív maradni. Mindig a jóra törekszik, nem csak egyéni, hanem társadalmi szinten is. Folyamatosan fejleszti magát, mindennap tanul valami újat.

Tágabb értelemben, értelmiségi az, aki tudományos vagy kutató munkát végez és rendelkezik minimum egy publikált tanulmánnyal.

Hiába van valakinek 5 diplomája, és felkapaszkodta magát a média/politikai ranglétrán, ha mind a közlekedésben, mind az egyéb társas érintkezések terén úgy viselkedik, mint egy önző, agresszív, primitív buta paraszt, aki semmibe veszi a másikat, tolakodik, furakodik, fellök, és veszélyeztetni mások életét. Semmibe veszi a nőket, és múltszázadbeli ideológiák szerint elkívánja őket nyomni. Lop, csal, hazudik, és vagyonának mértéke szerint ítéli meg önmaga intelligenciáját és helyét a társadalomban, és önkéntelenül is jogot érez arra, hogy másokat tanáccsal lásson el az élet bármely területén.

Andy73 2017.08.13. 09:22:38

"Végül harmadik, kissé pejoratív értelme az, hogy értelmiségi az, aki a véleményiparban dolgozik (tehát a közvélemény alakításában vesz részt). Írók, újságírók, politikai megmondóemberek stb."

Ennek egyik alfaja: BBP = Botcsinálta baloldali politológus. Fellelhető: Népszava, ATV, index és még néhány hasonló médiatermékben.

midnightcoder2 2017.08.13. 09:34:54

@Andy73: És persze megvan ennek a véleményipari szakmunkásnak jobb oldali verziója is. Ami idegesítő az az, hogy kifejezetten bénák. Lásd a kormány óriásplakátos kampányai. Nem tudom elképzelni, hogy valaki aki ezeket kirakta valamikor úgy gondolta, hogy ebből majd jól jönnek ki. Kevésbé harsány megoldásokkal 100x többre mentek volna.

CM2131 2017.08.13. 09:39:12

Mit nem lehet ezen érteni? A komcsik 3 osztályba sorolták a társadalmat: munkás, paraszt és értelmiség. Ebben a sorrendben nőtt a szivatás foka is. Jelenleg nincs funkciója a fogalomnak, ha jövőre esetleg Vodka elvtárs lesz góré akkor megint lesz.

Suksori 2017.08.13. 09:58:02

szerintem egyszerű a helyzet

a fogalom történeti jelentéséről "intelligencia, intellectual" (oroszország, majd dreyfus-per, majd huszadik századi használat) sokat írtak.

mára meg lényegében elavult.

jelenthet diplomát, de erre felesleges használni van helyette felsőfokú végzettségű, diplomás
jelenthet szellemi foglalkozásút, de erre is felesleges a használata
jelenthet magas szintű szellemi foglalkozásút, gyakran doktorált oktatók-kutatók, "akadémiai értelmiség"
jelenhet attitűdöt, gondolkodásmódot, kb. mint társadalom-közélet iránt érdeklődő gondolkodó ember
de ezekre vannak más szavak vagy homályosak

de lehet egyszerűen a "közéleti értelmiségi" "public intellectual" szinonimája

"A well-known, intelligent, learned person whose written works and other social and cultural contributions are recognized not only by academic audiences and readers, but also by many members of society in general."

tehát mondjuk aktív publicista, tévében közéleti-politikai kérdésekben gyakran okoskodó személy, író, bármi, akire a fenti leírás megfelel.

Amator 2017.08.13. 10:00:47

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: A válaszoddal bebizonyítottad, hogy nem önálló gondolkodó, hanem egy politikai szakmunkás vagy. Nagy a különbség.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.13. 10:10:13

@midnightcoder2: Nem neked szánják ezeket. Te nem tudsz azon a szobanövény szinten gondolkozni, ahol ezek a plakátok hatnak.

Nemzeti Örömhírek 2017.08.13. 10:11:50

A nemzeti kormányzás kiemelkedő értelmiségei:

Német Szilárd
Kósa Lajos
Kövér László,
Rogán Antal
Kerényi Imre
Fekete György
Matolcsy György
Harag Péter
Bencsik András
Bayer Zsolt
Bogár László
Magyar Idők

Ezer év is eltelhet, de ilyen veretes névsort a ballib sose fog tudni produkálni!

kvadrillio 2017.08.13. 10:12:23

HA A NYUGAT VÁLASZTJA KI ÉS KÉSZÍTI FEL AZ ORSZÁGVEZETŐKET, AKKOR MINEK IS A TÁRSADALMI "VÁLASZTÁSI MÓKA " MEGRENDEZÉSE ???! :)
MINDIG A NYUGAT VÁLASZTJA KI A VEZETŐKET ÉS KÉSZÍTI FEL ŐKET !!! ORBÁNT IS ŐK KÉSZÍTETTÉK FEL OXFORDBAN ! :o)Új balliberális politikai erő robbanhat be Magyarországra

Annak ellenére, hogy az ellenzék véleményformálói szerint Magyarországon a kormány kiterjedt propagandát folytat, a tények épp ennek ellenkezőjét mutatják: a kormány elveszíti a negyedik hatalmi ágat, miközben a külföldről mozgatott ellenzék monopóliumhoz jut.

A közvélemény-kutató intézetek rendszerint a pártok támogatottságának arányaiból valószínűsítik az országgyűlési választások kimenetelét. Az információ alapú társadalomban azonban a jelenlegi helyzet mindig átmeneti állapot – a médiában uralkodó erőviszonyok meghatározó szerepet töltenek be a politikai viszonyok formálásában. A pártok támogatottságának mai állásából semmilyen biztos következtetést nem vonhatunk le a 2018-as országgyűlési választások várható eredményeire vonatkozóan, a médiaviszonyok alapján azonban valószínűsíteni lehet a pártok támogatottságát befolyásoló új trendet.

Az információáramlás módja és sebessége a különböző korcsoportok esetében jelentős eltérést mutat, míg az 1980 után született Y generáció és Z nemzedék – ha egyes kutatások szerint passzivitásban is figyeli – gyakorlatilag valós időben követi a közéleti események alakulását. Ezzel összhangban, a közvélemény formálásának oroszlánrésze ma már nem a televízióban, hanem okos-telefonokon és a világhálón zajlik, míg a hagyományosnak nevezhető információtovábbítási módszerek háttérbe szorulnak. A politikai viszonyok alakulásának hosszú távú trendjét így nem az összes médiafelület (TV, rádió, nyomtatott sajtó, stb.) eléréseinek száma alapján lehet valószínűsíteni, hanem elsősorban azt kell vizsgálni, ki és milyen arányban tudja a saját maga által feldolgozott információt eljuttatni a fiatalok kezében lévő okostelefonra – mert ha 2018-ban nem is, 2-3 parlamenti ciklus elteltével az a politikai erő nyeri az országgyűlési választásokat, amely most legnagyobb arányban tudja elérni a fiatalokat az online sajtón és közösségi alkalmazásokon keresztül.

A fentiek alapján – az Y és Z nemzedék fokozott figyelembe vételével – kijelenthető, hogy Magyarországon egy minden eddiginél erősebb alapokon álló liberális médiamonopólium épül. Ez a folyamat 2012 nyarán kezdődött a Heti Világgazdaság és Index közti határok elmosódásával, majd 2014-2015-ben a kormánymédia egy részében végrehajtott puccsokkal folytatódott. Miközben közhelynek számít a magyar társadalom jobbra tolódását emlegetni, mára az Y és Z nemzedék esetében a jobboldali sajtóelérés perifériára szorult. A hazánkban épülő liberális médiamonopólium elsöprően magas arányban tudja elérni azokat a fiatalokat, akik életkoruk alapján a következő 2-3 parlamenti ciklus alatt fognak politikailag aktívvá válni.

A kormánymédia nem ér el a fiatalokhoz, de ha elér, számukra érthetetlennek és nevetségesnek hat. Ez részben visszavezethető arra, hogy a liberális média véleményformáló hatása erősebb, és elsődleges erőként formálja a fiatalok éppen aktuális kormányról alkotott véleményét – részben arra, hogy a kormánymédia újságírói és “dizájnerei” maguk is valamely idősebb generáció képviselői. Eközben a “fiatalok közt legnépszerűbb” jobboldali ellenzék máig nem tudott erős online médiát felépíteni, a gazdasági érdekközösségekkel kötött kompromisszum pedig épp a véleményformáló erejű tartalom megjelenését akadályozza.

Az alábbi grafikon alapján látható, ki uralja a negyedik hatalmi ágat Magyarországon:

Az olvasó véleményét azonos politikai preferencia mentén formáló lapok olvasóközönségei értelemszerűen nem teljesen fedik egymást, így bizalmas jellegű adatok nélkül pontos elérés nem állapítható meg – de az nagy vonalakban látható, hogy az információs technológiát aktívan használó generációk számára a liberális sajtó tízszer akkora médiabirodalmat képvisel, mint a kormánymédia, vagy a jobboldali ellenzéki sajtó.

kvadrillio 2017.08.13. 10:13:30

..A fentiek még figyelemfelhívóbb vonatkozása, hogy a meghatározó liberális közéleti portálok jelenleg senkit nem támogatnak. 2012 óta egy szemmel látható, erőteljes összpontosulás zajlik, melynek során Magyarország – és Kelet-Közép-Európa – legnagyobb liberális médiamonopóliuma épül, de ez a médiaerő egyelőre semmilyen politikai erőt nem támogat. Propagandát biztosítanak a kormány eltávolítására törekvő, Soros György alapítványi hátteréhez köthető “civil” megmozdulásoknak, de alapjaiban véve se a Demokratikus Koalíciót, se a Magyar Szocialista Pártot nem mutatják be komolyan vehető politikai erőként – ami arra utal, hogy valaki ezt a jelenleg összpontosuló médiabirodalmat egy később megjelenő, új politikai erő számára építi.

Kövér László hetekkel ezelőtt kijelentette; könnyen lehet, hogy jelenleg folytatják külföldi tanulmányaikat olyan személyek, akiket idegen érdekközösségek majd visszaküldenek Magyarországra és beinjektálnak a magyar politikai életbe, hogy így biztosítsák saját fennhatóságukat hazánk felett. Ez az állítás megalapozottnak tűnik, mert teljes mértékben kizártnak tekinthető, hogy valaki politikai célok nélkül építsen médiamonopóliumot – főként olyat, ami a többségi társadalom elvárásaival ellentétes tartalmakat közöl, így profitszerzés céljából sem a leghatékonyabb médiaeszköz. A most összpontosuló liberális médiamonopólium idővel támogatni fog valakiket, akik talán már itt vannak az országban, talán még külföldi tanulmányaikat folytatják, és évek múlva fognak látszólag új politikai erőként belépni a magyar közéletbe. Addigra mind a kormány, mind pedig a jobboldali ellenzék lépéseket kell tegyen arra, hogy a liberalizmus fennhatóságát a negyedik hatalmi ág felett megszüntesse – mert akkor, amikor megjelenik a Nyugat által egységesen elfogadhatónak tartott balliberális civil vezető, akinek minden lépéséről valós időben tudósít a liberális sajtó, már késő lesz.

chrisred 2017.08.13. 10:15:31

@Andy73: Mint Nógrádi György?

Coligny 2017.08.13. 10:35:43

"Ihat e egy értelmiségi? Mutatkozhat e pocsolyarészegen, üvöltözve egy felelős, több diplomás ember?"
A kérdésekre igen a válasz, azonban nem írhatja le ezeket a kérdéseket így, kötőjel nélkül.

Viszketeg · http://zagyvasag.blog.hu 2017.08.13. 10:36:51

"Természetesen tisztelet azoknak a kivételt képező értelmiségieknek akiket nem tölt el egy buta gőggel a diplomájuk."

Szerinted azok kivétele képeznek? A diplomások többségét buta gőggel tölti el a diplomája?

Szökőnap 2017.08.13. 11:07:04

Az értelmiségi olyan ember, aki ahhoz szól hozzá, amiről a diskurzus szól.

Ha az értelmiségi fogalmáról beszélgetünk, akkor az értelmiségi fogalmáról ír.
Ha politikai nézetek helyességéről vagy helytelenségéről vitatkozunk, a poltikai nézetekről érvel kultúráltan.
Ha pedig személyeskedésről van szó, bölcsen távol marad.

nemecsekerno_007 2017.08.13. 11:09:25

Az az értelmiségi akire pejoratívan használjuk ezt a megnevezést, az következmények, eredmények nélkül filozofálgat és írkál mindenfelé, hála az internet lehetöségeinek. Ök a Kádár-rendszer csendestárs értelmiségének szellemi örökösei.

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2017.08.13. 11:12:54

Hasznos írás. Valóban szükség van arra, hogy egy-egy fogalom alatt a beszélgetésben résztvevők lehetőleg ugyanazt értsék, különben nehézkessé válik az eszmecsere. A fenti cikkből és az utána sorakozó hozzászólásokból azt látom, hogy az "értelmiségi" jelentéséről sokaknak megvan a saját értelmezése, amivel nem lenne érdemes vitatkozni. Tág fogalom.
Külön értéke az írásnak, hogy ráirányította figyelmemet a csakazolvassa.hu blogra, ami fogalmak meghatározásának tetszetős forrása lenne. Köszönet érte.

Szökőnap 2017.08.13. 11:25:24

Egyébként chrisred véleményével nagyrészt egyetértek, ahogy az írástudó fogalma az általános közoktatás mellett nehezen értelmezhető, úgy az értelmiségi fogalma is megváltozott az információs társadalmoban.

Legalábbis az írástudót is más értelemben említjük ma, inkább a kifejezés képességre vonatkoztatjuk.

Nehéz ma valakiről egyértelműen azt mondani, hogy fehér vagy fekete, hogy értelmiségi vagy nem.
De ha egy skálán képzeljük el, akkor mindannyiunkat el lehet helyezni a nulla és a száz között.
A nulláért valószínűleg nem túl sokan képesek "megdolgozni", míg a száz is kevesek kiváltsága.
A legalsó és a legfelső decilis (1-10 és 91-99) is elég egyértelmű.
Valószínűleg a legtöbben valahol a középút valamelyik részén jáhatunk.

Azt is gyanítom, hogy soktényezős dologról van szó, nem elég egy vagy két tulajdonságot figyelembe venni.
És még az iskolázottság összefüggése sem egyértelmű, bár jelen van. Szerintem azonban nem az iskolázottságtól lesz valaki értelmiségi, hanem az értelmiségi attitűdje okán lesz iskolázott.

camilló 2017.08.13. 11:38:06

@CM2131: Fogalmad sincs miről beszélsz! A magát szocialistának nevező rendszerben nem beszéltek osztályokról, mert a szocializmus építése kezdetén azok megszűnnek. Vannak társadalmi RÉTEGEK, amik közel sem azonosak az osztályokkal! Jó lenne ha olvasnál Marxot. Lenint és úgy beszélnél az előző rendszerről. Ha nem olvastál, hogyan tudod meghatározni, kik alkotnak osztályokat. márpedig nem olvastál - vagy nem értetted meg - mert akkor nem írnál ekkora sületlenséget!

camilló 2017.08.13. 11:41:45

@Je suis Laurent: Nem volt jó annak a rendszernek, és próbálták is közelíteni az embereket, több kevesebb sikerrel. Ne mond már, hogy nem a közösség erősítésére törekedtek. Elég ha csak a brigád mozgalmakra gondolok, de száz mást is lehetne felhozni. Most a jelenlegi politikumnak az érdeke a megosztottság! Ők persze közel sem értelmiségiek.:)

camilló 2017.08.13. 11:42:34

@Suksori: Egy értelmiségi mindenekelőtt szerény!!!

CoolKoon 2017.08.13. 13:08:49

Nem tehetek róla, de nem szeretem az ilyen ömlengéseket, mert ordít belőlük az a fajta (a baloldal által sulykolt) lelkiismeret-furdalás, amitől én konkrétan hányok. Most lehet, hogy az összes hegesztő, vízszerelő, hidegburkoló, kőműves stb. utálni fog engem, de önmagában a munkájukból adódóan egyik se lesz értelmiségi (a szó egyetlen értelmében sem), ha a fene fenét eszik, akkor se. És nem a "papír" miatt, hanem az általuk végzett munka alacsony hozzáadott értéke miatt. Persze abszolút nincs is ezzel semmi baj, de ne játsszuk már az eszünket, hogy "jaj az értelmiségi olyan kirekesztő szó". Egyáltalán nem muszáj az embernek közéjük tartoznia, pláne nem valamiféle idióta polkorrektség miatt.

camilló 2017.08.13. 13:10:44

@CoolKoon: Te viszont nagy hozzáadott értéket teremtesz!:)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.13. 13:13:04

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: "Sose dolgoztam még politikai munkakörben." - Persze, mert ahhoz ész is kell. A papagájpropagandistának, mint te, nem kell.

CoolKoon 2017.08.13. 13:14:06

@camilló: "...nem beszéltek osztályokról, mert a szocializmus építése kezdetén azok megszűnnek" - Drága elvtárs, nagy kár, hogy fogalmad sincs arról, hogy miről beszélsz. Kérdezz majd meg egy "kulák" családból származót (esetlrg egy Pestről kiköltöztetettet), hogy hogy is volt pl. az egyetemi elhelyezkedésükkel (elárulom: általában sehogy). Ez neked a nagy egyenlőség? A komcsik gyakorlatilag mindenkit utáltak, még a fajtájukat is.

CoolKoon 2017.08.13. 13:16:45

@camilló: És te azt honnan tudod, hogy nem? Neadjisten még azt is tudni véled, hogy mivel foglalkozok? Rontáslevételt is szoktál vállalni az éleslátás mellé?

Je suis Laurent (törölt) 2017.08.13. 13:42:18

@CoolKoon: Nos, azt tudod hogy a nyugati oktatási rendszerben pl egy építész a kőműves szakoktatással kezdi a sulit? Csak nálunk degradálták a szakmunkát a jelenlegi szintre.

kvadrillio 2017.08.13. 13:44:41

érteliségi, azt jelenti, hogy ? ORBÁN !!!

EGYIK LEGÉRTELMESEBB TETTJE: A MAGYAR LAKOSSÁG SZÁMÁRA AZ UNIÓ ÁLTAL KIOSZTOTT MILLIÁRDOKBÓL....., FELZÁRKÓZTATTA A MULTIKAT !!!.... és a magyar társadalom, bözsinénik, józsibácsik..... továbbra is n yomorognak, vegetálnak, kihalnak.....az ország népessége zsugorodik.....
2017. 08. 13. 12:40
MTI nyomán
#KanászNagyMáté
#Lmp
#Multik
#Fidesz
Hoppá! 80 milliárd forinttal támogatjuk a multikat

A kormány összesen 80 milliárd forint értékben biztosított adókedvezményt "kedvenc multinacionális cégeinek" 2012-2014 között - mondta Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, Orbán Viktor miniszterelnök "ordas nagyot lódított", amikor Tusványoson azt mondta, a kabinet a nagy multiellenes harcban elvett profitból támogatja a családokat, szerinte ugyanis ennek az ellenkezője az igaz.

Kiemelte, a kormány mindent megtett hogy eltitkolja a nemzetközi nagyvállalatoknak biztosított adókedvezmények adatait, az LMP azonban hároméves pereskedés után meg tudta szerezni a 2012-2014 közötti adatokat.

Ez alapján a legnagyobb adókedvezményt, 40 milliárd forintot az Audi kapta az említett időszakban, ezt követi a Hankook több mint 17 milliárd forinttal, a Hamburger Hungária erőmű 9 milliárd forinttal és a Bridgestone 6,6 milliárd forinttal.

A szóvivő emellett szólt arról is, hogy a kormány további 140 milliárd forint értékben adott különböző beruházási támogatásokat, az Audinak például négy alkalommal 23 milliárd forint értékben.

camilló 2017.08.13. 14:33:38

@CoolKoon: Olvass Marxot és Lenint majd azután beszélgethetünk, ha különbséget tudsz tenni Sztálinizmus (Nálunk Rákosizmus) és a szocialista eszmék között! Rákosi ideje alatt sem beszéltek osztályokról. Arról beszéltek, hogy a volt uralkodó osztály tagjait felelősségre kell vonni, arról is beszéltek és cselekedtek is, hogy a vidéki parasztságot fel kell szabadítani a kulákok uralma alól. Tették ezt a Sztálini recept szerint. ha ismernéd a Szovjetunió történelmét akkor látnád a párhuzamot. Egy beváltnak hitt receptet követtek, ami máshol nem működhetett csak ott ahol kitalálták. Ettől függetlenül a szocializmusban nincsenek osztályok. Ajánlom figyelmedbe Marx idevonatkozó gondolatait.
Nem vagyok az elvtársad! Pozitív diszkrimináció volt a munkásszármazásúak javára, de ugye ez baj! Azzal nincs gondod, hogy a Horthy rendszer a saját kedvezményezettjeinek mekkora előnyöket adott és munkás származású csak elvétve kerülhetett a felsőoktatásba. Ugyan milyen diszkrimináció érte a Kádár éra ideje alatt a nem munkás származású fiatalokat? Nem nem vagyok jövőbe látó és én csak kérdeztem, hogy Te bezzeg magasan hozzáadott értéket teremtesz, ha így leszólod a munkásokat! Ha valóban olyan nagy "kopoltyú" lennél a szerénységed lenne a legfőbb erényed, de mint látjuk nem így van!:)

CoolKoon 2017.08.13. 15:25:38

@Je suis Laurent: Melyik nyugati oktatási rendszerben? Az angolszászban? Mert szerintem ott nagyon nem. A németben (poroszosban) esetleg talán igen, de a lényegen az se változtat semmit. Ugyanis a kőműves attól még ugyanúgy kőműves marad, ha nem képzi magát tovább építésszé vagy építőmérnökké.

CoolKoon 2017.08.13. 15:47:12

@camilló: "ha ismernéd a Szovjetunió történelmét akkor látnád a párhuzamot." - Sajnos nagyon is jól ismerem az Orosz Birodalom/Szovjetunió/Oroszország történelmét, túlságosan is.

"Ettől függetlenül a szocializmusban nincsenek osztályok." - Tök mindegy, hogy Marx papíron létező teóriáiban mi létezett és mi nem, a gyakorlat bizony akkor is arról szólt, hogy az idióta, eszmének csúfolt fantazmagóriáik miatt egész rétegeket nyomtak el osztályalapon. Ez tény, akárhogy is próbálod meg kiszínezni. És igen, én is nagyon jól tudom, hogy a valóság és az utópisztikus eszmék között óriási szakadék tátong, de nem igazán értem, hogy ez hogy jön ide.

"Pozitív diszkrimináció volt a munkásszármazásúak javára, de ugye ez baj!" - Ja. Kőostoba alkeszek is elvégezhettek néhány kisebb vidéki egyetemet (ahol nem volt ez annyira feltűnő), hogy nehogy már csak azoknak lehessen diplomája, akiknek eszük is van hozzá. Mennyire igazságos, tényleg. Ahogy az "osztályidegenek" ordító negatív diszkriminációja is....

"Azzal nincs gondod, hogy a Horthy rendszer a saját kedvezményezettjeinek mekkora előnyöket adott és munkás származású csak elvétve kerülhetett a felsőoktatásba." - Ja. Abból, hogy nem tetszik, hogy csimpánzok intelligenciaszintjén levő kocsmatöltelékek is kaphattak pártalapon papírt, világosan következik, hogy egyetértek a numerus clausus-szal és egyéb, Horthyista oktatásügyi torzításokkal. Világos, mint a vakablak. Tényleg el kellett volna menned látnoknak.

"Te bezzeg magasan hozzáadott értéket teremtesz, ha így leszólod a munkásokat!" - Szerinted leszólás, szerintem pedig puszta tény, hogy a munkásokból pusztán csak foglalkozásukból kifolyólag sose lesz értelmiségi (más, munkán kívüli tevékenységükből eredően lehet, ezt nem is tagadtam, kár is lenne). Mondtam, hogy egyáltalán nem kötelező értelmiséginek lenni. A tanárokat (a szánalmas fizetésük ellenére is) továbbra is annak tekinti a társadalom, a kétkezi munkásokat (meg a kisiparosokat) viszont továbbra se. Ezen pedig az se változtat, hogy egy-egy ügyes kisiparos esetenként a többszörösét keresi meg annak, mint amit egy tanár keres. Meg az se, hogy egy komcsi firkásznak (t.i. a blogposzt szerzőjének) ez nem tetszik.

"Ha valóban olyan nagy "kopoltyú" lennél a szerénységed lenne a legfőbb erényed" - Hát, ez van. Szerintem az álszerénység legalább akkora képmutatás, mint amekkora a cikk is, vagy pl. a prűdség. A képmutatást pedig még a komcsiknál is jobban utálom. Szar ügy, de ez van.

Jakab.gipsz 2017.08.13. 16:03:21

Ki az értelmiségi ? Nos ha az amit tudunk egymástól tudjuk, akkor az értelmiségi jelzőt az kaphatja aki a legtöbb lexikont, benyalta,
Fajkasházi biztosan értelmiségi, (mert sokat jár külföldre) és progresszív baloldali és kellő képen liberális + a baráti köre, továbbá az is értelmiségi aki elutasítja az egyházat, azaz materialista mérsékelten ateista.
Ők mind értelmiséginek tartják önmagukat.

Aki megkérdőjelezi elsősorban a hazai urbánus értelmiségi, értelmiségi kompetenciáját, (mindenhez értését) az náci, antiszemita, homofób, bukó műveletlen, és kiírja önmagát a haladó liberálisak széles táborából, azt lehet bűntelenül gúnyolni,

Sőt rámutatni, ott a bűnös feszítsétek meg! Ez van ma.

camilló 2017.08.13. 19:45:42

@CoolKoon: Mondom a szocializmusról akkor beszélhetünk, ha olvastad a teoritikusait és valamit ismersz a történelméből. Amíg maximum a wiki-ből tudsz akármit is mondani nem tudok Veled érdemben vitatkozni!
Melyik társadalmi berendezkedés az, amelyik nem nyomja el az ellenségét? A szocializmusban bizony a többség nyomja el a kisebbséget, és nem úgy ahogy az napjainkban történik!
A pozitív diszkrimináció azt jelentette, hogy pont azonosság esetén a munkás származásút kell előnyben részesíteni! Volt még egy pozitív diszkrimináció. Bizonyos kitüntetések birtokosainak a gyerekeit vették fel felvételi nélkül, de ez elenyésző létszámot jelentett! Ordas hazugság azt állítani, hogy hülyéket vettek fel. Ráadásul akkoriban, ha nem sikerült a féléved, nem volt annyi lehetőséged benn maradni, mint manapság, hanem akkor már nem nézték ki fia borja vagy, kivágtak! Nem a numerus classusról beszéltem, voltak a Horthy rendszerbek más eszközei is, hogy a munkás gyerek ne kerüljön be a felső oktatásba. Az egyik ilyen a tandíj volt. Ha József Atilla szerinted a hülyék közé tartozik akkor tudok gratulálni Neked!
Egy magát munkásnak valló ember, nem is kívánkozik az értelmiség - vagy magát annak tartóak - közé.
Nem tisztem, a bejegyzés jegyzőjét megvédeni, de nem hiszem, hogy komcsi. Ráadásul kiderült már, hogy fogalmad sincs arról mit is takar a kommunista eszme, mert nem olvastál sem Marxtól, sem Lenintől és nem is folytatom a sort. Hogy tudsz véleményt mondani arról, amiről nincs ismereted???
Tudod egy valóban nagy "kopoltyú" ismeri Marx munkásságát pont úgy mint a Vele szemben állók munkásságát.

CoolKoon 2017.08.13. 22:34:38

@camilló: "Amíg maximum a wiki-ből tudsz akármit is mondani..." - Jaaa, ti a Wikipédiát is impralsta-kaptalsta ármánykodásnak tartjátok? Hát, akkor tényleg ne is vitatkozzunk, mert nem érdemes.

"Melyik társadalmi berendezkedés az, amelyik nem nyomja el az ellenségét?" - Az ún. demokrácia. Talán képeslapon már láttál olyat. Na az egy olyan társadalmi berendezkedés, amely nem hallucinál magának állandóan kitalált (társadalmon belüli) ellenségeket, amelyeket aztán "le kell győznie".

"A szocializmusban bizony a többség nyomja el a kisebbséget, és nem úgy ahogy az napjainkban történik!" - Milyen többség?! Az a szocializmusnak csúfolt ideológiai ámokfutás Mo-n SOSE volt legitim (=nem bírta a többség támogatását), de soha. Mindig is csupán az orosz fegyverek kényszerítették ki, komoly társadalmi beágyazódása sose volt. Ennek megfelelően amint jelezték az oroszok, hogy nem fognak bejönni, össze is dőlt rögtön az egész.

"pont azonosság esetén a munkás származásút kell előnyben részesíteni" - Mondom: kérdezz majd erről meg valamilyen "kulák", esetleg arisztokrata, esetleg "burzsuj" származású ismerőst, hogy hogy is működött ez a gyakorlatban.

"Ordas hazugság azt állítani, hogy hülyéket vettek fel." - Igazán? Akkor az ilyen Snittpáloknak meg Gyurcsányoknak mégis hogy lett diplomája? Ne akard már bebeszélni nekem, hogy az eszükkel szerezték!

"Ha József Atilla szerinted a hülyék közé tartozik akkor tudok gratulálni Neked!" - Elfelejted, hogy József Attila egyrészt nem volt kommunista, másrészt pedig őt színtisztán azért nem vették fel tanárnak, mert valami idióta egyetemi nagykutyának nem tetszett a képe (gyengébbek kedvéért: a verse). Erre rendszerszintű munkásellenességet ráhúzni igencsak aljas csúsztatás.

"nem hiszem, hogy komcsi" - Hát pedig az ostoba baoldali dogmákat szajkózók mind azok, nyugaton is (akkor is, ha amúgy kikérik maguknak, mivel az ideológiai részrehajlásukat felvállalni manapság nagyon nem divat).

"Hogy tudsz véleményt mondani arról, amiről nincs ismereted???" - Nem tudom. Hogy tudsz? Mert szemmel láthatóan a nagy komcsi ideológusok agyament teóriáit egytől egyig kívülről fújod, de a velük szembeállított tényekkel bizony hadilábon állsz.

"Tudod egy valóban nagy "kopoltyú" ismeri Marx munkásságát" - Ez mind szép és jó, csak mégis hogy jön ez ide? Már a második kommenteden át erőlteted ezt a vonalat, annak ellenére, hogy a blogposzt egyáltalán nem erről szól, és Marx munkásságát/elméleteit még csak részlegesen se érinti.

bigdata 2017.08.14. 06:19:56

"Mit jelent az, hogy értelmiségi?" - A nyelvészek szerint a szavak értelme társadalmi közmegegyezés tárgya. Eredetileg, a XIX. század derekán az értelmiség (intelligentsia) a társadalmi folyamatokat szellemi teljesítménye révén befolyásolni képes réteget jelölte. Akkoriban diplomával talán ha a teljes népesség 1-2%-a rendelkezett, így elég jó átfedés volt a diplomások és a szellemi vezető réteg között. Aztán a fogalom maradt, de a világ változott: a szocializmusban az osztályharcnak és a kényszeres kategorizálásnak megfelelően a munkásnak túlképzett diplomás réteget jelölte az értelmiség, holott a diplomások aránya meglehetősen megugrott. Mára ez az értelmezés teljesen anakronisztikus lett.

Ha fordítva ülünk a lovon és nem az értelmiség szerepe, hanem az egyén képességei felől közelítjük a kérdést, akkor persze nehezebb dolgunk van. Ahogy a poszter is feszegeti, vannak wannabe értelmiségiek, akik számára ez státuszszimbólum, a proli szomszédokkal szembeni szupremáció forrás:. I'm a certified intellectual. Természetesen a vidéki főiskolán szerzett vegyész diploma nem ér. Válaszcsapásként: akinek nincs természettudományi vagy műszaki végzettsége, annak lövése sincs a tudományról, bullshitet tanult/termelt egész életében . Pszichológiai kutatásokból azt is tudjuk, hogy az emberek 70%-a okosabbnak tartja magát az átlagnál. Ironikus módon valahol igazuk is van, a középső 50% alsó és felső értéke között minimális a különbség, viszont az intelligenciának számos megnyilvánulási formája van és nem meglepő módon az emberek az erősségeikre építenek, amiben valóban jobbak az átlagnál. Szintén pszichológiai kutatásokból tudjuk, hogy az emberben munkál a kényszer, hogy jobbnak lássa/láttassa magát a falka többi tagjánál.

Igazából az értelmiségi lét ugyanúgy nem egzakt kritériumokra épülő kategória, mint sportolónak vagy szegénynek lenni. Tág gyűjtőfogalom, a periférián bizonytalan kontúrokkal, kontextustól függően kissé változó jelentéssel. Mint hogy eredendően egy sokaságot leírni hivatott fogalom, annak még csak van értelme, hogy persona szintjén meghatározzuk, de egyes egyénekről csalhatatlan biztonsággal kimondani, hogy értelmiségiek, nem tűnik hasznos időtöltésnek.

CoolKoon 2017.08.14. 10:26:39

@csentecsa: Oké, akkor ezt elnéztem. Azt hittem, hogy emiatt a Horger Antal miatt fel se vették.

bigdata 2017.08.14. 11:18:26

@CoolKoon: ki sem rúgták. Horger a szó hétköznapi értelmében tanácsolta el az egyetemről. Később önként távozott, miután kapott egy bécsi ösztöndíjat.

CoolKoon 2017.08.14. 13:14:58

@bigdata: Na tessék. A lényeg, hogy ő tényleg koldusszegény családból származott, nevelőszülőknél volt stb., de mégis felvették az egyetemre.

camilló 2017.08.14. 18:50:33

@CoolKoon: Milyen demokráciáról beszélsz?? A történelem ismer polgári demokráciát, ahol tetszik vagy sem vannak osztályok, mert a termelőeszközök magán tulajdonban vannak. Aki a termelő eszközök birtokosa azé a hatalom és igyekszik elhitetni azokkal aki a munkaerejüket adják bérbe, hogy van beleszólásuk a hatalomba. A polgári demokráciákban nem a hagyományos értelemben nyomják el azokat akik nem a hatalom birtokosai. nyugodtan megvizsgálhatod bármelyik nyugati országot.
A magát szocialistának valló hatalom bármennyire is nem tetszik bizony legitimációt szerzett a 48-as választások során, dacára a kék cédulás csalásoknak, amivel max. 2 képviselői helyt tudtak nyerni. Nem ennyivel szereztek többséget! Persze ezt szeretik elhallgatni! A szovjet csapatok alapvetően nem azért tartózkodtak hazánkban hogy fenntartsák az államrendet. Erre a belső erők tökéletesen elegek voltak. A létezett szocializmus sem azért bukott meg mert rossz volt az embereknek, hanem azért mert elhitették velük, hogy jobb lesz. Lám újra a 3 millió koldus országa vagyunk, újra van TBC, újra van gyermek éhezés és nem is sorolom.
Kulák és burzsuj a 62-es konszolidáció után nem lehetett, sőt a megalakult MSzMP első határozatai közé tartozott, hogy származása miatt senkit nem érhet hátrány! Mondjuk ehhez talán el kellene olvasni az egykori jegyzőkönyveket és végre nem összekeverni a Rákosi érát a Kádár korral!
Gyurcsány - bármennyire is utálom - nem hülye, ahogy Schmitt Pál sem! Sőt Orbán sem az! Tudod ha olvasgatnál katonai teoritikusokat akkor tudnád, hogy az ellenséged nem szabad lebecsülni és ha vannak erényei akkor azokkal is tisztában kell lenni.
Már írtam, hogy fogalmad sincs kik a kommunisták, mi a kommunista eszme, arról meg végképp nincs mi is a baloldali ideológia, kik a képviselői, és miben különböznek a kommunistáktól anarchistáktól, stb. Mivel nem ismered ezeket nincs is mit szembe állítanod ezekkel az eszmékkel. Azért mert a paradicsom levesre azt mondod, hogy bableves, az attól még paradicsom leves marad!
Hogy miként kerül ide Marx munkásságának az ismerete!? Hozzátartozik az általános műveltséghez!

CoolKoon 2017.08.14. 21:39:20

@camilló: "A történelem ismer polgári demokráciát, ahol tetszik vagy sem vannak osztályok, mert a termelőeszközök magán tulajdonban vannak. " - És az, hogy vannak osztályok, abszolút rendben is van. Nem is látok ebben semmi kivetnivalót.

"igyekszik elhitetni azokkal aki a munkaerejüket adják bérbe, hogy van beleszólásuk a hatalomba" - Ja. Más elmeháborodott idióták meg megpróbálják elhitetni velük, hogy semmi beleszólásuk nincs. Aztán az ilyen elmebajokból szoktak kitörni a polgárháborúk, terrorcselekmények, Brexit, meg Trump.

"A magát szocialistának valló hatalom bármennyire is nem tetszik bizony legitimációt szerzett a 48-as választások során, dacára a kék cédulás csalásoknak" - Mondom én, hogy hadilábon állsz az igazsággal. Először is a kékcédulás csalás 1947-ben történt, másodszor is a két kommunista párt (az MKP meg a SZDP) a kékcédulás csalások ellenére is csak szánalmas 40%-nyi mandátumot szereztek, és még a NPP-al együtt se érték el az 50%-ot (a szavazatok arányát tekintve pedig a 3 párt összesen a hamisítással együtt is csak 45%-ot tudott "kibulizni" magának). Ez volt az a marha nagy legitimáció?!

"A szovjet csapatok alapvetően nem azért tartózkodtak hazánkban hogy fenntartsák az államrendet." - Ja. Erre kiváló példa volt '56...

"A létezett szocializmus sem azért bukott meg mert rossz volt az embereknek" - Inkább csak azért, mert fenntarthatatlan volt, amit a végére már túl sokan tudtak.

"újra van TBC" - Ja, az oltásellenes fogyatékosok miatt.

"Kulák és burzsuj a 62-es konszolidáció után nem lehetett" - Kérdezd már meg a Pestről kiköltöztetett arisztokratákat meg egyéb értelmiségieket erről, az Isten szerelmére!

"Gyurcsány - bármennyire is utálom - nem hülye" - Most azt leszámítva, hogy számomra mindig is egy beamfetaminozott hörcsög benyomását keltette, szerintem se hülye. De ettől még valószínű, hogy "vette" a diplomáját.

"ahogy Schmitt Pál sem" - Dehogynem. Annak a beszédén és a botrányán is látszik. Gyakorlatilag abszolút semmi máshoz nem ért, csak az abszolút lelketlen seggnyaláshoz (ahhoz viszont nagyon is). Szerintem még a kisdoktorijával is azért bukott meg, mert megíratta valakivel.

"Orbán sem az!" - Róla sose állítottam, hogy az. A Soros-pénzeken komplett idióták azért nem tanulgathattak a Cambridge-ben.

"Tudod ha olvasgatnál katonai teoritikusokat akkor tudnád, hogy az ellenséged nem szabad lebecsülni" - Az az ostoba ruszkik szokása, hogy magukon kívül mindenkit lenéznek (egészen a legfelső vezetés szintjén is). Én csak azt nézem le, aki rászolgált.

"miben különböznek a kommunistáktól anarchistáktól" - Szerintem a különbségek árnyalatnyiak csupán, úgyhogy általában szinte el is hanyagolhatók. Igen, ez a sok komcsinak bizony nem tetszik (Nyugaton se, sőt, ott nagyon nem), de hát őket sose hatották meg a tények.

"Hogy miként kerül ide Marx munkásságának az ismerete!? Hozzátartozik az általános műveltséghez!" - Jaaa, hát akkor én is bedobom, hogy de bizony Ohm törvénye is hozzátartozik az általános műveltséghez! Beszéljünk hát arról, mennyire meghatározó a mindennapokban az Ohm által lefektetett elv, és hogy mennyire kevesen vannak vele tisztában!

CoolKoon 2017.08.14. 21:45:57

@bigdata: "akinek nincs természettudományi vagy műszaki végzettsége, annak lövése sincs a tudományról, bullshitet tanult/termelt egész életében . Pszichológiai kutatásokból azt is tudjuk..." - Mit ad Isten, a pszichológia is humán tudomány....

bigdata 2017.08.15. 04:08:23

@CoolKoon: részben humán, részben természet. Változtat ez valamin a lényeget illetően, nevezetesen, hogy az egyének milyen indokokkal igyekeznek diszkreditálni mások tudását és magasztalni a sajátjukat?

bigdata 2017.08.15. 04:26:01

@camilló: a 47-es választásra gondolsz, és nem szereztek többséget a kommunisták. A legtöbb szavazatot kapták egy olyan választáson, ahol azt megelőzően gondosan szétverték az addigi kormánypártot, kizárták a választásból a szavazók jelentős részét, jó 5-10% plusz szavazatot csaltak a kék cédulákkal, a választás után pedig kizárták az egyik nagy pártot tokkal-vonóval. De kétség kívül az ő nevük mellett szerepelt a legtöbb szavazat a jegyzőkönyvben, bő 20% körül futottak be.

CoolKoon 2017.08.15. 06:45:41

@bigdata: Csak annyit, hogy hogyha az ember leszólja a humán tudományokat, akkor ne hivatkozzon a megállapításaikra a következő mondatban, mert hülyén néz ki.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.15. 07:48:28

@Jakab.gipsz: Túlkompenzálod a 8 elemi végzettséged miatti frusztrációd.

bigdata 2017.08.15. 07:56:27

@CoolKoon: az irónia meg egy tablet?

bigdata 2017.08.17. 03:51:55

@csentecsa: hogyne, ámbár az eredeti kérdés az volt, hogy alacsony származása ellenére lehetett-e valakiből diplomás értelmiségi Magyarországon. Más kérdés, hogy József Attila akart-e valaha tanár lenni, alkalmas volt-e a pályára, vagy hogy mennyire volt etikus a szépirodalmi tevékenysége miatt megfenyegetni.

kintornas 2019.06.13. 18:34:35

Diplomával felvértezett sötét bunkót jelent.
Értelmiségi a tudás alapú társadalom uralkodó osztályának a tagja.
Olyasmi, mint a feudalizmus nemessége volt, csak még annál is gőgösebb, embertelenebb és kártékonyabb..

Olyan volt, hogy népért síró bús bocskoros nemes. De ilyet az értelmiség között nem fogsz találni.

Az értelmiség baszta szét a szocialista rendszert.
Az értelmiség a Második Bús Ezer Év Letéteményese.

Hát ez az értelmiség.
süti beállítások módosítása